Pesti Srácok

Kína engedélyezte a Sinovac vakcinájának széles körű alkalmazását

Kína engedélyezte a Sinovac vakcinájának széles körű alkalmazását

A kínai gyógyszeripari felügyelet engedélyezte a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina széles körű alkalmazását; a felügyelet a honlapján szombaton közzétett közleményében tájékoztatott erről. A Sinovac már a második, piaci forgalomba kerülő kínai vakcina a Sinopharm oltóanyaga után. A Sinovacot eddig csak sürgősségi felhasználásra alkalmazták Kínában elsősorban a legveszélyeztetettebbek, orvosok, rendőrök, a vámhatóságok alkalmazottjai és az államapparátusban dolgozók számára.

A pekingi székhelyű Sinovac Biotech tavaly közölte: több, mint ötszázmillió dollárt fektet be, hogy évente hatszázmillió vakcinát gyárthasson. A Sinovac oltóanyaga a Törökországban végzett klinikai tesztek alapján több, mint kilencvenegy százalékos, a Brazíliában végzettek alapján pedig több, mint ötven százalékos hatékonysággal véd a koronavírus-fertőzés ellen, két dózis beadását követően. A Sinovac sürgősségi használatát már engedélyezték Indonéziában, Törökországban, Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Uruguayban és Laoszban. Kínában eddig egy belföldi fejlesztésű vakcina kapott piaci engedélyt, a Sinopharm nevű állami gyógyszergyár oltóanyaga, amelynek a hatékonysága a klinikai tesztek alapján hetvenkilenc százalékos. A Sinopharm és a Sinovac oltóanyaga egyaránt inaktív, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen vírust tartalmaz.

A hivatalos adatok szerint Kínában már 31,23 millió embert oltottak be a koronavírus által okozott Covid-19 betegség ellen. A koronavírus-járvány a kínai Vuhan városából indult el 2019 végén, és vált világjárvánnyá néhány hónap leforgása alatt. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint ennek ellenére a világ legnépesebb országa a Covid-19 terjedését nyomon követő lista közepén helyezkedik el: a járvány kezdete óta 100 318 ezer kapta el a fertőzést, és 4822-en haltak bele a Covid-19 szövődményeibe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.