Pesti Srácok

Kegyelmet követeltek a trasznőnek... mert transznő – Politikai Hobbista Hardcore

Még mindig Ambrózy nélkül, de legalább Ábrahám Robival az első blokkot kedvenc témánknak szentelhettük: a transzizmusnak. Azonban a szokásosnak tekinthető hangnem egy kicsit komolyabbra sikeredett, hiszen elsőre a halálbüntetésről, másodjára pedig arról beszélgettünk, vajon mitől nőhet ugrásszerűen nyugaton a fiatalabb generációk közt az LMBTQI-érintettségű emberek száma. A második részben pedig Bogár László közgazdász volt a vendégünk, aki beavatott minket az összeesküvések gyakorlatába a hetvenes évektől napjainkig.

Általában poénkodni szoktunk a transztémákon. Illetve egészen pontosan azon szoktunk poénkodni, ha valaki láthatóan nem igazán transznemű, de divatból meg figyelemfelkeltésből úgy tesz, mintha az lenne, mint mondjuk Conchita Wurst. Sajnos vannak olyan emberek, akik tényleg azzal a problémával küzdenek, amibe ő egy fellépés erejéig kényelmesen belelép, nevezetesen, hogy a másik nem testébe születtek. Esetleg ennek enyhébb formájaként valamilyen módon kapcsolódnak a másik nemhez. Például nőként valahogy van bennük két here is, aminek nem kéne ott lennie, és ez nekik nem poén meg karrierlehetőség, mint Conchita Wurstnak, hanem egy megoldandó orvosi probléma. Vajon Amber McLaughlin valóban nő volt, vagy csak az új idők modern vallásának engedelmeskedve így próbált megmenekülni a kivégzéstől, mint régebben a kereszténynek betérő halálraítéltek?

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.