Pesti Srácok

Karácsony ellen fordultak a szellempatkányai – Megszüntette a nyomozást a rendőrség

Karácsony ellen fordultak a szellempatkányai – Megszüntette a nyomozást a rendőrség

Megszüntette a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Karácsony Gergely, a fővárosi patkányirtás közbeszerzésének kapcsán tett be/feljelentésének ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ezzel újabb, aduásznak, sőt, A.D.U.Á.S.Z.N.A.K. tekintett történet mehet a levesbe így, az önkormányzati kampány finisében, jó hír lehet azonban, hogy a főpolgármesterségre pályázó zuglói polgi mobilerdeje talán még nem hervadt el, már amennyiben szakszerűen locsolta és ápolta Budapest Új Tüdejét.

A 2017. évi XC. törvény 398.§ (1) bekezdés a) pontja alapján szüntette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozást annak a bejelentésnek a kapcsán, amelyet Karácsony Gergely tett a fővárosi patkányirtás közbeszerzési eljárásának – szerinte – törvénytelen részei miatt – közölte lapunk kérdésére a hatóság. A hatóság lépésével teljessé vált az az egyedi, utánozhatatlan öntökönrúgás, amelyet az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje mutatott be a témában, miután az már korábban kiderült, hogy egy olyan közbeszerzési eljárást támadott, amelyet maga is megszavazott egykor. Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettesek már korábban jelezték, hogy Karácsony hisztériakeltésre használja azt a vélhetőleg szándékosan félreértett vitát, amely a közbeszerzésben érintett két cég között zajlik, és ezzel a sanda módszerrel igyekszik támadni Tarlós Istvánt. Karácsony Gergely nemrég közgyűlés összehívását kezdeményezte a rágcsálóirtás ügyében, miközben tudnia kellett, hogy a közgyűlésnek nincs döntési kompetenciája az ügyben, ráadásul a Demszky-klón feljelentő a korábban a témában összehívott vitákról rendre távol maradt.

– közölte nemrég a nagyobbik kormánypárt. A Fidesz ezt arra reagálva írta, hogy Karácsony Gergely szerint a tipikus fideszes mutyi forgatókönyvének összes elemét látni lehet a fővárosi patkánymentesítésre kiírt közbeszerzési pályázatnál, és az ügyben Tarlós István főpolgármester minden megnyilvánulása hazugság volt. Karácsony arra építette fel a mondandóját, hogy – szerinte – a bíróság kimondta, hogy hazudtak és csaltak a főváros vezetői a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzés kapcsán. A kormánypárt reakciójában hangsúlyozta: miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indított, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál. Hozzátették: álságosnak tartják Karácsony Gergely hirtelen lelkesedését a közbeszerzési bizottság iránt; Tarlós István kihívóját a kampányon kívül csak annyira érdekelte ez a téma, hogy nyolcvannégy ülésből tizenhatra ment el ebben a ciklusban.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: (A balliberális oldal súlyos patkányfóbiában szenved – a fotót a tavaly januári összellenzéki tüntetésen rögzítette) Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?