Pesti Srácok

Ki kergesse a kergetőket? - A Tolvajkergetők két alapító tagja a Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)

Pár éve a Youtube legnagyobb sztárjai voltak, mára alig emlékszünk rájuk. Tomcat, a legismertebb alapítójuk az egyre szaporodó rendőrségi eljárások miatt teljesen eltűnt a közéletből, a megmaradt tagok pedig két bírósági tárgyalás között próbálnak tolvajokat fogni. Egykor tömegek követték egy-egy akciójukat, ma szinte már csak a nyomozók keresnek bizonyítékokat ellenük a felvételeken. Mintha az a társadalmi düh sem létezne ma, ami egykoron életre hívta őket. Az esti Polbeatben Dezse Balázs és Ambrózy Áron arra keresi a választ, hogy mi történt velük, a Tolvajkergetőkkel az elmúlt öt évben, és hogy megérte-e nekik az önbíráskodásba hajló műsorszámot gyártani abból, hogy az állam nem volt hajlandó egy területen ellátni a feladatát, azaz nem foglalkoztak a pitiáner tolvajokkal, akik százszámra kötötték el a bringákat országszerte. Élő közvetítés ITT, hét órától, a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből.

Polbeat minden kedden este héttől az R56 Szabadságharcos Sörözőből közvetítve. (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.) A beszélgetés a helyszínen is megtekinthető, illetve utólag néhány napos csúszással portálunkon visszanézhető.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna az adás, frissítse az oldalt!

PestiSracok facebook image

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.