A játékvezető, amikor büntetőt ítél, nem veszi figyelembe a szabálytalanságot elkövető játékos nehéz gyermekkorát. Csak az számít, ami akkor és ott történt, meg az elvileg világos játékszabályok. Már eleve csak olyan játékosok lehetnek a pályán, akik a csapatok igazolt játékosai és nincsenek eltiltva, és persze akiket az edző betett a csapatba. És aki játszik, az ugyebár elfogadja a játékszabályokat. Zárt rendszer ez, amibe nem szabad belekeverni külső tényezőket. Például azokat, akik kimaradnak, mert nem fociznak elég jól. Vagy azokat a felnőtteket, akik nem fociznak jól, csak mondjuk a 16 évesek között számíthatnak sikerélményre. Közismert, hogy a korosztályos csapatokba mindig megpróbálnak beszivárogni idősebbek, néha a csapat, a szövetség tudtával, a győzelmi vágy nagy úr. Fura lenne, ha nem a legyőzött fiatalokat sajnálnánk, hanem azon örömködnénk, hogy a focizni kevésbé tudó, de fizikai erejükkel érvényesülő idősebb srácoknak is jutott végre valami sikerélmény az élettől. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
Miután az amerikai tech cégek nem szeretnek bennünket, kérünk mindenkit, hogy ossza meg az adás linkjét!
Facebook hozzászólás
bl
2024-08-13 at 21:40
Az első és a legfontosabb a jóindulat mindenki felé. Ez még nem jelent cselekvést.
A következő szint a szimbolikus tett vagy szó, ami már a figyelmet jelzi.
A 3. szint a valódi cselekvés. Valódi cselekvésből csak nagyon keveset tudunk adni a világnak, mert véges az erőnk, véges az időnk, véges az erőforrásunk. A kommunisták szeretik elhazudni ezt a tényt azért, hogy saját maguk felé hajlítsák a világot. Pedig nincs ingyenbéd. Ha valaki ingyenebédet kap, akkor azt valaki megfizeti, pénzzel vagy idővel vagy munkával.
Az első a legfontosabb a jóindulat, a többire azonban már nem lesz erő, mindenki magára számítson ne a másikra. Segíts magadon az Isten is megsegít, más út nincs, a lottóötös ára a sok ember kudarca, munka nélkül csak a másik hátán lehet előre jutni, ez lehetett a komenisták titkos alaptörvénye.
Viszont van egy végtelenül fontos momentum: a jóindulat. Ha elvész a jóindulat akkor csak milliószoros erőfeszítéssel lehet elérni azt, amit a jóindulat megléte esetén még könnyű volt. A világvége akkor jön el, amikor nem lesz olyan erő ami visszavezesse az embereket a kötelező jóindulat/szeretet/bizalom medrébe. Ennek van ma számtalan jele, ez lesz a skizoid világ.
matrix
2024-08-13 at 21:14
PRIDE=PEDOFIL BUZI SOROS buzi (SATAN) patkányai !
Nincs más emberi nem a világon csak “Nö” anya és “Férfi” apa !
Minden más a libernyák gendernáci – rasszista agyhalál és ámokfutás !
Hazug agymosó fake propaganda (patkányok!)
Ezeket a férgeket is egy “anya” szülte ! És nem a lacibácsi tehene
Hiába erölködik a partkány a “fekete” az “fekete” és nem fehér
A “fehér” meg “fehér” és nem fekete !