Pesti Srácok

Akkor kell keménynek lenni, ha nagy az ellenszél és kevés a kényelem

Akkor kell keménynek lenni, ha nagy az ellenszél és kevés a kényelem

Különben hiteltelen lesz az ember, mert nagyokat mindenki tud biztos háttérrel maga mögött. Havasi Bertalan mert kemény lenni és kiállt az igazáért Magyar Péterrel szemben.

Havasi Bertalan nem szórakozott, odaállt és elmondta a véleményét Magyar Péternek. Volt egy kemény kis szócsata, az ügy vélhetően jogi úton folytatódik majd. Aztán Havasi később részletesen meg is írta, hogy mit gondol a mostani időszakról, az új kormányfőről és a saját táboráról is ejtett néhány szót. Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke úgy áll ki a pástra, ahogy talán sokan mostanában nem teszik meg akkor sem, ha valóban igazuk van. Ez pedig baj, mert amellett, hogy intelligensnek, kulturáltnak kell maradni, hiteles csak akkor lehet valaki, ha a felvállalt véleménye mellett bátran kitart.

Havasi Bertalan keményen odaállt Magyar Péter elé és elmondta a véleményét.
Havasi Bertalan keményen odaállt Magyar Péter elé és elmondta a véleményét.

Keménység és határozottság

Egyrészt, miért ne lehetne bárkinek kiállni az igazáért? Miért kellene meghunyászkodni és hagyni, hogy egyre bátrabban félemlítsenek meg embereket? Havasi Bertalan így beszélt a felelősségről is és a hibákról:

Van aki jobban ostorozza magát, van aki nem ostorozza magát annyira, amennyire kellene

Talán ebben minden benne van.

Másrészt, aki szavakban harcos és nagy keresztény, az igenis álljon ki az igazáért akkor is, amikor nagy az ellenszél és kevés a kényelem. Valahogy úgy, ahogy Havasi tette. Különben joggal gondolhatják az emberek, hogy egyesek nem elég bátrak vagy vaj van a fülük mögött.

 

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."