
Lezárult a DIGI márciusban indított átvilágítása és szerződéskötési folyamata, melynek eredményeként végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról – tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakció lezárásával, illetve az utóbbi egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lép, miközben a cégcsoport meghatározó pozíciókat építhet ki a nyugat-balkáni távközlési piacon is.
Magyarország egyik vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatának megszerzésével folytatja stratégiai távközlési portfóliójának építését a 4iG Nyrt., miután a társaság megállapodott, és végleges adásvételi szerződést kötött az RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról. A tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. Az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022. januárjában zárulhat.
A széleskörű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI a magyar vezetékes hang, internet és televíziós piac második helyét foglalja el. A társaság csúcstechnológiás előfizetői végpontig kiépített optikai hálózatának (FTTH – Fiber to the home), megerősített gerinchálózati és műholdas infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően az ország bármely pontján képes magas minőségű szolgáltatást biztosítani. A médiavállalat saját gyártású televíziós csatornákkal is rendelkezik, sportadói mellett további négy tematikus csatornával van jelen a televíziós műsorszolgáltatók között. A DIGI 2019 májusában indította mobil telekommunikációs szolgáltatását Magyarországon. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat kétezer-háromszáz saját tulajdonú bázisállomással rendelkezik, a DIGIMobil szolgáltatás a lakosság több mint kilencven százalékának biztosít kültéri mobillefedettséget. Fejlett infrastruktúrájának köszönhetően a vállalat a hazai szolgáltatók között elsőként, a régióban pedig elsők között indította el Magyarország jelenleg leggyorsabb lakossági internetszolgáltatását, 10 Gbit/s sávszélességgel.
A DIGI megvásárlása több szempontból is meghatározó stratégiai előrelépést jelent társaságunk számára. Az RCS & RDS médiakonszernnel kötött sikeres megállapodásnak, illetve az elmúlt időszakban a telekommunikációs iparágban végrehajtott hazai- és nemzetközi akvizícióinknak köszönhetően egy új regionális távközlési csoport alapköveit raktuk le az elmúlt nagyjából egyéves periódusban. Az akvizícióknak köszönhetően jelentősen megerősítjük piaci pozícióinkat az infokommunikációs szektorban, és a legnagyobb távközlési vállalatok közé lépünk Magyarországon is. A távközlés, illetve a távközlési infrastruktúra területén eszközölt befektetéseink a DIGI csúcstechnológiás optikai és mobiltávközlési infrastruktúrájával kiegészülve új szintre emelik a 4iG csoport lehetőségeit a hazai és a régiós lakossági, illetve üzleti ügyfelek kiszolgálásában.
– hangsúlyozta a megállapodás kapcsán Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Az állami és a magántőke egyesítése
A DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában, melynek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően. A 4iG az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, mellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban. A fúzió eredményeként új regionális távközlési holdingvállalat jön majd létre.
A 4iG meghatározó szereplő a piacon
A budapesti központtal működő 4iG Nyrt. a magyarországi informatikai és távközlési piac egyik meghatározó, Magyarország tudásalapú, digitális gazdaságának egyik vezető vállalatcsoportja. A 4iG több, mint huszonöt éve jelen van az iparági és iparágfüggetlen innovatív technológiák területén, az ICT piac változásainak és igényeinek megfelelve folyamatosan bővíti szolgáltatásait, szakemberállományát és portfólióját. A vállalat alkalmazottainak száma meghaladja az ezerkilencszázat. A társaság széles spektrumú megoldásszállítóként jelentős érdekeltségekkel rendelkezik az informatika, a műholdas távközkés, a telekommunikáció, illetve a távközlési infrastruktúra-fejlesztés területén. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság célja, hogy Magyarországon, valamint a közép-kelet-európai és a délkelet-európai régióban meghatározó piaci pozíciókat építsen ki az infokommunikációs szolgáltatások széles területén.
Több mint 1,1 millió tv-előfizető
A DIGI országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, és több mint 2,5 millió előfizetéssel (RGU) rendelkezik. A DIGI által üzemeltetett hálózatok többsége fejlett száloptikás technológián alapul. A DIGI Csoport magyarországi alkalmazottainak száma meghaladja a háromezret. Az utóbbi egy évben a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek konszolidált árbevétele hetven milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja pedig elérte a tizenkilenc milliárd forintot. A DIGI hatvanegy, míg leányvállalata, az Invitel további tizenhat ügyfélszolgálati irodával rendelkezik Magyarország nagyobb városaiban.
Pozitívan reagált a tőzsde
Befektetői prezentációt tett közzé a 4iG, a kedd reggeli bejelentésük, a Digi Távközlési Kft. és leányvállalatainak megvásárlása után. A Világgazdaság információi szerint a piac kedvezően fogadta az újabb akvizíciós lépést, bár a tőzsdék globális eséséből a magyar részvények sem maradtak ki, a 4iG-papírokkal viszont csaknem négy százalékos pluszban kereskedtek délelőtt.
Fotó: Facebook
Gliederbergerstayer
2021-12-01 at 16:52
Ez főleg akkor lesz jó, ha tényleg az lesz a csomagban, amit TE akarsz nézni. Addig semmi extra.
Fisoj Nilats és Floda Reltih
2021-12-01 at 15:06
engem nem érdekel, hogy mi a fasz van a háttérben, ha ennek eredményeként a jelenlegi távközlési díjaimnak a felét/harmadát kell majd fizetnem csak a jövőben
Solaris
2021-11-30 at 20:56
Kedves István,
elnézést ha megsértettem, nem volt személyes.
Valószínű, hogy megint kontraproduktívra sikerült.
tarcsa
2021-11-30 at 19:04
Végre nemcsak a liberális szennyeket lehet majd fogni. Ráadásul a Hír Tv adásai nem fognak csak úgy percekre eltűnni. Remélem a Pesti Tv is azonnal bekerül a portfólióba. Pont jól lett időzítve. A választások előtt nem kizárólag a liberális propaganda fog ömleni! Basszus, szar ez a szabadpiac, nemde elvtársak?
Piacgazdaság magyar módra
2021-11-30 at 17:26
Nemrég még kizárták a Digit a mobilfrekvenciák tenderéből nehogy verseny legyen a piacon. Most majd az állam és a nemzeti oligarchák megmutatják a multiknak hogy milyen a magyar virtus.
Nahát
2021-11-30 at 17:00
Nem tudom, kik állnak a 4iG mögött. Lehetne bővebben?