Pesti Srácok

Itt vannak a részletek Magyarék zavaros pénzügyeiről

Itt vannak a részletek Magyarék zavaros pénzügyeiről

Egy újabb balos kirakatember, egy újabb ellenzéki messiás, és újabb zavaros pénzügyek. Nem lepődünk meg, ahogyan azon sem, hogy a legújabb információk szerint hozzá is külföldről gurulnak a dollárok.

Magyar Péter az elmúlt hetekben közel százhetven településre látogatott el, tartott kampánybeszédet. Az újdonsült politikus egyelőre hallgat arról, hogy az országjárása mennyibe került, és hogy miből fedezték a roadshow költségeit. A Tisza párt alelnöke csupán a fővárosi Kossuth téren tartott rendezvényének a költségeiről tett közzé információkat. Eszerint a demonstráció még 30 millió forintba sem került. Állításuk szerint a rendezvénytechnika 24, a biztonsági szolgáltatás 1, a jogdíjak 1,2, a videógyártás 1,3 millió forintra rúgott, a közművekre pedig 700 ezer forintot költöttek.

A Magyar Nemzet a területre rálátó forrásai szerint ez a felsorolás eleve hiányos, a feltüntetett összköltség pedig a töredéke a tényleges árnak. A hang-, videó-, színpadtechnika becsült összege közel 90 millió forint lehetett, a kerítések, kordonok, valamint a különböző rendezvénytechnikai eszközök és a mobil wc-k 25 millió forintba kerülhettek. A tüntetésre gyártott különböző arculatos elemek, a kitűzők, molinók, zászlók és táblák költsége csaknem 13 millió forintot tehetett ki. A broadcast költsége több mint 7 millió forintra rúghatott, míg a rendezvény biztosítása 5 millió forintba kerülhetett. Ehhez jöttek még egyebek mellett a jogdíjak, a kommunikációs költségek, illetve a fellépők díjai is. A Kossuth téri rendezvény valós költsége tehát 153 millió forint lehetett. Magyar Péterék közlése és a tényleges költések között tehát több mint ötszörös különbség van.

Persze nemcsak ennek a demonstrációnak voltak költségei, hanem a debreceninek, valamit az országjárás közel 170 állomásán tartott fórumoknak is. A debreceni, május 5-i nagygyűlés csaknem 12 milliós ráfordítást igényelt. A kisebb településeken tartott rendezvények nyilván lényegesen olcsóbbak voltak, ám a mennyiségük miatt ez is hatalmas tétel volt. Szakmai becslések szerint ezek a gyűlések egyenként több mint kétmillió forintot emésztettek fel. De voltak helyszínek, ahol még ehhez képest is plusz költségek adódtak, például fáklyák beszerzése, illetve szállásfoglalások. Ez több mint 28 millió forintot vihetett el. A Kossuth téri, a debreceni és az imént említett kisebb településeken tartott rendezvények együttes költsége tehát meghaladhatta az 530 millió forintot.

PestiSracok facebook image

Mindezek fényében nehéz komolyan venni Magyar Péter nyilatkozatait, amelyek arról szólnak, hogy az eddigi politikai tevékenysége egy „one man show”, vagyis egyedül viszi a kampányt, nincsenek mögötte profi szakemberek, anyagi támogatók; lelkes önkéntesekkel, és minimális költségvetéssel működnek. Ezt próbálta elhitetni a Békemenettel egy időben, június elsején a Partizánnak adott interjúban is, ahol többek között azt mondta, a Tisza párt még mindig csupán „garázscég”.

Garázscéget viszont ritkán támogatnak külföldről. Magyar barátnője, Vogel Evelin a Blikknek adott interjúban éppen az április 6-i, Kossuth téri tüntetés után szólta el magát, amikor úgy fogalmazott:

Ugyanilyen árulkodó volt Magyar a HVG-nak adott nyilatkozata is. Áprilisban, miután nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság a Tisza pártot, Magyar azt mondta: a Kossuth téri tüntetése költségeire az egyesületéhez érkező adományokból származott a pénz.

– mondta Magyar. A politikus még korábban, a március 15-i demonstrációjuk után is mikroadományokról beszélt. Akkor a Tények beszámolója szerint azt mondta: részben a saját pénzéből, részben önkéntes felajánlásokból valósult meg a rendezvény, és hozzátette azt is, hogy „kisemberek adták össze” a summát.

Az anyagiak szempontjából ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Az utóbbi időben kiderült ugyanis, hogy Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányához külföldről érkeztek tízmilliók, mikroadománynak álcázva. Ugyanezzel a módszerrel jutott 1,8 milliárd forinthoz Amerikából a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom 2022-ben. Utóbbi esetben, vagyis a guruló dollárok botrányában ráadásul világosan kiderült, hogy a pénz fő forrása nem más, mint Soros György. Innen nézve már nem is tűnik annyira véletlennek, hogy a Tisza párt európai parlamenti listáján szép számmal bukkannak fel a Soros György hálózatához köthető jelöltek. Emellett szinte naponta tűnnek fel újabb és újabb baloldali kötődésű figurák Magyar mögött és körül. Közülük is kiemelkednek a Bajnai Gordon-féle datadatos körhöz sorolható cégek. A DatAdat végzi jó ideje a baloldali kampányfeladatok számottevő részét.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?