Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – Nehéz azoknak az 1956-os forradalmat ünnepelni, akiket most is külföldről támogatnak!

Miben azonosak a kommunisták és a mai ellenzékiek? Mindenben. Például abban is, hogy mindkét csapat külföldről szerezte, szerezné meg azt a pénzt, paripát, fegyvert, amivel itthon meg akarja kaparintani a hatalmat. Értelemszerűen az ideológiájuk sem nemzeti, hanem internacionalista, és csupa olyasmit ígérnek, aminek megtartása nem rajtuk múlik. Egyre szánalmasabb igyekezettel próbálnak lelkesedést és forradalmi hevületet színlelni az október 23-ikákon. Semmit sem szeretnének kevésbé látni ugyanis a magyar utcákon, mint a külföldi megszállók ellen harcoló magyar fiatalokat. Most épp az orosz megszállóknak nem örülnének (habár biztos megtalálnák a közös gyökereket Putyinnal is, ha úgy dobná a gép), de amerikai, német, román (NATO, ENSZ) megszállókat szívesen látnának. Ezek sohasem a magyar nép bizalmára, hanem mindig a helytartóságra hajtanak! Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kérünk benneteket, osszatok meg bennünket minden lehetséges felületen, mert a liberálisok mindenhol letekernek bennünket!

Vezető kép: 2023 10 23 Ellenzéki tanár-diák tüntetés a Hősök terétől az Oktogonig, némi kommunista és külföldi beütéssel. // fotó: Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.