
Ismét keményre tekerte magát a főpolgármester, aki szerint a magyar vezetés “becsicskult”, vagyis a kormány hibája, hogy az oroszok – egyébként teljesen felháborító módon – fasiszta lázadásnak titulálják az ’56-os forradalmat az új központi kiadású tankönyvekben. Szép és megható, hogy a főpolgármester hirtelen megélte magyarságát, csak ez kicsit túl kevésnek tűnik, túl későn.
Becsicskulás helyett most tényleg helye és ideje lenne a határozott szavaknak – egyetértek azokkal, akik a kormány kiállását, a külügyminisztérium cselekvését, legalább az orosz nagykövet azonnali berendelését követelik az orosz állam történelemhamisítása, az 56-os forradalom emlékének, örökségének és tényeinek meggyalázása miatt
– írja Karácsony. Emlékeztet arra, hogy az új állami orosz tankönyv a hírek szerint fasisztázza az 56-os forradalmat, és hibának nevezi, hogy az orosz csapatok kivonultak Kelet-Európából, így Magyarországról is. Ezt a magyar jobboldalon többen, többször elítélték, Karácsony Gergelynek azonban ez nem elég – talán némi fegyverszállítás Ukrajnába frappáns válasz lehet?
Most tessék, mert most lehet is, kell is keménykedni: ez a gyalázat nem maradhat válasz nélkül
– folytatja Karácsony a becsicskulás lélektanának szakértői fejtegetését anélkül, hogy konkrét ellenlépést javasolna. Igaz, utóbbi kapcsán az ellenzék álláspontja orosz inzultus nélkül is ismert.
Mi az az üzleti-hatalmi érdek, ami fontosabb nekik, mint a közös magyar múlt, emlékezet és örökség?
– teszi fel végül a költői kérdést a Budapestet korábban Magyarországon belüli szigetnek kikiáltó főpolgármester.
Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Orientál
2023-08-30 at 16:54
Maga ez a Karácsony nagyon becsicskult amikor Gyurcsány egy vele lefolytatott interjúban figyelmeztető intelmeket küldött neki.
Angie
2023-08-30 at 14:35
Idióta Karácsony! Erre nem az a válasz, hogy akkor küldjünk Ukrajnának fegyvert!
Jobb, ha nem is szólal meg, csak néz ki a fejéből bambán!
Uncle Ment
2023-08-30 at 13:30
Ez olyan kemény fb poszt lett, hogy
éjszaka be fog pisilni.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-08-30 at 13:22
ElQúró csicskája, azt hiszi szakértő a “becsicskulás” témakörében, pedig csak egy csicska végrehajtó a KulaGeci, aki parancsra cselekszik! Ugorj Kula csicska hopp!!! És ugrik segget nyalni magát lejáratni!! 🤣🤣🤣🤣
Bikicsunáj
2023-08-30 at 10:59
Bármit tehet,mondhat,írhat-őneki az övéi mindent
elnéznek!…
Patriot
2023-08-30 at 10:55
Szánalmas hülye kommunista brigád előadja itt a nagy magyar homvédőt. Ahelyett, hogy beleolvasnának azokba a történelemkönyvekbe, amit ők ,meg a fater, meg a nagyfater hamisított. Az oroszok valószínű abból írták ki amit írtak, úgyhogy jobb ha befogjátok a pofátokat a bolgarral az élen. Az öreg komcsi csinálja a görögtüzet majd maga alá hugyoz közben az élvezettől.
Ungarn über alles !
2023-08-30 at 09:48
Félkegyelmű !
(hogy csak a címeit-rangját-képességeit említsem)
Bextrit Torz
2023-08-30 at 09:46
Gelinél megint működik a sajátos, prolikra, komcsikra jellemző logika: lecsap egy témára, mint gyöngytyúk a takonyra anélkül, hogy az egészet összefüggéseiben látná. A magyar történelem meghamisítását ugyanúgy megtaláljuk a román, szlovák, ukrán vagy szerb tankönyvekben is, mégsem balhézunk folyamatosan. Most, hogy az oroszok kijöttek ezzel a baromsággal, libernyákék eszköznek használják arra, hogy most erre hivatkozva mondjuk fel az oroszokkal meglévő szükséges együttműködést pl. az atomenergia területén. Ezen az alapon az összes szomszéddal minden együttműködést fel kellene mondani. Ez ugyanaz a logika, mint a Nyomentum Erdogan-ellenes molinója a 150 éves megszállásról. Kicsavart “logika”, szánalmas megközelítés, komcsitempó
Béla
2023-08-30 at 09:42
Kedves Geli!
Mér nem mész el a f.szba gyalog? Menj az ukrán náci haverjaidhoz harcolni!
Vihetnéd azt a barom Balogh Samu haverodat is.
A fronton is lehetne biciklis sávokat festeni…..
Egy pesti srác
2023-08-30 at 09:36
Az USA az új Szovjetunió. Amcsik haza!