Pesti Srácok

Karácsony Gergely: Hetyetye!

Karácsony Gergely: Hetyetye!

A hetyetye vagy hetyetyézés egy nehezen körülírható fogalom a netes szlengben. Leginkább arra használják, amikor valaki teljesen összefüggéstelen körmondatokban próbál kimenekülni a válaszadás elől, és próbálja a témát olyan dolgokra terelni, amikről talán még tud is mondani valamit. A meghatározás nem egészen pontos, hiszen, mint a legtöbb internetes fogalom esetében, itt is arról van szó, hogy akkor értjük igazán, mit takar, ha látjuk. Nos, lássuk a hetyetyézés tankönyvi bemutatóját Karácsony Gergelytől.

Nagyinterjút adott az Indexnek Karácsony Gergely – természetesen ismét én vesztettem el a szerkesztőségi kő-papír-ollót, és ismét nekem kellett szemléznem. Továbbra is fenntartom, hogy a kollégáim nem kedvelnek engem, ezért jut nekem az összes balos hetyetye elemzése így, kampányidőszakban, és még messze vagyunk az eredményváróktól.

A felvezető kérdésekre kitérni teljesen felesleges: GeLgő ismét kifejtette, hogy ő nyer, és Orbán szomorkodni fog a Karmelitában. Irigylésre méltó magabiztosság, valami ilyesmit adott elő 2018-ban is, amikor miniszterelnök-jelöltként kijelentette, hogy a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvez. Mi is lett a vége? Jah, kétharmad.

Azt meg kell hagyni, hogy az Index azért olyat is kérdezett, ami meglehetősen kellemetlenül érintette Budapest hercegét: itt indult az igazi magyarázkodás (azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem is olyan régen Karácsony még sértetten kijelentette, hogy soha többé nem olvassa a portált, amikor kirobbantották a Városháza-gate-et, most meg már nyilatkozik is nekik... mindegy... hetyetye). A kérdező ugyanis Ungár Pétert idézve számonkérte a főpolgármesteren, amikor az nemrégiben Tóta W. írását megosztva tulajdonképpen lesötétezte a vidéki embereket. Gergő zseniális válasza?

PestiSracok facebook image

– igen, ezt mondta ez a csodagyerek, neki nem dolga a szövegértés. De könyörgöm, legalább elolvasta volna, hogy mit oszt meg a Facebook-ján!

Azok közé tartozom, akik őszintén szólva egy kicsit kellemetlennek tartották a Baby Gyurcsány hirdetéseket, de ez az ember egyetlen interjúban bebizonyította, hogy azok nem eltúlzott és leegyszerűsített videók voltak, hanem a tökéletes jellemrajzai. Karácsony egy nagyra nőtt óvodás. Ha valaki meg tudja változtatni a véleményem, azt meghívom egy Dobrev Klára-sajtótájékoztatóra.

Lássuk, mit gügyögött ezután. Persze, Vitézy fideszes, Ungár fideszes, betolakodók... hetyetye... igen, megvan: mi a helyzet a listákkal? Azt ugyebár egy ideje tudjuk, hogy Karácsony kifejezetten Gyurcsányéknak kampányol. Nem érdekli az önkormányzat, ahogy a budapestiek sem, de Ferenc testvér EP-listáját azért megnyomná. Nos, ennek pedig az az ára, hogy az önkormányzati listában is a DK-t kell, hogy támogassa, de mi a helyzet Pikóval, aki ellen a Gyurcsány-koalíció ellenjelöltet indított? Hát őt azért szeretné megtartani, meg hát támogatja is, de tudjuk, hetyetye (ha még egy ilyet el kell olvasnom, elmegyek a Feminához sminktippekről írni – szerkesztőségünk által cenzúrázva).

Jó, lépjünk tovább. Nohát, láss csodát, mégsem ment csődbe a főváros. Érdekes módon bár Karácsony már legalább három éve folyamatosan azt mondja, hogy teljesen ki vannak véreztetve, most már csak "likviditási problémáik vannak". Mi az, Gergő? Sikerült eladni valamelyik középületet, vagy megint kapott pár mikromilliárdnyi dollárt a Párbeszéd egy nokiás dobozban?

Gyorsítsunk kicsit a dolgon és lássuk, hogy miről szól az interjú hátralévő része. Nos, egy szóban összefoglalva:

Karácsony innentől kezdve ugyanis megállás nélkül hazudik. Itt már nem is mellébeszél, hanem konkrétan nem mond igazat. Kezdve azzal, hogy megint elmondja, hogy nincsenek miniszterelnöki ambíciói és ő csak Budapesttel akar foglalkozni, amit egyébként eddig se tett, de a kijelentésben annyi igazság talán tényleg van, hogy Gergőnek valószínűleg semmilyen ambíciói nincsenek, ő csak tologatná a játékautóit a rakparton és szelfizne a vécékkel a Blahán.

Aztán persze jön a Lánchíd-botrány, ami Karácsony szerint egyszerűen nem létezik. Igen, jól olvasták, a főpolgármester szerint egyszerűen nincs itt semmi látnivaló. Hiába a bizonyítékok, hiába a jelentések, hiába a tényfeltáró cikkek, GeLgő most szépen eltakarja a szemét, és ő nem lát semmit, és amit nem lát, az nem létezik.

Kedves olvasóink! A kampányidőszak mindenkit megvisel, politikust, újságírót, szavazót, így nézzék el nekem, ha azt mondom, hogy ha még egy ilyen agymenést el kell olvasnom, akkor én (kollégánkat kikísértük a szerkesztőségből, kényszergyógykezelését elkezdtük – tisztelettel, a PS szerkesztősége)...

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.