Elindult az idei Budapest Pride és pontosan azt hozza, amit vártunk tőle. Bár a főváros közlekedése a felvonulás miatt gyakorlatilag megbénult, de a főpolgármester inkább együtt toleránskodik az amerikai nagykövettel, de megjelent Pankotai Lili is, aki rendkívüli szellemességében szaPad feliratú pólóban vegyül a tömeg között. Mindeközben a 444 mindenkit figyelmeztet, hogy ebben a drákói diktatúrában bizony az ünneplő tömegnek el kell takarnia a nemi szerveit és fétismaszkban sem szabad parolázni. Hiába no, meleg van.
Szombaton délután kettőtől gyülekeztek a résztvevők a 28. Budapest Pride Felvonulásra a Vajdahunyad vára előtt. Majd egy órával később 15 órakor indultak el az Andrássy út irányába. A program szerint a következő útvonalat teszik meg: Vajdahunyad vára előtti füves terület – Andrássy út – Oktogon – Teréz körút – Király utca – Lövölde tér – Felsőerdősor utca – Kodály Körönd – Andrássy út – Hősök tere – Vajdahunyad vára előtti füves terület. A Pride-on idén is részt vesz Karácsony Gergely főpolgármester is, aki várhatóan beszédet is mond majd – írja a Mandiner.
A főpolgármester mellett David Pressman is ott van a felvonuláson. A rendezvény szlogenje idén is úgy hangzik, hogy: „Vedd vissza a jövőd!”, ami a szervezők szerint rámutat a társadalomban meglévő rendszerszintű problémákra, mint a rasszizmus, a lakhatási válság, az ökológiai krízis, a demokrácia válsága, a homofóbia, a transzfóbia és a szexizmus. Budapest hercege egy nagyhatású beszédet is tartott, amiből persze nem hiányozhattak a pados szóviccek, mert most az a trendi:
„Sziasztok büszke, szabad magyarok
– kezdte beszédét Karácsony Gergely főpolgármester a 28. Budapest Pride-on. Mint fogalmazott, „nekem természetes, hogy itt vagyok ma veletek”. Szerinte ez annyira természetes, hogy szöveget sem kell hozzá írni, ezért fejből mondta el a beszédét. „A másik szövegemet mondhatni lefóliázták” – mondta Karácsony. Majd egy szóviccet is elsütött a városvezető, aki azt mondta, „a fejből beszéléssel fellépek a homofólia ellen”.
Majd újfent megismételte, hogy neki természetes, hogy ott van Pride-on, „annyira természetes, mint hogy két ember szereti egymást. Ahogy a saját családtagjaimat szeretem, úgy szeretlek titeket is” – mondta a résztvevőknek. Kijelentette, hogy „ennek a büszke és szabad, sokszínű és szolidáris város főpolgármestereként nemcsak természetes, hogy itt vagyok, hanem a kötelességem”. Hozzátette bárcsak azt érezhetné, hogy itt nincs dolga egy főpolgármesternek. Azt szeretné, hogy a Pride olyan természetes legyen, hogy egy főpolgármesternek ne kelljen kiállnia a közös szabadságunkért.
A felvonulók egyik legnagyobb fájdalma a sokat szenvedett ferencvárosi pad kálváriája. Az LMTQ-ereklyéről készült képekkel díszített transzparensek mellett Pankotai Lili pólója is erre utal, amire rendkívül szellemes módon azt írta: szaPad. Legalábbis reméljük, hogy viccnek szánta, és nem egy újabb helyesírási bakiba futott bele, de ismerve az előtörténetét sajnos ezt sem zárhatjuk ki.
A haladárok már napok óta készültek a másság megünneplésére, de mivel egy szigorú, elnyomó diktatúrában élünk, ezért sajnos nem örvendezhetnek teljesen felszabadultan. Tilos például fétismaszkban nyilvánosan lóbálni a nemi szerveiket. Erről a 444 írt egy szívhez szóló összefoglalót.
- vizet csak műanyag agy fémpalackban szabad bevinni a rendezvény területére (úgy viszont erősen ajánlott, nagyon meleg lesz!),
- innivalón, gyógyszeren és naptejen kívül más folyadékot nem lehet bevinni,
- drogozni nem szabad,
- nemi szerveket el kell rejteni,
- szúró- és vágóeszközöket bevinni tilos (ha nálad maradt a körömvágó olló, attól sajnos el kell búcsúznod, mert tárolni nem tudják),
- kutya jöhet, de csak szájkosárral és pórázon (azt pedig mindenki maga döntse el szeretne-e házikedvence forró aszfalton órákat toporogni tömegben, dübörgő zene mellett),
- gyűlöletkeltő, uszító, kirekesztő megnyilvánulásoknak nincs helye a Pride-on,
- egészségügyi maszkot lehet viselni, fétismaszkot nem, és máshogy sem szabad eltakarni az arcot,
- katonai ruházatban nem lehet vonulni.
– foglalta össze a szabályokat a Soros-blog. Borzasztó ez az elnyomás, már a Pride-ra sem mehetünk ki egy szál fétismaszkban bedrogozva a szájkosár nélküli kutyánkkal, hogy megünnepeljük a szerelmet, a szabadságot és a toleranciát.
Arról, hogy a budapesti nagykövetségek közös LMBTQ-párti akciót indítottak bővebben ITT írtunk. A külképviseletek kicsit sem propaganda jellegű kezdeményezésére Menczer Tamás közösségi oldalán reagált:
Lmbtq-nagykövetek.
A Pride-felvonulás kapcsán 38 Budapesten dolgozó nagykövet tiltakozott a gyermekvédelmi törvény ellen.
Néhány megjegyzés:
1. A magyar gyerekeket megvédjük az Lmbtq-propagandától, akkor is, ha nyomást helyeznek ránk és támadnak minket!2. Kérdésem a francia nagykövethez: a migránslázadás során felgyújtott 12 ezer autó ég még?3. Kérdésem svéd nagykövethez: ezen a héten hány tizenéves gyereket lőttek meg a svédországi bandaháborúk során?4. Kérdésem a holland nagykövethez: Hollandia még drogállam? Így a holland rendőrszakszervezet elnöke nevezte a saját hazáját.5. Kérdésem a szlovák nagykövethez: Emlékszik még olyan napra, amikor a hazájában nem volt kormányválság?6. Kérdésem a német nagykövethez: nem aggódik a német demokrácia állapota miatt, hiszen mindössze feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt?7. Kérdésem az amerikai nagykövethez: hogy érzi, a fejlett amerikai demokrácia jövőre képes lesz a demokrácia alapját jelentő választást tisztességesen megrendezni? Mert amit legutóbb választás címén csináltak, azon sírt vagy röhögött az egész világ.8. A sort folytathatnám az összes aláíró nagykövet országával.9. Felhívom a tisztelt Nagykövet Asszonyok és Urak figyelmét, hogy ők itt nem helytartók, és Magyarország nem gyarmat.10. Csodálom, hogy annak ellenére, hogy a hazájukban fent említett, súlyos demokráciaproblémák vannak, ők egy másik ország belügyeivel foglalkoznak.
+1. A magyar külpolitikától az ilyen viselkedés teljesen idegen. Szijjártó miniszter úr utasítása szerint a magyar misszióvezetők mindig tisztelettel viszonyulnak a fogadó országhoz, és sohasem kommentálják a belügyeket. Azok ugyanis nem egy vendég diplomatára tartoznak, hanem az ott élőkre.A kölcsönös tisztelet útjára nem késő rálépni, várjuk szeretettel a budapesti nagyköveteket is!
– írta a politikus.
Forrás: Mandiner, 444; Fotó: Facebook
huda
2023-07-16 at 09:00
Ballib
Na látod ha van sapka azért, ha nincs sapka azért ,a légyeg ,nektek akkor is igazatok van ha nins igazatok ez az alapja a liberális agymosásnak !!
POROSZLAI RÓBERT
2023-07-16 at 08:57
Hajrá buzipest.🤣🚮
Nagy Péter
2023-07-16 at 08:12
Egy kérdés: miért lehet ezeket a genetikai hullaeékokat engedni, hogy itf rontsék a közizlést. Vizuális kornyezet szennyezés címén már ki kellene tiltani őket…
Ahol kisgyerekkel mentek, miért nem indult a szülök ellen büntetőeljárás vagy a gyermekvédelmi törvény miatt eljárás. Vagy egyántalán aszervezőket miért nem vonják felelősségre???
Kamu ez az egész megvédjük a magyar családokat. Nem aKormány véd meg , felőle mehet a nyílvános elbuzítáa a magaroknak. Konkreétan mi védekezünk magyarok ez ellen… mert bennük van még vmiféle erkölcsi tartás. A magyar kormányon múlik itt már mindennap buzik mondanák meg hogy mi legyen….
lesi
2023-07-16 at 07:55
bööööszme !! népség
aladin
2023-07-16 at 06:01
Ez az ellenzék nagyon jó az országnak, ezekkel egyre biztosabban épül az ötödik 2/3-ad. Az ellenzék egyre jobban lövi magát seggbe.
Pálos Özséb
2023-07-16 at 05:15
SZODOMA ÉS GOMORRA PUSZTULÁSA
Az úton elmondotta Isten Ábrahámnak, hogy Szodoma és Gomorra lakóinak szívében fészket vert a gonoszság, és förtelmes bűneik miatt a két városnak pusztulnia kell. Míg két kísérője folytatta útját Szodoma felé, Isten még Ábrahámmal maradt, ő pedig így szólt:
– Méltó-e hozzád, uram, hogy a bűnösökkel együtt az ártatlanokat is elveszejtsd? Hátha van ötven igaz ember abban a városban?
– Ha találok ötven igaz embert – felelte Isten –, értük megkegyelmezek a városnak.
– Bocsáss meg, uram, hogy szolgád ilyet bátorkodik kérni – folytatta Ábrahám, és könyörgő tekintetet vetett Istenre –, de ha az ötvennek öt híja lesz…
– Negyvenöt kedvéért is megkímélem a várost – felelte Isten.
Ábrahám merészen tovább alkudozott, és végül Isten beleegyezett, hogy ha csak tíz igaz embert is találni Szodomában, nem pusztítja el.
Eközben Isten két angyala Szodomába ért, és betértek Lót házába. Lót nagy tisztességgel fogadta őket, és szállást készített nekik éjszakára. Napnyugta után a város férfiai körülvették házát, és kiáltozni kezdtek:
– Hol a két szép férfiú, aki házadba tért? Add ki nekünk őket, hogy kedvünket tölthessük velük!
Lót kiment, és kétségbeesetten könyörgött nekik, ne kényszerítsék, hogy megsértse a vendégjogot. Felajánlotta, hogy inkább kezükre adja két hajadon lányát, töltsék kedvüket azokkal, de a szodomaiak csak az idegen férfiakat követelték, és nekitámadtak Lótnak. Erre megjelent a két angyal, Lótot behúzták a házba, és bezárták az ajtót. A ház körül tolongókat pedig vaksággal verték meg, hiába keresték azok a bejáratot, végül elszéledtek.
– Semmi sem háríthatja el többé Isten ítéletét a város felől! – mondták az angyalok Lótnak. – Vedd hajnalban a tieidet, és meneküljetek, hogy ne pusztuljatok el ti is a többiekkel!
Lót azon éjszakán beszélt két lányának vőlegényével, és hívta őket, de azok tréfára vették a szavát. Hajnalban az angyalok kézen fogták Lótot, a feleségét és két leányát, és kivezették a városból a hegyek irányába. Meghagyták nekik, hogy fussanak tovább, vissza ne nézzenek. Ezután Isten kénköves tűzesőt küldött az égből, amely elárasztotta a két várost, majd megnyílt a föld; és elnyelte, ami a pusztulásban még megmaradt.
Lót feleségén azonban erőt vett a kíváncsiság, és a tilalom ellenére hátrafordult: azon szempillantásban sóoszloppá meredt, és az a sóbálvány ott áll a mai napig.
Lót pedig Cóár felett, a hegyek között egy barlangban húzódott meg két leányával. A leányok úgy hitték, hogy Isten ítélete az egész földet elpusztította, és attól féltek, hogy nincs többé férfi, aki feleségül vegye őket, és gyermeket nemzzen nekik. Bort adtak ezért atyjuknak, és első éjszaka az idősebb lány, másik éjszaka a kisebbik lány feküdt az ágyába. Lót pedig részeg álmában nem tudta, kit ölel, és gyermeket nemzett tulajdon lányainak. Egyik unokájától a moabiták népe eredt, a másik az ammonitáknak lett ősatyja.
bl
2023-07-16 at 04:34
Szépen halad az elfogadás kultúrája, az egyik oviskorú már a kibővített szivárványos zászlóval, azaz a szexuális erőszak zászlajával vonult. Mert fő az elfogadás. Keserves hehehe.
Theo
2023-07-16 at 01:22
Már értem miért volt ma ilyen hőség.
huda
2023-07-16 at 01:17
Ballib
2023-07-15 at 21:35
Te szerencsétlen libsi csicska ,Ha orbán betiltaná a buzulvonaglást ,az eu-s buzik olyan retorikát alkalmaznának,hogy megint az ország baszna rá , mert most ők irányitják az egész buzilófaszt , muszály lennie, hála nektek is ,mert ki provokáltátok a rinyálásotokkal, az eu-ba szaladgáló buzi fosokkal akik jelentenek mindent .. oh volt egy incidens egy buzival már szaladtok okádni,orbánnak meg van kötve a keze csak azt teheti amit nemzetállamilag lehet ,amúgy az eu mindent kifogásol és megbünteti az országot ha a buziknak valamilye is sérül és ne azt hidd,hogy igazakat röfögsz ide te kis uszitó libsi csicska !
Sas
2023-07-16 at 00:29
A kommunista rendszer nem tudta ennyire elhülyíteni az embereket, mint az USA.Ezek már elemi szinten sem képesek gondolkodni.
Sas
2023-07-16 at 00:28
Ezek a melegek szellemi toprongyok-éljeneznek egy kretén főpolgármestert, aki lényegében egy primitív mocsok-elképzelhetetlenűl buta és kártékony-.IDE VEZET AZ USA HATÁS , A WOKE TÉBOLY, A PRIDE TÉBOLY-EZ MÁR AZ AGYATLAN EMBER SZINTJE.
politikli inkorrekt
2023-07-15 at 23:49
Bolsevik diktátorok.
Nincs új a nap alatt.
Netta
2023-07-15 at 22:10
Hát, ahogy elnézem aHarácsonyné kofaasszonyt….
Cuki
2023-07-15 at 21:45
Ballib 2023-07-15 at 21:35
gondold el, hogy mennyit érnek azok, akik ezt a “semmit nem érő Fideszt” sem tudják legyőzni, akiket mindenki csak úgy hív, hogy “Ballibek”…
dehát mint most láttuk, el voltatok foglalva, hogy elrejtsétek a nemiszerveteket és hogy ne viseljetek az utcán fétismaszkot 🤣🤣🤣
Mit is akar az amcsi nagykövet?
2023-07-15 at 21:43
Fenyegeti Magyarországot. Fenyegeti a heteroszexuálisokat. Minden heteroszexuálist LMBythjakáváva akár változtatni, aki még nem akar, azt le akarja gyilkolni. Vagyis az amcsi nagykövet egy antidemokratikus, rasszista és nacionalista tömeggyilkos terrorista
2 ÉNAKI
2023-07-15 at 20:45
Dollárpapa odolaszkodik. Presmann pártfogója lehet egy csődtömegnek.Mindent bevetsz te aljadék.
Dr. Belák Ferenc
2023-07-15 at 20:39
Ennyi korcs véglény él Budapesten? Nem lehet csodálkozni, hogy ezeket a kerületi polgármestereket választották meg. Zsák a foltját. Még szerencse, hogy a magyar vidék egészséges.
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 20:19
Gyurcsány és a férfivé operált debella nincsenek ott “Én is buzi vagyok!” táblával a nyakukban?
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 20:16
Ha nekem is olyan feleségem lenne, mint Karácsonynak, talán magam is a prájdon próbálnék újítani.
Orientál
2023-07-15 at 20:14
Mivel a muszlimoknál 4 feleség dukál ezért másidok feleségként Karácsony beállhatna Pressman feleségeként avagy ágyasaként és majdcsak Karácsony balliberális zöld buzi politikának megfelelve pofazacskójában sorra kihordhat magából kölyköket. Mocskos egy balliberális zöld társaság.
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 20:13
„Úgy szeretlek titeket, mint a saját családtagjaimat”
Karácsony a prájdon.
No comment.
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 20:10
Nahát:
Egyetértés.
Kötelesség?
2023-07-15 at 20:09
Kariferi hazug, antidemokrz, rasszista és nacionalista terrorista saját maga bizonyította, hogy az LMGsyfff egy iszonyatos, embertelen, cinikus DIKTATÚRA: azt mondta ugyanis, hogy KÖTELESSÉG rajta résztvenni.
PG
2023-07-15 at 20:09
Ez az egész a feltűnési viszketegségről szól. Épeszű ember nem vesz részt benne. Menczer Tamásnak jók a kérdései.
Szerintem minél kisebb híradást kell róla adni, mondván, hogy néhány hibbant alak már megint nem bírt magával.
na4
2023-07-15 at 20:02
Buzik szabad a préda, nyugodtan markolásszátok Pressman seggét.
Lesz nyelves Kamu Gejivel is?
Bakonyi Gábor
2023-07-15 at 19:39
A biblia ír a kezdetek kezdetéről, ír:
“És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.” (I. Mózes 1.4. )
Másrészt a biblia ír az utolsó ítélet napjáról is: ” “És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. (Máté 25.32.)
Az emlegetett “alfa és az omega” éppen az elválasztást jelentheti.
“… ha elválasztod a jót a hitványtól, olyanná teszlek, mint az én szájam”
(Jeremiás 15. 19.)
A liberalizmus legnagyobb hazugsága éppen az, hogy a szabadság korlátlan mennyiségben létezhet, és mindenki korlátlanul kaphat belőle. Ez nem igaz. a szabadságból korlátos mennyiség van csak, és ha a gonosznak jut belőle, azt a jótól veszik el. A liberalizmus tiltja a jó és a rossz megkülömböztetését, a sötétség és a világossát szétválasztását, pedig ez a világ alapja, ami nélkül nem lehet létezni! A liberalizmos tehát pontosan a leláncolt ördög eloldoztatásán dolgozik… Igen sötét, gonosz és pusztító dolgokat hoz!… A Sátánt jobb leláncolva tartani!
Nahát
2023-07-15 at 19:33
Menczer Tamás megjegyzései nagyon ütősek. Elismerésem.
Nahát
2023-07-15 at 19:28
A felvonulóknak el kell takarniuk a nemi szervüket? Micsoda hely?! Hová jutottunk? De jó, hogy nem mentem oda! Huhh… nem térek magamhoz.
Karacsony
2023-07-15 at 19:01
https://uploads.disquscdn.com/images/6be70693ba933dc69d4607bddeb9614c0c1d61d4138bba17f0301617a0233ccc.jpg
Sas
2023-07-15 at 18:29
A kommunistának nevezett kádár-rendszerben is amerikanizált volt a magyar társadalom-maguk az un. kommunista dinasztiák -titokban-másolták-a fiatalok megkapták a popkultúrát-az egész rendszer a látszatra épűlt-aztán pest teljesen elszabadult, és mindent magába gyűrt-woke, transzok oviba, etc.Élen járnak ebben a sztalinista gyökérzetű családok-ezek mindig csak másolnak-.
Sas
2023-07-15 at 18:04
hetero-nem büszkék rá, csak ez lett nekik sulykolva……..nem maguktól ennyire kretének-amerikai agymosás ez, hogy ne vegyék észre Európa elpusztítását.
hetero
2023-07-15 at 17:58
Egy dolgot soha nem értettem: miért kell arra büszkének lenni,hogy valaki természet ellenesen él / ferde /.Senki nem bántaná őket.A négy fal között azt csinálnak amit akarnak.Undorodik tőlük minden normális ember, aki látja ezt a cirkuszi felvonulást.Én ha tehetném egy nagy konténer fekáliával hűsíteném ezeket az undormányokat.
Rút dagadt úr
2023-07-15 at 17:58
Kár. hogy csak most ugrott be! Talán mégsem egészen jó megoldás az érdektelenség, mert még azt hiszik, tartunk tőlük. Ezrével kéne kivonulni, nagy fegyelemmel. Az út egyik oldalán mindenki fehér köpenyben, nyakban sztetoszkóppal, jegyzetelve, fejcsóválva. A túloldalon végig laza férfiak horgászszékekben, szintén mutogatva és hangosan röhögve. Semmi beszólás, minden provokációra röhögés. Sörözni ér. Szerintem beválna. Ez fájna nekik igazán.
Cassandro
2023-07-15 at 17:56
Mekkora ládikát vitt magával karácsony?
Sas
2023-07-15 at 17:52
Annyira lepusztítja az USA európát szellemileg, hogy ezek után már tényleg csak az un. mesterséges intelligencia jöhet-a gépemberrel.A gondolkodni nem képes AI-ember-az egyentervezett-davosi minta szerint.
Ungarn über alles !
2023-07-15 at 17:42
bocs hogy későn szólok : a hiányzó párakapukat, nagyszerűen lehet helyettesíteni emberi vagy ló-húggyal töltött hátipermetezőkkel !
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 17:42
Elég nagy szégyen, hogy ilyen “magatartási kódex”-szel kel libsiket felkészíteni egy felvonulásra.
Hümmögő
2023-07-15 at 17:39
#Puncius Pinatus
Szívemből szólt.
Undorító, a jó érzésű ember ilyenkor nem megy az utcára.
Karácsony, meg Pressman- hát Önöknek ez hozza meg a népszerűséget ésa kielégülést, akkor több kérdésem nincs A pokolba mindkettővel!
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 17:36
“nemiszerveket el kell rejteni”
Komolyan. Ettől kifeküdtem bazmeg.
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 17:29
“nemiszerveket el kell rejteni”
Milyen érdekes, hogy pölö békemenetek előtt nem kell efféle ajánlásokat közzé tenni.
Cuki
2023-07-15 at 17:29
milyen emberek vonulnak ott, hogy fel kell hívni a figyelmüket, hogy rejtsék el a nemiszervüket?
ezek szerint a rendezők feltételezik, hogy ha nem szólnak előre, akkor kilógó fasszal mászkálnának?
ez azt mutatja, hogy a rendezők szerint ezek nem normálisak
Puncius Pinatus
2023-07-15 at 17:26
Karácsony és Pressman “madarat tolláról, embert …..”
Kádár elvtárs és erőszakszervezete, csak néhány napra térnétek vissza! Úgy népi demokratikusan.
Sas
2023-07-15 at 17:22
Csurka már a 90-es években felismerte , hogy európában egy bizonyos –idegenség-manipulál, és eltörli a régebbi életképes európai típust-egy idegen kreatúrát hoz létre-önreflexióra képtelen , feminin európaiakat.
Matu
2023-07-15 at 17:20
Örülök, hogy egyre kevesebben mennek ki ellentüntetni. Azt a néhány is úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér, hiszen ezzel tudják igazolni a “szörnyű diktatúrát” és “elnyomást”. Majd a világsajtó felturbózza őket hatalmas, erőszakos tömeggé és lehet tovább rettegni. Az NGO-k ebből élnek! Ha teljes érdektelenségbe fulladnának, ha nem kellene hisztériázniuk, elfogyna a muníciójuk. Vonuljanak, nyalják-falják egymást, de ne közelítsenek az iskolákhoz! A gyerekeink nem az ő prédáik!
Tudományos libsizmus
2023-07-15 at 17:19
Ebben a rettenetes homofób diktatúrában néhány buzi megbénítja egy milliós város közlekedését. Rendőrségi biztosítással.
Képzelem, mi lenne itt, ha “demokrácia” lenne.
Sas
2023-07-15 at 17:18
El kell ismerni, hogy ez fantasztikus………….soha ennyire még nem volt letaposva európa az USA által, és ezek a szerencsétlenek együtt vonulnak az USA képviselőjével, és az agymosás miatt —szabadnak–érzik magukat-miközben az a gazember-PRESSMAN- aki elől vonul-egy olyan hatalom embere, amely kiiktatja a történelemből európát-és ezek ezt képtelenek felfogni………..ekkora a nemzetközi sajtó hatalma.
Sas
2023-07-15 at 17:13
most ezt adja a nemzetközi pénzvilág a -munkásoszt. hergelése helyett–igaz, időnként arra is gondot fordítanak-de mindig a NEMZETI NAGYTŐKE ELLEN USZÍTVA-A kretén JÁMBOROKKAL.Utóbbi esetben van egy szintézis is a pedókkal.Így kerek a világ.
lászló54
2023-07-15 at 17:13
Elmebeteg ,korcs,genetikai söpredék gyülekezete a buzi Presmann és a köcsög Karácsonnyal az élen, ez ám a büszkeség!!!!
Sas
2023-07-15 at 17:10
ZSENIÁLIS EZ-EZ AZ ÚN. IDENTITÁSPOLITIKA-EZT TALÁLTÁK KI MILLIÁRDOSÉK-EGY ADOTT ÖSZTÖNTÉNYEZŐRE ALAPOZNI A POLITIKÁT-A VILÁGNÉZETET-PL. “ha meleg vagy, akkor neolib is vagy, és USA párti-“vagyis a nemi preferenciája felől van a hülye manipulálva, és kiemelve a nemzetből.
a póló felirata hiányos
2023-07-15 at 17:07
Trágár nyikhaj Pankotai Lili ifjúgárdista szarházi retro-KISZ-es aljadék!
A vágyaid teljes felirata hiányzik: SzaPad társadalom, szaPad szopni.