Pesti Srácok

Karácsony valahogy csak a nemzeti ügyekre sajnálja a pénzt

Karácsony valahogy csak a nemzeti ügyekre sajnálja a pénzt

Hogy van az, hogy a baloldal minden, a nemzet számára fontos projektet, ünnepet megpróbál megakadályozni, ellehetetleníteni? Vajon miért fáj nekik, ha a nemzeti érzelmű emberek összejönnek egy sporteseményre, vagy esetleg ünnepelni szeretnének? Vajon miért nem tudnak velünk együtt örülni a nemzeti ünnepeinknek?

Nagy igazság, hogy „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”. Hogy mi a véleménye a baloldaliaknak a magyarság emléknapjairól, azt jól mutatja az a hiszti, ami minden évben megelőzi az államalapítás, Szent István király ünnepe napját.

Karácsony Gergely, az eseménynek otthont adó főváros főpolgármestere Facebook-posztjában káros szenvedélynek nevezte a tűzijátékot, amiről már le kéne szoknunk. Aztán arról is írt a szokásos hergelés keretében, hogy ilyen „szűkös időkben” miért költünk erre a dologra. Hiába, hogy a liberálisok által végtelenségig ajnározott más világvárosok, mint például London, New York vagy Párizs is tart évről évre tűzijátékokat. Azok persze progresszív, olcsó és fejlett nyugati tűzijátékok. Nem úgy, mint a mucsai magyar, pazarló és környezetszennyező. A 444-én már jó pár nappal előtte gunyoros írás jelent meg az idei ünnepségről „Bengáli tüzek úszó virágszőnyegén ajánljuk Szűz Mária kegyeibe Magyarországot” címmel. A HVG pedig azon elmélkedik, hogy miért kerül ilyen sokba az ünnepség.

A haverok fizetésére, rezsijére mindig jut pénz

PestiSracok facebook image

Vagyis a régi nóta. Karácsony a nemzeti ünnepünk méltó megemlékezésére sajnálja a közpénzt. Ezért még Donáth Anna is megszólta. Ennek kapcsán érdemes talán felidézni, hogy a drága városvezető mire nem sajnálja viszont a közpénzt? Például nem sajnálta elherdálni azt a több mint 200 milliárdos pénzügyi tartalékot, amit még a Tarlós István vezette fővárostól örökölt. De akkor sem volt ilyen takarékos, amikor közel duplájára növelte a Fővárosi Önkormányzat személyi kiadásait, vagyis az emberei bérét: 242 millióról 435 millióra. Hogy több mint 40 tanácsadó segíti ezt a „nagyszerű” munkát, akiknek csak egy évben 406 millió forintba kerül a bére az adófizetőknek. Ezzel nincs semmi probléma persze.

Budapest, 2023. augusztus 20. Közönség a Margit hídon és a Carl Lutz rakparton a Szent István-napi tûzijáték közben Budapesten 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

De nemcsak az önkormányzat berkeiben nőtt a fizetés a haveroknak, hanem a Fővárosi Önkormányzat alá tartozó cégeknél is. A Tűzfalcsoport cikke szerint a BKV-ban 10 milliárd forinttal többet költenek személyi költségekre, mint a Tarlós-érában, de a BKK-nál is hasonló a helyzet. Sőt, utóbbi cégnél még 200 ezer forintos rezsitámogatással is kedveskedtek a beosztottaknak. Képzeljük csak el egy pillanatra, ha ez mondjuk a Miniszterelnökségen, vagy a Miniszterelnöki Kabinetirodában történt volna meg. Vajon hány felháborodott balliberális cikket olvastunk volna a témában? Biztos nem keveset. A HVG sajnos a tejben-vajban fürdetett Karácsony-beosztottakról, és azok összköltségéről elfelejtett beszámolni, csak a tűzijáték árán szörnyülködik.

Felesleges biciklisávokra is jut pénz

És persze fővárosi csőd ide, mínusz 90 milliárd oda, Karácsonyéknak jutott 133 millió forintja arra is, hogy a totálisan felesleges, karókkal szegélyezett, úgynevezett védett bicikliutakkal nehezítsék most már nemcsak az autósok, de a mentők, tűzoltók és taxisok életét is. Miközben Karácsony és helyettese a kormány kivéreztetéséről beszél, és a közösségi közlekedés leállásával fenyegetőzik, a Tűzfalcsoport cikkéből kiderült, hogy további 1,6 milliárd forintot szánnak újabb bicikliutak fejlesztésére a város legforgalmasabb részein. De jó lesz nekünk! Ezekre tehát mind van és lesz pénz. És ezeket valahogy nem sulykolja a balos sajtó nap mint nap.

Kedves Főpolgármester Úr! Kedves 444! Kedves HVG!

Igen, ez a keresztény hazánk születésnapja, ami persze tudjuk, nem olyan nagy ünnep nektek, mint mondjuk a Pride, vagy a Sziget Fesztivál – azok persze egyáltalán nem környezetszennyezők és nem is kerülnek semmibe, ugye –, de próbáljátok meg elfogadni, hogy nekünk viszont fontos a nemzeti örökségünk, mert ez a keresztény Magyarország ezer éve áll, ami nagy dolog, és erről szeretnénk minden évben örömmel megemlékezni. Ha tetszik nektek, ha nem.

A szerző a Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese

Vezető kép: Budapest, 2023. augusztus 20. Szent Korona megformázása drónokkal a Szent István-napi tűzijáték közben 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.