Pesti Srácok

Kiakadt a Fidesz-frakció Jakabékra, amiért a párt vezetése csak azzal foglalkozik, miként tudják megmenteni a szexuális zaklatással vádolt társukat

Kiakadt a Fidesz-frakció Jakabékra, amiért a párt vezetése csak azzal foglalkozik, miként tudják megmenteni a szexuális zaklatással vádolt társukat

Több kormánypárti női politikus írta alá azt a közleményt, amelyben a Fidesz-frakció pártpolitikától függetlenül ítélte el a szexuális zaklatás minden formáját. Ebben elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy a Jobbik vezetése az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől.

– írta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben a Fidesz-frakció. Ebben a hölgy képviselők azt is hangsúlyozták, hogy miért tartják elfogadhatatlannak azt, hogy

PestiSracok facebook image

A közös állásfoglalást Dunai Mónika, Selmeczi Gabriella, Vitályos Eszter, Bartos Mónika, Csöbör Katalin, Czunyiné Bertalan Judit, Illés Boglárka, Kállai Mária, Koncz Zsófia, Mátrai Márta, Molnár Ágnes, Szabó Tünde, Varga Judit, valamint Juhász Hajnalka látta el kézjegyével.

Megszólalt a jobbikos, akit Szilágyi György élettársa szexuális erőszakkal vádolt meg

A rendőrség elvetette a szexuális bűncselekmény gyanúját – írja Földi István – és elég volt a következmények nélküli sajtóhakniból! – teszi hozzá Facebook-oldalán. A politikus azt írja: az a dolguk, hogy emelt fővel tartsanak ellen a hazugságoknak.

– teszi hozzá a posztban. Földi István kijelenti: nem szereti a tisztázatlan dolgokat, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket politikai ellenfelei lejáratási kísérlete miatt.

– áll Földi István bejegyzésében.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.