Tűzoltólaktanya épül Piliscsabán, ahol egy új katasztrófavédelmi őrs is helyet kap; a beruházás részeként a későbbiekben elkészül majd egy modern technikával felszerelt tűzszimulációs ház is, ahol az ország tűzoltói gyakorolhatnak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a beruházás a Kohéziós Alap támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával, 2,176 milliárd forint támogatásból valósul meg.
A piliscsabai katasztrófavédelmi őrs a tervek szerint négy, napi 24 órában szolgálatot teljesítő tűzoltó, egy gépjárműfecskendő, az őrsparancsnok és egy katasztrófavédelmi megbízott bázisa lesz, emellett gyakorlati képzőhelyként is működik majd – írták. Hozzátették: az 1356 négyzetméteres, kétszintes laktanyában szerállások, műszaki helyiségek, hálók és oktatótermek kapnak helyet. Az őrs 13 település lakóinak biztonságát szolgálja majd. Közölték azt is, hogy a projekt részeként a későbbiekben megépülő 166 négyzetméteres tűzszimulációs ház egy kétszintes lakóház különleges módon kialakított utánzata. Az égési folyamat propángázzal imitálható, az abból származó égéstermékek nem szennyezik a környezetet. Az épületet távvezérléssel működtetik majd. A munkaterületet csütörtökön átadták, és a tervek szerint 2023-ban az őrs megkezdheti működését, és a képzések is elindulhatnak a tűzszimulációs házban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS