Pesti Srácok

Karácsony Gergely támadásba lendült, ezért már kapja is a buksisimit Gyurcsánytól

Karácsony Gergely támadásba lendült, ezért már kapja is a buksisimit Gyurcsánytól

Gyurcsány Ferenc már többször idézte Rákosi Mátyás hírhedt mondatát, miszerint, aki nincs velünk, az ellenünk van, és most úgy látszik az üzenete célba ért. A DK elnöke által sokat kritizált Karácsony Gergely ugyanis felhagyott a kormánnyal való egyeztetéssel, és úgy döntött beperli a Pénzügyminisztériumot, mert nem érzi jogosnak, hogy Budapestnek olyan sok szolidaritási adót kell fizetnie. Ez már persze tetszik Fletónak, gyorsan adott is egy virtuális buksisimit a főpolgármesternek és újra belengette, hogy van még esély arra, hogy pártja beálljon Karácsony mögé a közelgő önkormányzati választáson. Elméletileg őszig fogja ezt eldönteni a DK, de a főpolgármester már saját tapasztalatból tudhatja, hogy elvtársainál az utolsó nyolc percben is változhatnak a dolgok, ahogyan ez meg is történt 2019-ben.

Üzenetértéke lehet annak, amikor Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy még nem biztos, hogy Karácsony Gergelyt támogatja a pártja a 2024-es önkormányzati választáson. Ehhez ugyanis jól kell viselkednie, ami azt jelenti, hogy azt kell csinálnia, amit mondanak neki. Eddig ez nem igazán sikerült, ezért is kapott a főpolgármester olyan minősítéseket Fletótól, miszerint:

Ám megkapta azt is, hogy nem teljesíti a feladatát, hiszen Budapest torkig van a miniszterelnökkel, Karácsony mégsem konfrontálódik a kormánnyal. Majd Gyurcsány egy kis nyomásgyakorlással próbált hatni a főpolgármesterre, ezért azt találta nyilatkozni, hogy több név is forog a DK-ban, akiket el tudnának képzelni lehetséges főpolgármester-jelölti poszton, az egyik az egyébként az agglomerációban élő, friss anyuka, Bősz Anett.

PestiSracok facebook image

Karácsony gyorsan összeszedte magát"

A főpolgármestert viszont úgy ismertük meg, mint aki minden pozícióban el tudná magát képzelni. Volt már polgármester, indult már a miniszterelnöki székért és legutóbb a főpolgármesteri pozíciót nézte ki magának, utóbbit sajnos meg is kapta. Zuglóba ugyebár nem mehet vissza, mert ahogyan fogalmazott "ott elássák", a miniszterelnök-jelölti státusz nem aktuális, angolul nem tud, így Brüsszel sem lehet alternatíva, ezért nyilván fontos a főpolgármesteri cím megtartása. Ehhez viszont kellene Gyurcsány támogatása is, különben hasonlóan járhat, mint Márki-Zay Péter.

S bár nem is olyan régen még Lázár Jánossal egyeztetett a Budapestet érintő kérdésekről a főpolgármester, mivel ez Gyurcsánynak nem tetszett, feltehetően ez volt az utolsó ilyen találkozó. Inkább átgondolhatta, amit már hetek óta írogat Fletó, Rákositól kölcsönözve a Facebookra, miszerint:

Ezért kapva kapott az alkalmon, hogy felvegye a támadó pozíciót és a szolidaritási adóval kapcsolatban beintsen a kormánynak. A több mint kétszázmilliárdos Tarlós-hagyatékot eltüntető főváros - ami állítólag csődközeli állapotban van már megint - nem hajlandó megfizetni a rá eső 58 milliárd forintot, csak 33 milliárdot, mert ennyit tartanak jogosnak. Karácsony viszont ennél is tovább ment annak érdekben, hogy végre elnyerje Gyurcsány kegyeit, hiszen beperelte az ügy miatt a Pénzügyminisztériumot. Na ez már döfi - mondhatta magában Gyurcsány, aki egy interjúban már arról beszél, hogy ugyan még mindig nem dőlt el, hogy beállnak-e Karácsony mögé, de lesznek egyeztetések a fővárossal. Azt pedig helyesnek tartja, hogy Karácsony perre meg a szolidaritási adó miatt. Magyarul, végre kapott egy piros pontot a főnöktől, van esély a túlélésre.

Az utolsó nyolc perc is számít

Ne felejtsük el, hogy korábban volt előválasztás is, mert a baloldali tömörülés nem tudott megegyezni a jelöltjük személyéről, most viszont egyelőre nem hallunk ilyenről. Bár ez olyan sokat nem jelent, ugyanis 2019-ben Gyurcsányék jól átverték Karácsonyt, hiszen nyolc perccel Kálmán Olga indulásának bejelentése előtt ugrottak ki Karácsony mögül. Most viszont azt mondta a DK elnöke, hogy:

Meglátjuk most mi lesz ebből, mindenesetre lehet, hogy a mostani választás előtt is kell majd egy kis Unicum Karácsonyéknak, hogy őszintén keblükre öleljék Gyurcsány Ferencet.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.