Valahányszor szóba kerülnek a “baloldali értékek”, mindig elgondolkozunk azon, hogy pontosan mire is gondolhatnak. A jelek szerint az egyetlen érték, amiben a liberálisok hisznek, az a pénz, és jó pénzért nem tartják szégyennek a hazaárulást sem. Kocsis Máté az Indexnek adott interjújában mutatott rá, hogy a dollárbaloldal pártfinanszírozásának botránya egyértelműen bizonyítja, hogy ha ők nyerik a 2022-es választást, akkor az elsődleges szempontjuk az amerikai érdekek kiszolgálása lenne, a magyarokkal szemben. Persze, jó pénzért.
A baloldal enyhén szólva is kétes kampányfinanszírozásával és háborúpárti kijelentéseivel kapcsolatban is kérdezte Kocsis Mátét az Index. A portál felvetette, hogy Márki-Zay Péter háborúpárti kijelentései nagyban hozzájárultak az ellenzék tavalyi bukásához. Ebben a fideszes politikus is egyetértett, emlékeztetve arra, hogy Magyarországnak nincs olyan kötelezettsége, ami arra kényszerítene minket, hogy beszálljunk a háborúba.
Nincs olyan NATO-kötelezettségünk, hogy két nem NATO-tagállam fegyveres konfliktusában részt kellene vennünk. Ezek szokás szerinti sületlenségek
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a fegyverszállítások csak eszkalálják a konfliktust, ezért hazánk számára az egyetlen járható út, hogy minden humanitárius segítséget megadunk, de nem kockáztathatjuk, hogy hadviselő félként tekintsenek ránk. Ezért a nyugat-európai hozzáállás kifejezetten káros az Európai Unióra nézve:
Ez maga a belesodródás folyamata. Nem helyes, amit tesznek. Minden fegyverküldés és mindenféle bevonódás növeli az eszkaláció veszélyét. Ha mindenki egy kicsit megmozgatja a memóriáját, akkor emlékszik arra, hogy egy évvel ezelőtt a nagy nyugati országok még csak sisakokat akartak küldeni. Ma már vadászrepülőkről, meg szegényített uránium-tartalmú lövedékekről szól a diskurzus. mi lesz ennek a vége? Könnyen belátható, hogy Európa a tűzzel játszik, ráadásul Brüsszel a tagállamokkal is egyre több pénzt akar befizettetni a közösbe, hogy tovább finanszírozza Ukrajnát, így a háborút. Arról már nem is beszélve, hogy néhány tagország visszatartott pénze is könnyen lehet, hogy már Ukrajnában van
– foglalta össze a frakcióvezető.
Az uniós források befagyasztása kapcsán Kocsis emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki politikusok maguk ismerték be, hogy azért lobbiznak, hogy hazánk ne jusson hozzá a neki járó pénzekhez. A politikus szerint ez a baloldal történelmi sajátossága, megfelelő külföldi támogatásért cserébe bármikor szembeszállnak a magyar érdekekkel:
Nagyon szeretem az ellenzéki pártokban, hogy ők soha semmiről nem tudnak, ami róluk szól, viszont minden másról mindig tudnak mindent. Nagyon szórakoztató. Az, hogy nem tudtak arról a pénzről, amiből kampányoltak, pont olyan, mint az, hogy Jámbor Andrásnak sincs semmi köze a Szikra Mozgalom pedofilbotrányához, a kispesti Lakner Csabának sincs semmi köze a kokainozáshoz, és az MSZP-s Legény Zsoltnak sem volt semmi köze az autójában talált kétezer karton cigarettához. Az a baloldal nagy innovációja, hogy ha gond van, akkor ők semmit sem tudnak, sőt a környéken sem voltak. No, de vissza a témához: amikor a külföldi dollárokat el kellett költeni a kampányban, érdekes módon még tudtak róla, használták azt a pénzt, de azóta valahogy elfelejtették. Nyilván fel sem tűnt a magát kivéreztetettnek tartó baloldalnak, hogy ripsz-ropsz megjelent pár milliárd a kampányszámláikon.
A politikus kitért arra is, hogy éppen ezért tervben van a külföldi kampányfinanszírozások tilalmát szigorító törvénymódosítás, várhatóan a nyári szünet előtt egy koncepció kerül az Országgyűlés asztalára, ősszel pedig megvitathatják a részletszabályokat.
A cél az, hogy ami tavaly történt, ne ismétlődhessen meg újra. Adódhat a kérdés, hogy ha a szabályok szerint eddig sem történhetett volna meg, akkor mit akarunk módosítani. A külföldi pártfinanszírozás tilalmát egyértelműen rögzíti jelenleg is a törvény, világosak a szabályok, de vannak joghézagok, amelyeket a baloldal felhasznált. Az elmúlt harminchárom évben konszenzus volt a politikai pártok között abban, hogy külföldi pénzből nem lehet politikai kampányt finanszírozni, ezáltal hatalomhoz jutni, ugyanis az az ország szuverenitásának a feladását jelentheti. Ezt a konszenzust a baloldal felrúgta, trükkök százaival. Ma már teljesen világos: ha ők nyerik meg a 2022-es választást, akkor lényegében amerikai baloldali milliárdosok akarata szerint alakult volna kormány Magyarországon. Ez lett volna a dollárkampány ára. Történelmi bűnük ez a magyar baloldali politikusoknak
– mondta Kocsis Máté. A teljes interjút ITT olvashatják.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nahát
2023-06-27 at 18:14
Tisztelt dr. Kocsis Máté! Igen, szigorítani kell a külföldi pártfinanszírozást tiltó törvényen, de oly módon, hogy ne lehessen kijátszani. Legfontosabb törvényeink esetében bizony én kiírnék a jogi egyetemen gyors pályázatokat, és azok lennének a nyertesek, akik megtalálnák a törvényjavaslaton a kiskapukat már a szavazás előtt, így még időben lehetne megfelelően módosítani. Tehetséges joghallgatóknak ez csemege lenne. A törvény szigorításának hatékonynak kell lennie, a csaló pártoknak komoly fájdalmat kell okozni, hogy ne is próbálkozzanak. Például x százalékot le kellene adniuk az elnyert mandátumokból. A hatóságnak pedig ítélethozatali határidőt kötnék ki.
Orientál
2023-06-27 at 17:36
Balliberális zöld Karácsinyék Gyurcsányék Cseh Katalinék Gyöngyösiék Komjátiék Szabó Tímeáék ….. úgy nem vették észre ahogy költögettek külföldről tulajdonképpen nekik küldött milliárdokból , hahahahaha ….👎👎 ,basszúúúús!!!! akkor szólni kellene a Soros Gyuri bácsiéknak hogy a hazai balliberális zöld politikusok meglophatták őket😉😉. Hát az aztán nagy baj lenne hogyha a magyar állami költségvetést ezekre bíznánk. Gyurcsányék amikor az mszp-seikkel szdsz-eseikel együtt államcsődbe szétlopták hazánkat na azóta sem változtak.
Szőke ciklon
2023-06-27 at 11:30
“Azt,hogy honnét jött pénz, arról nektek nem kell tudni!” – mondta már 2010 előtt a keresztapa.
A hiba a jogszolgáltatásban van.(nem hívom igazságszolgáltatásnak, mert nem az)
A baloldal a tettenérést is megússza. Amíg a konzervatív oldal ezt eltűri, és nem zavarja el a komcsi-libsi bírókat, ne várjunk igazság szolgáltatást!
Sas
2023-06-27 at 11:14
Aha……………de az elmult 100 évben mindig is így volt-és teljesen mindegy , hogy honnan jött-mert a szovjet is és az amerikai is ugyanaz volt.
DörrögZuldán
2023-06-27 at 11:09
Van az az összeg, amit az ember gyermeke nem vesz észre.
hufi
2023-06-27 at 10:34
Az árnyékszék kormány nagy szarban van!
Cuki
2023-06-27 at 10:24
mekkora mázli, hogy a komplett ellenzék (pláne a sajtó) nagyobb tolvaj, mint a hatalomért mindenért képes hazaáruló
megkapták a lét, mindenki lenyúlt belőle egy “kicsit”, aztán a maradék pénzzel kellett, tehetségtelenséggel megáldva, kreatívnak lenni…🤣🤣🤣
Április 3-án meg csak néztek, mint Kéri László Kálmán Olgára
Királytigris
2023-06-27 at 10:22
Az éritett bankok miért nem jelentettek? Ha jelentettek, akkor kik rakták félre a jelentést?
Királytigris
2023-06-27 at 10:19
A röhej az, ha Makiszarnak nem lett volna öszinteségi rohama egy tv interjú közben, az egészről nem tudnánk semmit.
Ez viszont nagyon nagy szegénységi bizonyítványa hazánk nemzetbiztonsági szolgálatának!!!!!
Lehet, hogy ott is vannak Szaros Gyurkának beépített sameszai?
A legveszélyesebb a belső ellenség! Ezt már Sztálin elvtárs is számtalanszor kifejtette, és tett is az ügy érdekében, hogy a belső reakcióval leszámoljon, olyan marxista-leninista módon… ahogy azt tenni kell!
Cila
2023-06-27 at 10:19
Baloldali értékek: zsarolás, lopás, ratyizmus, pedofília és a hazaárulás. Ha Magyarországon lenne jogállam, akkor eme baloldali (európai) értékek képviselôi, rozsdás lakatok mögött várnák a feltámadást.
lhotx
2023-06-27 at 10:17
Expressis verbis volt, hogy márpedig bűncselekmény igenis történt. Most mindenki vár a sorára…
huda
2023-06-27 at 10:16
Igen csak olyan gagyi a törvényünk,hogy ha bizonyíték is van a hazaárulásra akkor se hüsölnek a koterben ,ha meg mégis ülnének a prüsszelbuzieu szedné szét a kormányt mindenféle cikelyekkel meg nyomásgyakorlással ,ezért röhögnek a balosfosok mert nem lehet őket felelősségre vonni, a duma az meg csak duma!!!
bressa
2023-06-27 at 10:08
Védekezésként bármit lehet mondani, nem ez a lényeg! Hanem az elszámoltatás. Történt-e büncselekmény? Mit teszünk ez ellen? Hogyan vonják felelősségre aki büncselekményt követett el? Mit teszünk az ellen, hogy ez nem fordulhasson elő máskor? Mert ha csak arra várunk, hogy majd jól a fejükre olvassuk és majd elszégyellik magukat…..
dobrevferi
2023-06-27 at 10:08
Mikor indulnak a büntető eljárások a dollár-baloldal tiltott pártfinanszírozási botrányában?
Például a perjési nevű bohócot kihallgatta már a rendőrség?
Ha esetleg még nem, miértnem?
Kézzel fogható fejleményeket (letartóztatásokat) szeretnék látni.