Valaki mentse meg a The Sinner harmadik évadát - Ezért bukott meg nálunk a Neflix sorozat legutóbbi évada

Az első két évad sikere után joggal várhattuk, hogy A tettes (The Sinner) című saját gyártású Netflix-sorozat harmadik szériája is bekebelez majd minket, ám annak ellenére, hogy Bill Pullman és Matt Bomer is remekel benne – egy-egy epizódot csak két felvonásban sikerült megnézni és feldolgozni. A sztori erős lehetne, de ezúttal az első két klasszikus krimi szérián nevelkedett nézők most egy egészen új perspektívából – a főszereplő pszichikai állapotán keresztül – szemlélhetik, mi vezet egy bűncselekmény elkövetéséhez. Ez még mindig izgalmasnak tűnhet, a készítők azonban nem találták el az arányokat: a főhős belső vívódásainak a fókuszba helyezése a feszültséget hozó nyomozói szál rovására megy, ez pedig azt eredményezi, hogy a legtöbb epizód unalomba fullad.

MM – 061.hu

A tettes harmadik évadának középpontjában egy autóbaleset áll, és ahogy azt az első két szériában már megszokhattuk, Harry Ambrose nyomozó (Bill Pullman) megint csak sejt valamit a háttérben. Az nem lehet, hogy ez a két férfi csak úgy felcsavarodott egy fára az autójával, ez többről szól. Az epizódok Jamie Burns (Matt Bomer) indítékának megismeréséhez szeretnének elvezetni – van itt egy különös baráti kapcsolat - amibe még Nietzsche übermensch-elméletét is belekeverik -, egy beteg játék, és annak esetleges halállal járó következményei.

Ám amíg az első két évadban a néző hatalmas lelkesedéssel és izgalommal próbálja összerakni a kirakós darabjait, itt a készítők egy pszichológiai utazásra hívnak bennünket: ez a feladvány azonban még egy, az önismeret útján elindult sorozatfogyasztónak is nehéznek bizonyulhat. De ami sokkal nagyobb probléma, hogy míg az első évad Corájának (Jessica Biel) tettét tényleg meg szeretné érteni a néző (melyik az az édesanya, aki egy meleg nyári napon a strandon, kisfia szeme láttára halálra késel egy férfit?), csak úgy, mint a második évad főszereplőjének (egy 13 éves fiú megmérgezi szüleit) indítékait, Jamie karaktere nem kerül közel a nézőhöz, így tettének körülményei sem érdekli őt túlzottan.

Ebben az évadban nagy hangsúlyt fektettek a két főszereplő közötti hasonlóságra, erre direkt utalások is vannak („ha a fiad lennék”, „olyan vagy mint én” - mondja Jamie több alkalommal is a nyomozónak), Ambrose pedig láthatóan vívódik, mert tudja, van benne igazság. A nyomozó és a tettes közötti párhuzam – amely a nyolc epizód törzsét adja – egyébként izgalmas lehetne, a túlnyújtott dialógusok, a motivációk filozófiai hátterének boncolgatása azonban olykor soknak és erőltetettnek tűnik. Mindketten kívülállók, komoly traumák érték őket, találkozásaik által viszont egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, szinte beférkőznek egymás gondolataiba. Ám amíg Burns-nek Ambrose jelenti a fényt az alagút végén, addig a nyomozó kezd darabjaira hullani, de ennek inverze is ugyanúgy megjelenik, egyszóval bonyolult a kettejük kapcsolata, ennek kibogozása pedig megterhelő.

Amire egy szavunk nem lehet, az a szereposztás - Matt Bomer lubickol a háborodott elméjű történelemtanár szerepében, a három évad alatt talán nem is láttunk ilyen erős alakítást, Bill Pullman karaktere kissé árnyalódik a családi vonal behozásával - nem biztos, hogy ez jó ötlet, sokat nem tesz a sztorihoz -, de továbbra is mintha ráöntötték volna ezt a szerepet.

Igazán csak az utolsó két részben pörögnek fel az események, ezért mindenképp érdemes elevickélni a 6. részig, ekkor éri el a 3. évad a korábbiaktól megszokott színvonalat. Fordulatra ne számítsunk, de ez a két rész bizakodásra adhat okot a következő évadra nézve, már ha berendelik az ötödiket is. Az biztos, hogy egy hajszálnyit átgondoltabb forgatókönyvvel simán végignéznénk újabb nyolc részt a kissé morcos, ülőidegzsábában szenvedő, de mindig brutálisan kemény nyomozóval.