
A baloldal legújabb kampányakciója keretében rendezik meg a korábban Dobrev Kláránál vizitáló pedagógus-szakszervezetek (PSZ, PDSZ) országos figyelmeztető sztrájkjukat. A napokban azonban kiderült, hogy a reménytelennek ható Márki-Zay kampány önkéntes szekértolóiként a szakszervezetek még a sztrájkhoz formailag szükséges adminisztrációt se voltak képesek megfelelően elvégezni, így törvénysértővé vált az egész akció. Mindennek ellenére a szervezők természetesen kitartanak.
Lassan írjuk, hogy még a kommunista szakszervezetek, az egész baloldal is megértse: a bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk. A szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn. A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. Az Emmi közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen – írták –, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.
Többedik alkalommal jegyezzük le a sorokat, ami szerint a pedagógus-szakszervezetek számos követelésének természetesen, mindenki által tudottan megvan az alapja. A kormány a helyzet ismerete fényében már be is jelentette korábban, hogy a pedagógusok helyzetének érdemi rendezése 2023-ra várható. Ugyanakkor a szakszervezetek a pártpolitikai csatározások aktív résztvevőiként alig burkolt kampánycélok szolgálatába állva ássák alá mindennemű követelés és megmozdulás hitelességét. Jól példázza ezt, amikor nem egyszerűen politikai oldalt, de a baloldal előválasztási kampányában foglaltak állást egy konkrét jelölt mellett azzal, hogy elfogadták Gyurcsányné meghívását egy átfogó egyeztetésre.
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Orientál
2022-01-31 at 19:04
Akik lusták dolgozni , azok sztrájkolnak.
Mária néni
2022-01-31 at 13:36
Polgár Mari !
Nagyon igazad van.
pampafu
2022-01-31 at 13:35
Kása mása !
“Gondolom a töröld ki a fenekedet ” arra utal, hogy nagykorú,
és épelméjű a mi kis drága sas madarunk. De jó lenne, ha drága
bolgár úrnál szárnyalna.
Kása mása
2022-01-31 at 13:32
Sas !
Töröld ki rendesen a fenekedet, mosd meg a kezedet,és a szádat
öblitsd ki.
A tanárok 2 nap múlva 10 % béremelést fognak kapni.
35 000-70 000 ft közötti összeget. Ennél nagyobb béremelés
csak 2023 ban lesz, de nem a sztrájkolóknak.
Polgár Mari
2022-01-31 at 13:11
A Dunai Vasműben 2021 ben 0% volt a béremelés.Ezen kívül a bér kifizetése 2 részletben történt 1o-én és 28.-án. Akkor hol volt a csodás vasas szakszervezet????????????Néma csend volt, de nem véletlenül. Ugyanis a gyárat a gazember hazudozó elqró adta el 400 millió Ft-ért.!!!!!!!!!!!!!Akkor a bolgár dromedár nem siránkozott??????????????Az ott dolgozó emberek nagy része 3 műszakban dolgozik,nincs óránkét 15 perc szünet, van aki 80 fokos melegben végzi a munkáját.A gazemberek minden mozdíthatót eladtak, az emberek jelentős részét elbocsájtották!!!!!!!!!!!!!!!!Most a pedagógusok a 10 %-os emeléssel elégedetlenek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Sokan örülnének,ha ennyit kapnának. Igaz, tudjuk, ez csak a pedagógusok heccelése. Mi volt akkor, mikor a Qrcsányiék bezártak iskolákat, a pedagógusokat elküldték??????????? Az volt a jó világ?????????????
Sas
2022-01-31 at 11:55
Foglaljuk össze-tehát-idén nem lehet nekik emelni-de mivel a macskaalomból ezt ki lehet olvasni-23-ban már lehet.Akkor biztos-ez úgy látszik-pl. hogy 23-ban nem lesz járvány, nem lesz világgazdasági recesszió, meg semmi nyalánkság-23-bas..od.Addig várjanak.Ez politikailag oly okos , mint anno a boltzár-vasárnap.-
lyukas zokni
2022-01-31 at 11:52
sas, nem fáj a fejed a saját hülyeségeidtől?:)
Sas
2022-01-31 at 11:50
ZOKNI BIZTOS ÉJJEL ÁTTEKINTETTE A 22-es költségvetést, és reggelre kijött az, hogy sehonnan-semennyit sem lehet átcsoportosítani-és ő azt is tuggya, hogy 23-ban majd lehet, bas..od-ő ezt tuggya.Zokni már látja, hogy 23-ban milyen lesz a világgazdaság-.AKKOR LEHET-EZT KIOLVASTA A MACSKAALOMBÓL.
Sas
2022-01-31 at 11:48
Akik ide irogatnak-költségvetési szempontból blöffölnek-ugyanis lila dunsztjuk sincs arról, hogy a költségvetésben mennyi pénzt lehetne átcsoportosítani-előrehozott ped. béremelésre-csak blöffölnek, hogy nem lehet-23 -ban mi lesz?KI TUDJA?Lehet új járvány is-akkor megint leáll minden-23-ra ígérni eszement dolog, politikailag.
Csilla
2022-01-31 at 11:31
Hú, de tele van már ezekkel az ivarszervem! Esküszöm, ha nem ..sznék ki magammal is, azt kívánnám, h nyerjen az ellenzék áprilisban. Megérdemelnék a rohadékok!
Namond
2022-01-31 at 11:29
Ha törvénytelen a sztrájk, a pintér legények oszlassák fel, a szervezőket és rendezőket állítsák bíróság elé.
Milyen jó lenne most a közigazgatási bíróság!
Orbán Viktor előre menjen, ne hátra!
Hans Landa
2022-01-31 at 11:28
Állami alkalmazottak sztrájkjogait sürgősen felül kell vizsgálni.
Sas
2022-01-31 at 11:26
Didaktikusan. 1. Amennyiben a kormány most emelne-és nem 23-ban-az Fideszes pedagógusoknak is jó lenne.2. Amennyiben most emelne-és nem 23-ban-az taktikailag is jó lenne.-Ugyanis a halasztással egybeterelhetővé válnak az amúgy ideológiailag eltérő, frusztrált csoportok.RENDŐR, TŰZOLTÓ, PEDAGÓGUS, EGÉSZSÉGÜGYIEK, STB.Ezen a komcsizás nem segít.Sőt.
lyukas zokni
2022-01-31 at 11:25
Rozi, hívd fel a szakszervezetet, majd megmondják, hogy a pedagógusok 102%-a sztrájkolt:))
Saghy Rozalia
2022-01-31 at 11:21
T. Szerkesztők!
Szíveskedjenek frissíteni a cikket. Tudni szeretnénk hogy alakult a sztrájk. Nem az a megoldás, hogy minimalizáljuk a történést.
Matu
2022-01-31 at 11:17
Drazsen: Miért választotta a pedagógusi pályát? Amikor jelentkezett az egyetemre, akkor nem tudta, hogy mennyiért fog dolgozni? Miért szapulja a “kommunistákat”, amikor a egyetemen mást sem töltöttek a fejébe, mint a marxizmust? Hogyan akarja összemérni az alsóberkenyefalvai kistelepülésen élő és a pesti belvárosban növekvő tanuló tudásszintjét, ha ahányan vannak, annyi különböző tankönyv anyagából készülnek fel? Folyton hangsúlyozzák az “esélyegyenlőséget” és mégis ellen dolgoznak? Miért jó neked, hogy egy hazug “liberális” közegben akarsz dolgozni? (persze csak akkor, ha mindezt az “elnyomó, diktatórikus rezsim” búsásan megfizeti!!!) Miért várod el, hogy azok a szülők, akik összeadják az adójukat (amiből a fizetésedet kapod) egyet értsenek és támogassanak téged, mert téged felháborít, hogy idén “csak” 10%-os fizetésemelést kapsz? ( az a gyanúm, hogy ha tízszer ennyi lenne a béretek, akkor sem mennétek “sugárzó arccal” és “kiegyensúlyozottan” a tantermekbe, ugyanis ezt pénzzel nem lehet megváltani. Vagy erre a pályára születtél és akkor a kölykök sikereitől “sugárzol”…ha pedig apénztől “sugárzol”, akkor menj celebnek….)