Pesti Srácok

Gulyás Gergely finoman érzékeltette a liberális médiával, hogy hazudnak

Gulyás Gergely finoman érzékeltette a liberális médiával, hogy hazudnak

A veszélyhelyzet január elsejéig való meghosszabbítását kéri a kormány az országgyűléstől – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely kiemelte: a kabinet ugyanakkor nem gondolkodik lezárásokban. A tárcavezető hangsúlyozta, valószínűleg nőni fognak az esetszámok, de jóval kevesebben kerülnek majd kórházba, mint korábban. Gulyás Gergely ismertette: még 400 ezer 60 év feletti nem oltotta be magát, ezért arra kérik őket, hogy ezt tegyék meg. A miniszter hozzátette: elegendő vakcina áll rendelkezésre, és a 12 év alattiaknak ajánlott Pfizer-oltásokból is rendelni fog Magyarország. A Kormányinfóról folyamatosan frissülő tudósítást olvashatnak a PestiSrácok.hu oldalán.

A gazdasági növekedés számai a harmadik negyedévben is bizakodásra adnak okot, a turizmus rekordot mondhat magáénak az idén nyáron - egyebek mellett erről is beszélt Gulyás Gergely a mai Kormányinfón, hozzátéve: sikerült túlteljesíteni azt az ígéretet, hogy ahány munkahely megszűnik, annyit hoznak létre. Ma 4 millió 704 ezren dolgoznak Magyarországon, soha ennyien még nem dolgoztak. A kormány kezdeményezte a veszélyhelyzet meghosszabbítását a parlament előtt. A kabinetnek erre a gyors reagálás érdekében van szüksége. Arra számítanak, hogy a következő hullámban kevesebb ember fog megbetegedni, és kevesebb ember fog kórházba kerülni.

– mondta Gulyás Gergely. A miniszter tájékoztatása szerint a kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni, szavai szerint

PestiSracok facebook image

A miniszter ismertetése szerint a kormányzat jelenleg arról tárgyal a munkaadókkal és a munkavállalók képviselőivel, hogy miként lehetne a kétszázezer forintos minimálbért bevezetni 2022 januárjától.

Karácsony Gergellyel kivételeztek

Kérdésre válaszolva kifejtette: nem értékítélet kérdése, hogy Karácsony Gergely jogellenesen végzett munkát úgy, hogy ahhoz nem rendelkezett megfelelő végzettséggel.

– fogalmazott a miniszter a Karácsony Gergely nyelvvizsgáját, illetve egyetemi alkalmazását érintő kérdésre válaszolva.

– mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a főpolgármesternek kellene beszámolnia, illetve levonnia a megfelelő következtetéseket.

Két kormány között kell jövőre választani

Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: jövőre a Gyurcsány- és Orbán-kormány között kell választani majd. Hozzátette,

a baloldalt minősíti, hogy sem Gyurcsány Ferenccel, sem pedig a korábban vállalhatatlannak tartott Jobbikkal nem tudott leszámolni. Gulyás szerint minden nap emlékeznek az őszödi beszédre. A pápalátogatást érintően Gulyás azt mondta, hazugságok jelentek meg a sajtóban. Szavai szerint

Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:

Az Origo kérdésére pedig úgy felelt:

Az afganisztáni válsággal kapcsolatban kifejtette, ami ott történt, az kudarc. Az eddig elhangzott információk összefoglalva az alábbiak:

  • Január 1-ig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
  • fontos az oltás, mindenkit erre buzdítanak
  • Különbség van oltottak és oltatlanok között, szóba került, hogy a munkáltatók kötelezhessék dolgozóikat az oltásra.
  • Uniós előfinanszírozásra és régi hitelek kiváltásra kell a tegnap kibocsátott rekordmennyiségű államkötvényből beérkező pénz
  • Jelenleg általánosságban tilos hatodik osztály alatt online oktatásra átállni, de van jogi lehetőség egy-egy iskolánál változtatni ezen, ha szükséges.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.