Pesti Srácok

Kerék-Bárczy már egészen mást gondol Gyurcsány Ferencről

Kerék-Bárczy már egészen mást gondol Gyurcsány Ferencről

Nemcsak a Gyurcsány-kormány elítélt titkosszolgálati vezetőihez fűződő barátságáról faggattuk pénteken Kerék-Bárczy Szabolcsot, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagját, egyben az Összefogás budapesti, belvárosi jelöltjét, hanem arról is: miért változott meg a véleménye Gyurcsány Ferencről? Az Antall- és az első Fidesz-kormány idején kormánytisztviselőként dolgozó Kerék-Bárczy 2002 után az MSZP-kormány diplomáciai szolgálatában maradt, majd a 2007-re mindkét nagy párttól egyenlő távolságot hirdető MDF szóvivője és elnökségi tagja lett. Végül fontos szerepe volt az MDF besorolásában Gyurcsány Ferenc mögé. Kerék-Bárczy 2010-ben Bokros Lajos mellé állt, később bepróbálkozott az MSZP-nél és az Együtt-PM-nél is, s tavaly ősszel Gyurcsány Ferenc pártjában kötött ki. A most Gyurcsány mellett agitáló Kerék-Bárczy az MDF szóvivőjeként 2007-ben még azt mondta: „A Magyar Demokrata Fórum továbbra is a reformkapkodásban hibát hibára halmozó MSZP-SZDSZ kormány legkritikusabb ellenzéke”. A Világgazdaság tudósítása szerint ugyanabban az évben a mostani főnökét is kritizálta: „a Medgyessy-kormány olyan kiadásokat hagyott jóvá, amivel a költségvetést tragikus helyzetbe hozta. Ezt tetézték az első és a második Gyurcsány-kormány intézkedései” - érvelt akkor, de pénteken már az Orbán-kormány szerinte tragikus gazdaságpolitikájáról tartott sajtótájékoztatót.

Kerék-Bárczy Szabolcsot arról is kérdeztük, miért állítja, hogy nem vett részt Horthy Miklós kormányzó 1993-as újratemetésének előkészítésében, amikor forrásaink szerint az újratemetést a miniszterelnöki kabinetirodán szervezték meg, ahol ő is dolgozott. A kérdés azért is aktuális, mert Kerék-Bárczy a múlt ősszel a magánterületen, a Szabadság téri Hazatérés temploma előtt felállított Horthy-szobor ellen tüntetett.

PestiSracok facebook image

(Vezető fotónkon Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Herényi Károly frakcióvezető 2007 január 19-én bemutatja a szóvivőként debütáló Kerék-Bárczy Szabolcsot. MTI Fotó/Kovács Tamás.)

PestiSrácok.hu - riporter: Huth Gergely, operatőr-vágó: Ambrózy Áron

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.