budapesti Értéktőzsde
Jelentősen nőtt a Mol-csoport eredménye tavaly
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) volt tavaly, ami meghaladta a 3,2 milliárd dolláros éves célkitűzést. A vállalatcsoport 2020-ban 629,7 milliárd forint (csaknem 2,05 milliárd dollár) tiszta EBITDA-t termelt. A tavalyi utolsó negyedévben az EBITDA 301,2 milliárd forintot (947 millió dollárt) tett ki, több mint kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta a 290,2 milliárd forintos piaci konszenzust. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.