Nem tudjuk, hogy Karácsony Gergely ennyire nincs képben a valósággal, vagy ilyen nyíltan hazudik, de az az elszántság, amivel tagadja a nyilvánvalót, szinte már elismerésre méltó. Legutóbbi bejegyzésében például azzal védi a dollárbaloldalt, hogy ha átváltják forintra a külföldi pártfinanszírozást, akkor az tulajdonképpen már nem is dollár, tehát mi vagyunk a hülyék és ő a helikopter. Igazi Chewbacca-védelem.
Karácsony Gergely tehát elővette a Chewbacca-védelmet, és kijelentette, hogy ők igazából nem is dollárbaloldal, hiszen nincs rá bizonyíték, hogy dollárban kapták meg a külföldi kampánypénzeket. Hát igen, ha forintban vagy euróban fizetnek egy kormánybuktatásért, az nem tiltott finanszírozás, hanem mikroadomány. Mint írta:
Bármit is állít a lakájmédia, még a propagandaminiszter irányítása alatt működő titkosszolgálat sem tett olyan állítást a jelentésében, ami szerint a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület adományai külföldről származtak volna.
Mondhatnánk, hogy ez még szegről-végről igaz, hiszen amint arról tegnap mi is írtunk (bővebben ITT), a 99 mozgalomhoz nem egyenesben a CIA-tól gurultak a dollárok, hanem a DatAdattól. Kereken 500 millió. Készpénzben. Na igen, mivel nem egyenesen egy külföldi adományozótól és nem dollárban kapták meg a zsebpénzt, az már nem is olyan vészes ugye? Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a készpénzes finanszírozás egy politikai mozgalom esetén enyhén szólva is gyanús. Hasonlót utoljára olasz maffiafilmekben láttunk, amerikaiakban azért nem, mert ez még nekik is túl szürreális. De nem baj, Gergőnk megmagyarázta:
Ezzel szemben a tény az, hogy az Egyesület a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zárt adománygyűjtő láda útján gyűjtött mikroadományokat. Ezeket az adományokat az egyesület ügyvezetője fizette be az egyesület bankszámlájára a jogszabályi követelményekkel összhangban. Ez onnan is tudható, hogy benne van a nyilvános beszámolóban. Nagy titkosszolgálati akciót igazán nem igényel. De azt még a titkosszolgálati jelentés is rögzíti, hogy az adományok között dollár nem volt. Igaz, rubel se.
– írta, és adjunk neki egy jó pontot. Legalább próbálkozik, hiszen teljesen hihető, hogy félmilliárdot dobozoltak össze mikroadományokból. Kérdés, hogy ha ennyi mikroadakozójuk van, akkor hol vannak a szavazók? Esetleg minden fideszes bedobott nekik egy ezrest a sportszerűség jegyében? Kötve hisszük.
Az is szép, hogy Gergőnk még azért rubelezik egyet, hiszen a komcsi tempót ugye nem lehet levetkőzni: ha nem tudsz védekezni, akkor vádold az ellenfeled azzal, amit te követsz el. A kérdés az, hogy mivel tudja bizonyítani, hogy a jobboldalon bárki is pénzt kapott az oroszoktól. De lehet, hogy nem is ránk gondolt. Lehet, hogy eszébe jutott Kovács Béla “kalandja”, és arra gondolt, hogy így üzeni meg Gyöngyösi Mártonnak, hogy most már ciki lenne szavazatszámlónak menni Donyeckbe? Elvégre Gergő egy “nagyvad”, nem csodálkoznánk, ha ilyen kemény üzeneteket küldene a szövetségeseinek…
Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Amarna
2023-07-15 at 14:49
MÁGLYÁRAVALÓ KOTONSZÖKEVÉNY
Vízöntő
2023-06-29 at 19:11
Ez duplán idióta!
Baromira büszke a megoldásra, font, euro és forint volt a befizetésekben, dollár egy se, tehát semmi köze a dollár……hoz!
Szegény marha, melyik pénzváltót használták? Vagy bankot? Azok jelezték egyébként a befizetést?
Sün Balázs
2023-06-27 at 20:33
Gergő!
A kimutatás szerint euróban és fontban történt készpénz befizetés a mozgalom számlájára. AZ igaz, hogy a forint számlán a valutában történt befizetéseket a napi árfolyamon forintban könyvelik fel. Ezt illenék tudni egy ilyen magas lovon ülő embernek!
Attól még a befizetésre valutában került sor!
Más mesét kell kitalálni!!!
Orientál
2023-06-27 at 17:17
Karácsony ezzel a hazug dumáddal is bizonyítottad hogy te a diplomádat kétszeresen loptad.
tarcsa
2023-06-27 at 17:16
Gergőke! Nem tudom családod többi tagja kicsoda-micsoda, de te nagyon szarul sikerültél! Igaz, legalább gerinctelen szemétláda vagy.
Ildikó
2023-06-27 at 14:53
Mindenkit hülyének tart. Azt hiszi bájos vigyorával minden hazugsága igazságra vált.
Remélem az igazság órája azért eljön. Akkor vigyoroghat.
Hümmögő
2023-06-27 at 13:18
nem tudom, vajon a kétkezi munkáshoz, a bérből-fizetésből élő értelmiséghez, a saját munkájára alapozva vállalkozóhoz eljutnak e ezek a hajánál fogva előhúzott magyarázatok. és ha igen, nyílik e a bicska a zsebükben, vagy fásultan már csak legyintenek.
Azért hányan lehetünk olyanok( én biztosan nem), aki csak úgy 900ezernyi eurót tart a cihában, aztán reggel felkel, és eldönti”Ok, Karácsony szép, magas sovány ember, megérdemli, hogy ezt a “vérrel verejtékkel előteremtett megtakarításom? befizessem a kampányára. Nem a gyerekeimnek, nem az unokáimnak, hanem Karácsonynak.”
Na ha ezt a kutya megeszi, megvész tőle.
Dühös
2023-06-27 at 13:00
Csak úgy kerekedett a szemem, amikor olvastam bárgyút, hogy ennyire hülye hogyan lehet valaki🫣😓. Ekkora szégyent és gyalázatot Budapest élén ez az elmeosztály szökevénye, amennyi kárt okozott az égbekiáltó 😈😡! Mit tettek budapestiek, hogy ezt választottátok?!😡😈😡😈😡😈😡😈😡😈🫣🫣🫣🫣🫣🫣🫣🫣
Amarna
2023-06-27 at 12:29
BECSINÁLOK
ez a bornírt most ismerte el hogy külföldről támogatást fogadtak el arra hogy kormányra jussanak!!!!
Matu
2023-06-27 at 11:55
Lehet mindenféléket mondani, de a tények attól még tények maradnak, pontosan úgy, ahogyan Csepel is délen van, nem északon, bármennyire is erősködött erről Karácsony…Ha a bankkivonaton nem forintban szerepel az összeg, hanem valutában, akkor az nem forint. Hacsak a Budapestre látogató számtalan turista össze nem adta egy-két nap alatt a félmilliárdot a gyüjtögetős dobozkában ( nem életszerű…)
DörrögZuldán
2023-06-27 at 11:14
Ha XY befizet egy kalap pénzt, akkor egy a NAV vizsgálat majd nyilván igazolja a pénz legális(?) eredetét, főleg, hogy már túl vagyunk a bevallási időszakon.
Sarolta
2023-06-27 at 10:58
Karácsonyinak 2 kimozdulása volt mindég vonattal ment
Jámbor is Németorszagba. Kommenteltem is akkor
hogy így akkor böröndbe készpénzben hozza a pénzt és nincs átutalási nyom.
Tudományos libsizmus
2023-06-27 at 10:57
Buta ez mint az ágyú.
Beleskapitány
2023-06-27 at 10:50
Én nagyon szeretnék már europedagógus lenni!
tarcsa
2023-06-27 at 10:39
Karácsony Gergelynél aljasabb, szarabb alak kevés van a magyar politika világában. Pedig az ellenzék soraiban tömegesen vannak hasonló senkiháziak! De Gergelyke legalább buta, mint a segg. Ebben holtversenyben áll a kanadai Márki-Zayjal.
Gábor lovag
2023-06-27 at 08:59
Ez az anyaszomorító Gelgő vagy ennyire buta, vagy ennyire aljas vagy mindkettő egyszerre … de hát mit is várjon az ember egy originál komcsitól és számos tettestársától.
na4
2023-06-27 at 08:55
Ennyire hülyének (és ennyire le) néznek minket.👎
Nahát
2023-06-27 at 08:54
De, Gergő, másról sem szólnak a hatósági beszámolók, mint arról, hogy Amerikából gurult hozzátok 4 milliárd (!) forintnak megfelelő dollár. Lefizetett külföldi ügynökök, hazaárulók vagytok! Pénzért még a gyerekeinket is eladjátok.
huda
2023-06-27 at 08:47
Hajrá szavazz heregergőre, hülye mint a segg az agya mint egy agyontaposott csótánynak , kisgügyi… nem is kaptunk dollárt … átlett váltva forintra tehát nincs dollárbaloldal ,gügyigügyi gergőke..
Vélemény
2023-06-27 at 08:47
A cipőtalp is leheletnyi vékony a Kari Geri pofájához képest,……… olyan mesteri színten űzi már a hazudozást! Eszméletlen, hogy egy mákszemnyi tisztesség sem szorult ebbe az emberbe!
Keljfel Julcsi
2023-06-27 at 08:45
10 eves gyerek ervelese…szegyeny a szavazoira.
Hamarosan El fog tunni a jelentektelensegbe, valami mondva csinalt munkahelyre fogjak bedugni- 3 millioert, ahol 8 Ora hosszat szopja az ujjat,mert nincs neki tanacsado bacsija..
Cila
2023-06-27 at 08:36
Az még visszavan, hogy geri ratyi és pedofil, a hazaárulás náluk alap…
Puncius Pinatus
2023-06-27 at 08:25
Hülye is, hazudik, meg ballibsi!
Viszont kiválóan alkalmas a bp-i választók szintjéhez.
Olyan ez mint a választói, tisztelet a kivételnek!
Ungarn über alles !
2023-06-27 at 08:17
emmá’ ollyan hüle, hogy a hidi vásárban pézé’ lehet mutogatni
K
2023-06-27 at 08:15
Remélem a “Dollár” külföldi eredete is nyilvánvaló és bizonyított lesz…:
Az én feltételezésem vagy spekulációm szerint a “Dollár” eredete az USA és CIA.
Például Korányi Dávidon keresztül az USA-ból.
Feltételezem hogy Korányi Dávid a CIA megbízottja.
Ezt a pénzcsapot kell elzárni , remélem a törvények jók lesznek erre a célra.
khm
2023-06-27 at 08:08
ez a szutyok,szemrebbenés nélkül tud hazudni,lásd amikor elhitette,hogy van nyelvvizsgája,és ennek a segítségével “taníthatott” az egyik egyetemen.
dobrevferi
2023-06-27 at 08:08
Nincs ebben semmi meglepő.
Ha már nem tudnak hazudozással tovább menekülni, akkor előveszik a jópofizást, az ironizálást a vicceskedést.
A dollár-baloldalon ez a sztenderd menekülési út.
Ettől függetlenül a hazudozásban és a lopásban világbajnok a dollár-baloldal, és ez így is marad.
bl
2023-06-27 at 08:04
Kb ilyen a baloldal érvelése minden témában. Nincs dollárbaloldal, mert forintban kapták a kampánypénzt.