Pesti Srácok

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre – jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

A kormányzó szerint a kínai szállítmány jelentős változást hoz a betegek kezelésében. Mint hangsúlyozta: ezt a pekingi kormányzat tette lehetővé. Közölte azt is, hogy Kate Brown, Oregon kormányzója 140 lélegeztetőgépet küld majd New Yorkba. Szombati sajtótájékoztatóján Cuomo közölte: reggelig az általa irányított államban 113 704 fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe pedig 3565 embert halt bele.

– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a New York városához tartozó Long Islanden úgy terjed a fertőzés, "mint a bozóttűz". New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon.

PestiSracok facebook image

Növekedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma Pennsylvaniában és Louisianában is. Miami polgármestere, Francis Suarez – aki szintén megfertőződött a vírussal, de már gyógyulóban van – arra kérte a Covid-19-en átesett és meggyógyult betegeket, hogy adjanak vért. Egyes kórházakban ugyanis azzal kísérleteznek, hogy a betegséget átvészeltektől nyert vérplazmával kezeljék az új betegeket.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.