Kiengedték hétfőn reggel 6 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, akinek megszűnt a letartóztatása.
A Bróker Marcsiként elhíresült vádlottat bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig
– közölte a Szolnoki Törvényszék december 10-én az MTI-vel. A döntés szerint a vádlott a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhatja el.
Köteles a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselni, és a rendőrök is ellenőrzik majd a kényszerintézkedés végrehajtását
– tették hozzá.
“Bróker Marcsi” letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni, vagy – ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak – el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét.
A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. A kényszerintézkedést elrendelő végzést az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján véglegessé vált
– olvasható a törvényszék közleményében. A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. “Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.
Forrás: MTI
Hesslerezredes
2019-12-16 at 15:08
Lopni, csalni csak nagyon sokat szabad! Ebből ugyanis futni fogja sztárügyvédre és ‘éhes’ bíróra. Szóval gratula B. Marcsikának, ögyes volt! tudtaja a csízijót…
Királytigris
2019-12-16 at 13:51
Tulajdonképpen 3 év alatt érdemben nem történt semmi, ezért most a jogszabály szerint ki kell engedni!
Türelem rózsát termett Marcsinak!
Valószínűleg nem is fog érdemben történni semmi. 12 milliárdból bőven futja a kenőpénzekre… és ezt a magyar igazságszolgáltatást ismerve…
Mindenki jól jár, kivéve a meglopottakat.
Nonvideor
2019-12-16 at 14:08
Meg az országot, hogy azok óbégatnak lenyúlásról, akik elkövetik.
Kása mása
2019-12-16 at 11:48
Mi a bűnlajtroma ennek a szép vörös asszonykának ?
” A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.” Okozott kár több mint 12 milliárd. Ügyes. Abból jut mindenre.
Nonvideor
2019-12-16 at 13:02
Czeglédy 7 milliárdja ehhez képest semmi. Lehet kitüntetni.
Nonvideor
2019-12-16 at 14:07
Minél többet sikkaszt, arányosan annál kevesebbre ítélik.
Ilyen formán Czeglédy már leülte előzetesben.
dajkstra
2019-12-16 at 08:56
Lökött Dökösök,gyűjtsetek mán a Bróker Marcsinak!Meghálálja.
Fenyőrigó
2019-12-16 at 08:53
Még egy a bírói kar ténykedéséhez: a győri gyermekgyilkost jó magaviselete miatt engedték ki, hogy aztán rövid úton végezzen két gyermekével és magával. Ezt a bírói kart az ellenzék és az EU védte meg. Ők bűnrészesek ebben a gyilkosságban is.
Nonvideor
2019-12-16 at 13:01
Azért ült, mert a feleségét akarta agyonverni kalapáccsal.
Szőke ciklon
2019-12-16 at 08:49
De hát egyszer már meglépett, és csak nemzetközi körözés alapján tudták haza hozni.
Most adtak neki egy újabb lehetőséget? Kit vett meg? Mennyivel? Árulják már el, ha egyszer én is ilyen helyzetbe kerülnék, hol kell kopogtatni?
Kapott egy nyomkövetőt, meg napi 20 perc kimenőt? Melyik ingatlant jelölték ki neki?
Akkor az atv, vagy az rtl stúdiójába sem mehet el? Hát hol készül el a mosdató interjú? A sunyi Simon kivonul a “kijelölt ingatlanba”
lacika
2019-12-16 at 09:36
A bíróságot vette meg. Ha már ő ül, a bíró is üljön a fenekén, legalábbis amikor éppen nem vakargatja.
Nonvideor
2019-12-16 at 11:29
Előny. Ha egyszer már meglépett, akkor 3 év elég neki, mehet Isten hírével.
csakafidesz
2019-12-16 at 08:35
Várom a hírt, hogy a döntésképtelen bírót végkép kizárják a bírói karból és a jogi diplomáját érvénytelenítik! Valamit már tenni kellene végre azokkal a naplopó, hozzá nem értő bírákkal akik nem képesek három év alatt semmilyen eredményt felmutatni, csak a milliós fizetést veszik fel!
Nonvideor
2019-12-16 at 11:27
Ehelyett, akit Handó helyére kineveztek, összetartást én információ zárlatot ígért.
apeeng
2019-12-16 at 08:30
ha a kisközértbe biciklizve nem hajtják végre a károsultak ítéletét, akkor ez a nő tud valamit. Talán igaza lehet azoknak is, akik állítják, hogy a kövér haszon reményében rábízott pénz eredete is homályba vész.
Tehát nem kell az utcán állandóan maga mögé nézni.
Nemsokára kiderül.
albert heim
2019-12-16 at 07:52
Hát ez necces .Akik adták neki a pénzt, azok sem tisztességes úton jutottak hozzá de ezt szabadlábra tenni bün a MAGÁNTULAJDON védelme ellen.Pont erre hivatkoznak azok, akik amikor kárt okoznak és az adóhivatalnál vannak ” nincs jövedelmem ” és a NAV leírja .Ezzel csak azt erősítik meg nincs szankció ellenük tehát másnap folytatják .
Alanya
2019-12-16 at 07:59
Az emberi kapzsiság ellen még nem talàltak fel gyógyszert. A törvényi rendelkezéseknek különben van értelme.
csakafidesz
2019-12-16 at 08:39
A törvényi rendelkezésnek akkor lenne értelme, ha a bírókat munkára serkentené. Aki három évig üldögél az ügyön, bele se szagol az iratokba az röpüljön! (Néha a három évig felvett fizetését is vissza kellene adnia.)
Pista
2019-12-16 at 07:49
Nem.uj az ötlet.A volt Jugoszláviában két bank is igy tette tönkre verte át emerek millioit.A Dafina bank meg még egy.Soha nem itélték el öket de az emberek sem kapták vissza a pénzûket.Az egyik egyén Izraelbe diszidált.