Pesti Srácok

Jövőre még kedvezőbb lehet a csok

Jövőre még kedvezőbb lehet a csok

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején két javaslatot tesz a kormánynak, ezek arról szólnak, hogy a teljes csok-ot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá, hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig - jelentette ki Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

Éves miniszteri beszámolóján a kabinetirodát vezető miniszter elmondta: a csok alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben. Ismertette, hogy az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be, több mint 17 milliárd forint értékben. Sikernek nevezte, hogy 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült. A szinte végig vitákkal, közbeszólásokkal tarkított ülésen Rogán Antal azt mondta: a miniszterelnöknek a kabinetirodával kapcsolatos kérése az volt, hogy keressék meg azokat az egyetértési pontokat, ahol a kormány az emberek többségének a véleményével egyező irányba tud döntéseket hozni. Ezek között említette az otthonteremtési programot, a bevándorlás kérdésében az ország szuverenitásának a megvédését, valamint a bérek és a nyugdíjak emelést. Hangsúlyozta: a Miniszterelnöki Kabinetiroda legfontosabb feladata az, hogy ismét győzelemre vezesse a miniszterelnököt, hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Hozzátette: ez az oka annak, hogy az ő tárcájával soha nem fognak egyetérteni az ellenzéki képviselők. A kabinetirodát vezető miniszter a tevékenységét érintő ellenzéki kritikákra válaszul egyebek mellett azt mondta, amikor másfél éve elvállalta a miniszterséget, számított a várható támadásokra. Azt mondta, ő addig örül, amíg őt ütik, mert addig sem lesz energiájuk arra, hogy ezt a miniszterelnökkel tegyék. Az ellenzéki képviselők közül többen is azt mondták, Rogán Antal szereptévesztésben van, mert egy közpénzből működő minisztériumot nem lehet pártpropaganda céljára használni.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.