Budapest barátaiként osztozunk abban a meggyőződésben, hogy ma már vitán felül álló kiindulópont: Budapest a nemzet fővárosa – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest 150 díszgálaesten pénteken a Vígszínházban.
A főpolgármester úgy fogalmazott: Budapest “magyarságában rendíthetetlen.” Hozzátette: az elmúlt százötven évben a főváros egy másik jelzőt is kivívott magának: magyar és európai.
Képes magába fogadni az újat, alkalmazkodni és magához alkalmazni, beszőni a veszteségeket és képes újra és újra kivirulni
-fűzte hozzá. Karácsony Gergely kiemelte: Budapest történelmi igazságainak sorában “talán az első, hogy ez a város nem hatalmi szándékból, hanem éppen annak ellenére jött létre” és ma sem hatalmi szándékból, hanem sokszor annak ellenére igyekszik megszolgálni a jövőjét. Megjegyezte: ez a város elpusztíthatatlan.
Vannak örök városok, ilyen Róma és van a mindig feltámadó város: ez Budapest
-jelentette ki a főpolgármester, hozzátéve: az európai fővárosok közül ez volt az egyik legtöbbet ostromlott város, tizenhatszor próbálták elfoglalni és legyőzni. Karácsony Gergely szavai szerint Budapest “hevesen túlélő város”, amely “kibírja a gyakran kellemetlen fordulatokat, képes alkalmazkodásra, de képes forradalmakra is”. Kitért arra is, hogy Trianon terhét “száz év óta duplán is viseli a hátán Budapest”.
Mert ő lett a bűnbak, a bűnös város. És mert már a létével is felhívja a figyelmet az országcsonkítás tragédiájára, mert túl nagy, túl színes, túl gazdag a megcsonkított, kulturális sokféleségétől megfosztott, meggyötört országhoz
-mondta. A főpolgármester felhívta a figyelmet, hogy Budapest nemcsak a nemzet fővárosa, hanem egyúttal “az ország gazdaságának motorja, kulturális szemléletének szíve is”. Elmondta, Budapest az itt élőké, azoké a budapestieké, akik élik és éltetik ezt a várost minden nap, és azoké is, akik velünk együtt a nemzet tagjai, határon innen vagy túl.
Budapest értük is felelősséggel tartozik
-húzta alá. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az is Budapest igazsága, hogy nincs olyan, hogy “Budapest vagy vidék.”
Csak Budapest és vidék van, ami közös hazánk
-szögezte le. Megjegyezte: sokszínű, szabad Budapest nincs sokszínű és szabad önkormányzat nélkül.
Budapesten nem a jobb vagy a baloldal, hanem a budapestiek vannak hatalmon
-hangsúlyozta. Rámutatott arra, hogy “az együttélés képességeit” szeretnék megünnepelni ezen a napon, “azt, hogy budai és pesti, autós és bringás, kertvárosi és panellakó, iskolás és nyugdíjas, fradista és újpesti, kutyás és macskás, ellenzéki és kormánypárti, őslakos és friss budapesti, Istenben vagy másban hívő, szingli vagy családos, meleg vagy heteró, bejáró vagy bentlakó.
Ők azok, akik minden nap egyesítik a városunkat
-hangoztatta. A főpolgármester kiemelte: “ahogy egymással bánunk, az a hazánk”, és “ahogy egymással bánunk, az mi városunk.” Úgy fogalmazott: ebben a városban “mindenkinek szabadságában áll úgy szeretni a hazát, a várost, ahogy maga akarja.”
De tudjuk, az összetartozás csak akkor lehetséges, hogyha senki, semmilyen ideológia nevében senkinek nem akarja megmondani, hogyan kell szeretni a hazát
-tette hozzá.
Novák Katalin köztársasági elnök ünnepi köszöntője ITT olvasható el.
The Budapester – 150 év a Városháza által felkért kortárs művészek szemüvegén át
A főváros 150 éves születésnapjára passzázzsá alakított Városháza-udvaron a főpolgármester jelenlétében megnyitották a The Budapester című kiállítást is, melyen a Városháza által felkért művészek 151 grafikával a budapestiek másfél évszázadnyi élményeit idézik fel – a The New Yorker legendás magazin címlapjainak mintájára. A galériát Hatlaczki Balázs, a PestiSrácok.hu fotoriportere készítette.
Forrás/fotó: MTI/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS