Pesti Srácok

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiával.

Galgóczi Ágnes elmondta: A javuló adatok ellenére azonban a védelmi intézkedések és a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a teraszok kinyitottak, a kedvező adatok megtartásához fontos az egyéni felelősség is.

Kitért arra is, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak. A digitális oktatás jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is – mondta.

PestiSracok facebook image

Hétfőtől oltanak tömegesen a kínai vakcinával

Ismertette: a szombaton Magyarországra érkezett 600 ezer adag Sinopharm-vakcinát vasárnap szállítják ki a kórházi oltópontokra és a háziorvosi rendelőkbe, ahol hétfőn, kedden és szerdán a tömeges oltási program részeként oltják a regisztráltakat. Emlékeztetett, a kórházi oltópontokon történő oltásokra online lehet időpontot foglalni. Minden Magyarországon használt oltóanyag hatékony és biztonságos – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes, javasolva, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével.

Galgóczi Ágnes azt mondta, a járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban „egy ideig még velünk marad”.

Forrás: MTI; fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.