Pesti Srácok

Jogerős: Adócsalás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Növényi Norbertet

Jogerős: Adócsalás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Növényi Norbertet

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte adócsalás miatt Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózót, színészt múlt pénteken a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Növényit a csalási ügy hetedrendű vádlottjaként marasztalta el a bíróság.

A vádirat szerint egy cégcsoport, amellyel Növényi Norbert kapcsolatban állt, másfélmilliárdos adócsalást követett el. Növényi azt mondta, hogy semmi köze sem volt a pénzügyekhez, csupán reklámarca volt a vállalkozásnak. A hatóság azonban ezt nem tartotta életszerűnek. A Lokál korábbi tudósítása szerint Növényi első fokon még az utolsó szó jogán is ártatlanságát hangoztatta, a Fővárosi Törvényszék szerint azonban egyértelmű volt, hogy a többi vádlott közti kapcsolatot ő hozta létre. A volt sportolót mindezek miatt tavaly júniusban 3 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság. A döntés után a 12 vádlott többsége, illetve az ügyészség is fellebbezett, így az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblára került, amely múlt pénteken meghozott ítéletében jelentősen enyhítette a vádlottak büntetését. Növényi Norbertet, az ügy hetedrendű vádlottját 2 év - végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte jogerősen a táblabíróság. A büntetések enyhítésére a másodfokú bíróság egyéb enyhítő körülmények mellett a különösen jelentős időmúlásra tekintettel látott alapot – írta megkeresésünkre a Fővárosi Ítélőtábla.

Beszélt az éjszakai életben betöltött szerepéről

Növényi Norbert végig tagadta a vádakat és kikérte magának, hogy adócsalással vádolják, ugyanakkor az Origó tavalyi összeállítása szerint maga mesélt arról, hogy milyen szerepet töltött be a budapesti alvilágban. Többek között azt mondta, hogy – a '80-as évektől kezdve, a sport mellett – portásként (kidobóként) dolgozott az éjszakai életben, aztán később, a '90-es években már a Hully Gully nevű diszkó társtulajdonosa volt. "Ilyen tekintetben benne voltam az alvilágban"– mesélte még az ATV-n, az Esti Frizbiben Hajdú Péternek.

PestiSracok facebook image

Az olimpiai bajnok sportoló azt is hozzátette, hogy volt olyan időszak, amikor minden este megjelentek nála bizonyos emberek, és védelmi pénzt követeltek.

– tette hozzá. Növényi ezután kezdett golyóálló mellényt hordani, amit egy évig minden nap magán tartott.

- mondta Növényi.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.