A mi elmúlt öt évünk viszont gyakorol hatást a következő öt évünkre, amelyet ugyanúgy Ursulával terhelten kell kihúznunk, mit azt a remek előző ötöt. Ursula és udvartartása ugyanis mindent megtett értünk, megőrizte a békét, vett nekünk néhány száz millió euróért vakcínát, még szerencse, hogy voltak rokonai a cégnél. Az összes szerződés szerint nekünk járó pénzt megkaptuk, segítettek a határvédelemben, és támogatták az energiapolitikánkat. És ha ez nem lenne elég, nekifeszülve védték Európa érdekeit, az USA befolyásolási kísérletei ellen. És minden egyéb ügyben is kifejezetten jófejek voltak. Különösen Ursula. Ursula olyan jó fej magától, mint Donáth Anna és Cseh Katalin együtt, sőt összeszorozva. Ursula egyébként a nagy melegben azt javasolja, hogy igyatok sokat! Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
Ha tetszett a beszélgetés, osztogasd mindenfelé, mert a Facebook és társai talán azt még annyira nem korlátozzák.
Vezető kép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS