Pesti Srácok

Izrael élesen bírálta, hogy Svédországban engedélyezték tüntetésen a Tóra-égetést

Izrael élesen bírálta, hogy Svédországban engedélyezték tüntetésen a Tóra-égetést

Izrael élesen bírálta pénteken, hogy Svédországban engedélyezték a Tóra esetleges elégetését egy tüntetésen a zsidó állam stockholmi nagykövetsége előtt. "Izrael Állam elnökeként elítéltem, hogy elégették a Koránt, amely szent a világ muszlimjai számára, és most megszakad a szívem, hogy ugyanez a sors vár a zsidó bibliára, a zsidóság örök könyvére" - jelentette ki Jichák Hercog izraeli államelnök. A stockholmi rendőrség engedélyezte egy nyilvános tiltakozóakció szervezését, amelyen a kérvényező egy tórát és egy bibliát készül elégetni. Az akciót, amelyen három személy jelezte részvételét, szombat délutánra tervezik a stockholmi izraeli nagykövetség épülete előtt.

A tüntetés szervezője akcióját egyfajta válasznak szánja a júniusi Korán-égetésre, amely a svéd főváros egyik mecsetje előtt történt és a muszlim országokban tüntetésekkel kísért közfelháborodást váltott ki.

- fogalmazott Hercog. Mint mondta, az egész világnak össze kell fognia és egyértelműen el kell ítélnie ezt a megvetendő cselekedetet.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Twitteren-oldalán közzétett állásfoglalásában.

Eli Kohen izraeli külügyminiszter nyomatékosan felszólította a svéd hatóságokat, hogy vegyék elejét a Tóra-égetésnek. A svéd rendőrség hangsúlyozta, hogy "nem konkrétan szent szövegek elégetésére" vonatkozó kérelmet engedélyeztek, hanem egy nyilvános összejövetelt, amelyen a kifejezési szabadság alkotmányba foglalt jogával élve véleményt fejeznek ki, "ami fontos különbségtétel".

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.