Karácsony Gergely, a nevetséges

Gyurcsány Ferenc túl agresszív és veszélyes volt ahhoz, hogy nevetségessé váljon, pedig mindent megtett ennek érdekében. De évek kellettek az őt hatalomba segítő választóknak ahhoz, hogy ezt felismerjék. Ferinek már nem árt a nevetségesség, abban bízik, hogy az Orbán és a Fidesz csak eltűnik valahogy, és akkor majd ő lehet a kényszermegoldás. Karácsony Gergely – ha lehetséges ilyesmi egyáltalán – többet tett, mint a másik nagy nevettető: egész pályafutása nem más, mint kínos felsülések, nagy bemondások perceken belül kiderülő röhejes tarthatatlansága és kihátrálások története.

Szomorú ilyet mondani, de az ilyen politikusokat nálunk Budapest magát haladónak és liberálisnak és persze legfőképpen menőnek képzelő lakossága tartja el. Van bő félmilliónyi olyan pesti szavazó, aki akkor is a liberális jelöltre, az ilyen liberális jelöltre szavaz, ha mindkét cipője frissen kutyaszaros, mert amikor az óvoda előtt átlépett a hajléktalanon, a járdán parkoló autó megkerülése közben, a dugóban felidegesítve magát nem nézett a lába elé. Akkor is Karácsonyra szavaz, ha a gyerek is szarba lépett, csak az éppen a szabadság megélését gyakorló hajleszébe.

Pedig Karácsony nemcsak alkalmatlan, hanem főtulajdonságában inkább nevetséges. Nem szánalmas, mert ahhoz túl nagyképű, röhejes, nevetséges, notórius nagyotmondó, egy löttyedt magas ember, aki megszokta, hogy “felnéznek” rá. Ha a politikai, közéleti pályafutására tényalapon tekintünk, akkor a jobboldali sajtó kedvessége nélkül is vállalhatatlan árulások, bomlasztások, ostobaságok tömkelegére emlékezhetünk vissza.

Eleve valami tévedés folytán még egyébként komolynak is tekinthető emberek szerint Karácsony Gergely kiváló elemző, remek kutató (volt), ráadásul pont a választói magatartásokkal foglalkozó szociológusként. Erre senki sem emlékszik, pont úgy, mint a baloldali kormányok sikereire, amelyeket például Lendvai Ildikó szokott felidézni, mert még a Ferenc sem tudna ilyet hazudni, az ő arca ugyanis még mozog, de Gergelynek állítólag ugyanígy volt tudományos, elemzői pályája.

Ő volt az LMP szétverésének az egyik arca és vezéralakja, nem lehet túlbecsülni a szerepét abban, hogy Gyurcsány Ferencet az ellenzék nem szorította ki magából. Képtelen volt elismerni, hogy nem tud angolul, behozta a hiperpasszív nyelvtudást a köztudatba, lapított abban, hogy most akkor milyen tudományos fokozata is van, illetve nincs is. Összeállt az MSZP-vel, annak miniszterelnök-jelöltje lett, majd egy kormánypárti kétharmad kiderülése előtt elkezdett úgy viselkedni, mintha megnyerte volna a választást. Az előválasztáson hatalmas szájalás után visszalépett a mögötte végző MZP javára. Úgy, hogy látszott rajta, még ő is tudja, hogy az az ember egy katasztrófa.

És minden undorítósága ellenére ez a mikroadományos ügy is nevetséges, hiszen kiderült, hogy mennyire képtelenek ezek bármit is komolyan megcsinálni. Elképesztő, hogy nem voltak hajlandók néhány tucat munkaórát fordítani arra, hogy rendesen megcsinálják és lepapírozzák félmilliárd forint bevételezését. Ez nem egy Városháza-ügy, ott csak szimplán hülyék voltak, az igazán gázos dolgok előtt elakad az ügy, persze az sem a Gergőn múlt. De ez a mikroadományos buli nettó bűncselekmény, és így a politikai túlélési esélyei a dolog arcának, vagyis Karácsonynak nem olyan fényesek.

Ennyi jó után persze meg kell válaszolnunk, hogy miként maradhatott ennyi ideig ennyire képességtelenül a magyar ellenzéki politika élvonalában?

Több, számára fontos tényező együttállása következtében. Először is, ha nem lenne akkora különbség a vidék és Budapest politikai preferenciái között, a közvetlenül választott főpolgármester valóban komoly országos tényező lehetne. De miután ez a különbség ügydöntő méretű, a szokásosnál is nehezebb lenne felépíteni miniszterelnök-jelöltnek egy főpolgármestert. Még akkor is, ha viszonylag sikeres. De a baloldalnak soha nem volt sikeres főpolgármestere, még ötletük sem volt ilyen emberre. Demszky sikeresen foglalta el ezt a helyet két évtizedig bármilyen alkalmas ember elől; az ország, a politikai élet, a politikai elitek megszokták, hogy a főpolgármesterség nem ugródeszka sehová, bármilyenek is legyenek a külföldi példák.

Tarlós István pedig nem akart országos politikai karriert és még csak nem is a kétségtelenül meglévő alkalmassága miatt választották meg, hanem mert Budapest már látványosan szarban volt. Két ciklus után pedig a liberális szavazók rájöttek, hogy ideje visszatérni a korábbi életérzéshez, a rendezett, működő város nem az ő világuk. Az ellenzék végletes káderhiánya és Karácsony ebben a körben fellelhető jelentős népszerűsége újra parkolópályává tette a főpolgármesterséget. Az ellenzék nagyot kockáztatna, ha leszedné, még akkor is, ha esetleg jövőre bukik. Alkalmas emberük továbbra sincs, ha pedig véletlenül lenne, akkor minden ellenzéki miniszterelnök-aspiráns azt kockáztatná, hogy egy partiképes politikus felépíti magát Budapesten, esetleg még országos politikussá is. Ez ugyebár Karácsonyt nem fenyegeti, és alatta az eddigi tapasztalatok alapján szabadon lehet csatornázgatni a pénzeket. Ez így nekik pont jó.

Az egyetlen még létező ellenzéki párt, a DK a fővárosban sem elég erős ahhoz, hogy megverje a Fideszt, ha valami egyéb ellenzéki koalíció is elindul a választáson. A DK Karácsonyt csak akkor fogja kicsinálni, ha ez egyúttal a többi ellenzéki pártot is ki tudja szorítani a helyi közéletek nagy részéből. Ez nagy kísértés egyébként, mert az EP-választáson még a Momentum is kinyírhatja magát, nemhogy a többi törpepárt.

Karácsony hiába nevetséges, ez azért nem zavar senkit, mert ez a politikai arcélének a része, nem is várják el tőle, hogy alkalmas legyen.

Ez a woke korszak egyik lényeges újítása: ha csak szimplán értékelhetetlen egy politikus teljesítménye, de egyébként a körülmények szerencsés módon életben tartják a projektet – jelen esetben egy működő ország a fővárost –, akkor a liberális szavazók nem érzik úgy, hogy le kellene mondaniuk az ideológiájuk szavazatban történő kifejezéséről.

Persze lehetne koptatni jobban is a nevetségességével őt és a támogatóit, de nem az alkalmatlanság irányából, mert – mint már írtam, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – a mai magyar ellenzéki szavazók nem várnak el politikai teljesítményt azoktól, akikre szavaznak. És Budapesten ez elég is lehet, ha a többi szavazót nem serkenti fel a városvezetés tevékenységéből következő életminőség-csökkenés.