Pesti Srácok

Josep Borrell: ez a drámai válság azt mutatja, hogy a nemzetközi közösség kudarcot vallott

Josep Borrell: ez a drámai válság azt mutatja, hogy a nemzetközi közösség kudarcot vallott

Ez a drámai válság, amely hihetetlenül sok izraeli és palesztin életébe került, azt mutatja, hogy a nemzetközi közösség politikailag és erkölcsileg kudarcot vallott – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn, Brüsszelben, a közel-keleti helyzettel kapcsolatban.

A főképviselő, aki az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatót, elmondta: a helyzetre nem sikerült megoldást találni, a jelenlegi válság pedig fel kell, hogy nyissa az emberek szemét, hogy a kétállami megoldás elkerülhetetlen.

– hangsúlyozta. Mint mondta, a hétfői tanácskozáson olyan keretrendszert javasolt, amely ehhez kapcsolódóan bizonyos feltételek meghatározását foglalja magában; a palesztin nép erőszakos kitelepítése Gázán kívülre nem engedhető meg, ahogy nem engedhető meg a terület izraeli megszállása, és a palesztinok visszatérési jogának megtagadása.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Véleménye szerint szükség lenne az arab országok erőteljesebb bevonására a megoldás keresésében, ami nemcsak pénzügyi, hanem politikai hozzájárulást is magában kéne, hogy foglaljon. Ugyancsak fontos az EU nagyobb szerepvállalása a régióban, és különösen a palesztin állam felépítésében való részvétel. Felhívta a figyelmet, hogy az eszkalációt és a konfliktus kiterjesztését más, Izraelt körülvevő szomszédos régiókra el kell kerülni, különös tekintettel a Hezbollah tevékenységére a libanoni határon.

– húzta alá.

Ukrajnával kapcsolatban azt mondta: a háborút nem lehet szem elől téveszteni, az EU-nak továbbra is támogatnia kell az országot. A tizenkettedik szankciós csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy nemsokára, lehetőleg még a héten véglegesítik, és új exporttilalmakat fog tartalmazni, a többi között az orosz gyémántokra vonatkozóan.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."