Pesti Srácok

Karácsony nyerte az előválasztás érdektelenségbe fulladt selejtezőjét, amin csak a választásra jogosultak 24,39 ezreléke voksolt (VIDEÓ)

Sajtótájékoztató keretében kihirdették az ellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről döntő casting-sorozat érdektelenségbe fulladt első körének eredményét. Az előválasztást annak ellenére sikernek könyvelte el az ellenzék, hogy csak a választásra jogosultak 24,39 ezreléke voksolt. A lagymatag küzdelemben Karácsony Gergely győzedelmeskedett, így majd ő mérkőzhet meg Puzsér Róberttel a második fordulóban. A szimpatikus vesztes szerepét Horváth Csabának kellett eljátszania, aki odaadó támogatásáról biztosította legyőzőjét. Az MSZP tehát most sem tudta saját jelöltjét győzelemre segíteni, ami a korábbi dominanciájuk egyértelmű végét jelenti. Egyetlen cél lebeg az összefogó ellenzéki formációk szeme előtt: eltávolítani Tarlós István a posztjáról.

Az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatón hirdették ki az előválasztás első fordulójának eredményét. A szervezők elmondása szerint összesen 34133 érvényes szavazatot adtak le a budapestiek. A nyertes Karácsony Gergely 27598 szavazatot kapott. A vesztes Horváth Csaba mindössze 6535-öt, így jóval elmaradt legyőzőjétől.Az ellenzék úgy értelmezte, hogy jelentős volt az érdeklődés, annak ellenére, hogy a Budapesten választásra jogosultak kevesebb, mint 2,5 százaléka szavazott. Örömmel jelentették be azt a magától értetődő tényt is, hogy visszaélések nem történtek, tiszta körülmények között zajlott le az előválasztás. Tarlós Istvánra a legutóbbi választáson közel háromszázezren szavaztak, mintegy nyolcszor annyian, mint ahányan részt vettek az előválasztáson, így ez a mostani eredmény meglehetősen harmatosnak tűnik. Még az is előfordulhat, hogy Karácsony már Puzsér Róbert ellenében elvérzik majd a következő előválasztási ütközetben.

Mindenki győztes, csak a Fidesz veszített

Az előválasztás eredményének kihirdetése után Horváth Csaba, aki ezúttal is alulmaradt a küzdelemben, megköszönte a biztatást, és gratulált legyőzőjének. A közös cél fontosságát hangsúlyozta, és kijelentette, hogy mindent megtesz, hogy segítse korábbi ellenlábasát Tarlós István legyőzésében. Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A győztes Karácsony Gergely kijelentette, hogy történelmi dolgot tett Budapest.

- fogalmazott Karácsony. Az ellenzéki castingokon már rutint szerzett jelölt jelölt szerint az emberek hatalmát fogják a hatalom embere, Tarlós István ellen felhasználni, aki nem az emberek polgármestere, hanem a Fidesz helytartója.

- summázta a történteket Karácsony.

Aki nem áll be az összefogásba, az a Fideszt támogatja

A két jelölt beszéde után az előválasztást lebonyolító ellenzéki pártok képviselői értékelték az eredményt és az azt megelőző procedúrát. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke megköszönte azoknak, akik elmentek leadni a voksukat az előválasztáson, valamint a szervezők és a jelöltek munkáját. Elmondta, hogy az ő értelmezése szerint Horváth Csaba egy győztes csapat tagja, amely győztes csapatot Karácsony Gergely fogja vezetni. Az MSZP budapesti elnöke kifejtette, hogy reméli, később mások is csatlakoznak az összefogáshoz, hiszen akik kimaradnak, valójában a Fideszt segítik. A Demokratikus Koalíció nevében Molnár Csaba elmondta, büszkék rá, hogy az ő szavazóik voltak a legaktívabbak, és megértették, hogy ezúttal az összefogás jelöltjére és nem a saját pártjuk egyik politikusára kell szavazniuk.

Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?