Pesti Srácok

Kálomista Gábor szerint Karácsonyék politikai okokból kiszorítanák a mozikból az Elk*rtuk című filmet

Kálomista Gábor szerint Karácsonyék politikai okokból kiszorítanák a mozikból az Elk*rtuk című filmet

Kálomista Gábor szerint politikai okokból akadályozzák az Elk*rtuk forgalmazását, mert a Budapest Filmhez (ami a fővárosé) tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak egy délutáni előadást a premier hetében (a film október 21-én debütál). A Cinema City pedig még nem is válaszolt a megkeresésükre. A producer az Indexnek elmondta, hogy a színészeit gyalázták, a kollégáit fenyegették, a forgatási helyszíneken is keresztbe tettek nekik, ahol csak lehetett. Ám mivel rájöttek, hogy nem tudják megállítani a forgatást, a baloldali körök most úgy döntöttek, hogy egyszerűen nem engedik be a filmet a mozikba, és mivel a főváros tulajdonában van a Budapest Film, ezt el is tudják érni.

– mondta el az Indexnek adott interjújában Kálomista Gábor, aki szerint a forgalmazási tárgyalások egyáltalán nem haladnak.

A baloldal cenzort játszik

PestiSracok facebook image

Kálomista Gábor szerint a baloldali városvezetés cenzort játszik és visszaél a hatalmával. Arra a kérdésre, hogy kinek a befolyását látja abban, hogy a Budapest Film napi egy délutánt adott az Elk*rtuknak, a producer karakánul kijelentette, hogy Gyurcsány Ferencét. Kálomista hozzátette: nem hiszi, hogy bárki felhatalmazta Karácsonyt Gergely arra, hogy ideológiai alapon kitiltson a fővárosból egy magyar filmet, amit nagyon sok budapesti meg szeretne nézni.

Az eredeti interjú itt olvasható.

Forrás: Index; Fotó: YouTube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.