Pesti Srácok

Jogszerűen jártak el a rendőrök a Karmelita kolostornál, akit pedig most nem sikerült előállítani, a felvételekről azonosítják

Jogszerűen jártak el a rendőrök a Karmelita kolostornál, akit pedig most nem sikerült előállítani, a felvételekről azonosítják

Letartóztatták Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét és több diáktüntetőt a Karmelita kolostornál előre be nem jelentett tüntetés miatt, amivel jogsértést követtek el, ráadásul a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a helyszínt és dulakodtak a rendőrökkel. Azóta Tompost már kiengedték a Gyorskocsi utcából. A rendőrség tájékoztatása szerint jogszerűen jártak el a tömegoszlatáskor, amelyet követően öt embert előállítottak – a többi támadót a kamerafelvételek alapján fogják azonosítani –, továbbá a tüntetés szervezőjével szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Hajnali kettőkor engedték ki Tompost Mártont a Gyorskocsi utcából a párt közlése szerint. A képviselőn kívül azonban több diákot is bevittek a rendbontás miatt, akikhez a szüleiket a Momentum tájékoztatása szerint nem engedték be, de azt nem tudják, hogy miért nem.

Szerdán, a Karmelita kolostor előtt újabb demonstrációt tartottak a pedagógusok és a diákok, a Momentum képviselői pedig ismét el akarták bontani a Miniszterelnökségnek otthont adó épület előtti kordont. A demonstráció ismét dulakodásba torkollott, a rendőrség könnygázt is bevetett. A résztvevők a beszédek alatt közölték: az oktatással kapcsolatos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a választási irodának.

Visszaéltek a gyülekezési joggal a tüntetők, a könnygáz pedig jogos volt

PestiSracok facebook image

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. május 3-án délutánra három, a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozó gyűlést jelentettek be a fővárosban. A BRFK mindhárom bejelentést tudomásul vette – olvasható a rendőrség oldalán. A hatóságok álláspontja szerint a bejelentett gyűlések befejezését követően egy nagyobb csoport a Karmelita kolostorhoz vonult, és a rendőrök tájékoztatták a tüntetőket, hogy a be nem jelentett gyűléssel jogsértést követnek el, majd többször felszólították őket, hogy távolodjanak el a rendőrsorfaltól.

– írja a rendőrség. A rendőrség arról is ír, hogy a tüntetőkkel szemben jogszerűen vetettek be könnygázt.

– áll a rendőrség közleményében.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.