Már fenyegetőznek a németek, vagy csak ennyire pofátlanok?
1947-ben Párizsban aláírták a németek, hogy kiváló autókat, haszonjárműveket és egyéb gépeket fognak gyártani, világháborút viszont többé nem. Mindenki így ismerte a helyzetet, és egy ilyen Németországot tartalmazó Európához csatlakoztunk mi is. Aztán gyorsan eszkalálódott a helyzet, a német autók megbízhatósága ma már sehol sincs a korábbi évtizedekhez képest, ugyanakkor a politikusaik és főleg a tábornokaik csillogó szemekkel szónokolnak az eljövendő világháborúról. A németek nem olyanok, mint mi. Nekünk két világháború után bőven elegünk lett a műfajból, ők viszont nem tanulnak semmiből. A feloldhatatlan ellentét korábban is ott feszült Magyarország és az aktuális német birodalom között, csak mi nem vettük észre eléggé. Most megint az a kérdés, hogy ennyire hihetetlenül pofátlan a német, vagy fenyegetőzik. Egyik sem áll távol tőle.
Amikor az első magyar nemzetkarakterológiai blogon megírtuk 2010-ben, hogy a németek harmadszor is meg fogják próbálni, az még csak előrejelzés volt. Látva a mentalitásukat, a világhoz való hozzáállásukat, a világban betöltött szerepükről alkotott hagyományos képüket, teljesen nyilvánvaló volt, hogy az egyesített Németország sosem éri be kevesebbel, mint a világbirodalmi szerep, amelyet amúgy sosem érhet el. Viszont hajlandó érte kisebb-nagyobb időközönként üszkös rommá lőni és lövetni Európát. Az egyesített Németország mint probléma pedig nem az NSZK és az NDK egyesítését jelenti, hanem a sok-sok teuton fejedelemség XIX. századi egyesítését. A jóslatunk után nem is olyan sok víz folyt le az Elbán, és már a 2015-ös migránsválságnál látszott, hogy a németekben megint mocorog valami, aminek nem kéne.
forrás: inforsperber.ch
Egy nemzetközi jelentőségű ügyben ők diktálták a tempót – ennyi elég. Önmagában ez talán nem látszik veszélyesnek, de minden világháború egy túlzott német magabiztossággal kezdődik. Ahol ellenvéleményeket intenek le a németek, ott országokat felégetni is fognak.
Azt aligha kell hosszan fejtegetni, hogy Ukrajna magabiztossága miből táplálkozik. Egy történelmileg, etnikailag, nyelvileg vagy akár államszervezői képesség terén igencsak gyéren megalapozott, ugyanakkor felfoghatatlanul korrupt állam, amely már a háború előtt is afrikai életszínvonalat volt képes biztosítani a népességének. A magabiztossága az amerikai, majd a demokraták bukása után EU-s fegyver- és pénztámogatásból fakad. A támogatások olyan szintre erősítették fel ezt a képződményt, aminek önerőből a közelébe sem juthatott volna soha. Innen ez a rendkívüli magabiztosság, amely az 1941-ben fellángoló magabiztosságukat idézi. Mert ahhoz azért kell magabiztosság, ahogy lengyel és zsidó civileket mészároltak le tömegével, miután bebújhattak az Oroszországba érkező német megszállók hónaljába.
Az ukránok kiválóan tudnak idomulni a német birodalmi törekvésekhez. Ez azért fontos, mert most is hiba lenne azt gondolni, hogy ezt az olajvezeték-elzárást az ukránok találták ki.
Nem, nem ők. Ezt ugyanazok találták ki, akiknek az árnyékában az ukránok förtelmes emberiségellenes bűnöket követtek el már a második világháborúban is. A németek.
A német birodalom erkölcsi magaslatról gyilkol és prédikál
Jó kérdés, hogy a negyedik birodalom német és német-kollaboráns hangadói csak eljátsszák a megdöbbenést, vagy valóban váratlanul érte őket, hogy Magyarországnak van válaszlépése a Barátság olajvezeték elzárására. A németeket már a második világháború idején is rendkívül bosszantotta a magyarok kelletlensége a náci célok mögötti felsorakozásban.
Nem akartuk a magyarországi svábok besorozását a német hadigépezetbe, nem akartunk hadsereget küldeni a keleti frontra, nem akartunk gyarmatként gazdaságilag alárendelődni a Reichnak, nem akartuk kiirtani a zsidókat. Hát igen, már akkor is ilyen problémás volt a magyar magatartás az aktuális nyugati progresszióval szemben.
Most sem rajongjuk az aktuális nyugati progressziót, amely most (még csak) ukrán állampolgárok százezreit küldi vágóhídra. Az ezúttal is német vezetésű nyugati progresszió pedig ugyanúgy mélységesen fel van háborodva azon, hogy felismerjük és védjük a saját érdekeinket. Blokkoljuk Ukrajna következő 90 miliárdos hűbéresi juttatását, az EU-s okosok pedig vagy annyira elbizakodottak, vagy annyira hülyék, hogy nem számítottak rá. És jönnek az erkölcsi dörgedelmek a birodalmi szájból.
forrás: Getty Images
Johann Wadephul külügyminiszter szerint Magyarország „elárulja saját szabadságküzdelmét és az európai szuverenitás ügyét”. Ami a szabadságküzdelmünk iránti hűséget illeti, abban nem valószínű, hogy egy pöffeszkedő német suttyó kompetens lenne, hiszen a szabadságküzdelmeink döntő hányadát pont németek ellen vívtuk. Nekik ugyanis régi hobbijuk a népek szabadságának letiprása – még az angoloknál is véresebben.
A Wadephul által emlegetett európai szuverenitás fogalmát elsőre lehetetlen értelmezni, ha viszont figyelembe vesszük, hogy az Európai Unió a német negyedik birodalom magzatállapota, akkor az európai szuverenitás bizonyára német szuverenitást jelent. Az iránt pedig sosem fogadtunk hűséget, így elárulnunk is nehéz lenne.
A német szuverenitással éppen az a baj, hogy erősen hajlamos túlgondolni magát meg a saját történelmi küldetését, és betüremkedni más szuverenitások területére.
Emlékezz a megszállásokra!
A hatalmaskodó német külügyminiszter elvárná Magyarországtól a nagyobb szolidaritást azok felé, akik a keleti fronton harcolnak a létükért és az egész európai civilizációért a barbár orosz veszedelem ellen. Annyira ordító a párhuzam, hogy nem is igényel magyarázatot. Kiderült viszont, hogy Wadephult is érdekli a történelem. Emlékeztetett minket, hogy Budapestet kétszer is megszállták a XX. században, és abból az egyiket a Vörös Hadsereg csinálta.
Na, ne mondd, te pofátlan, ostoba Übermensch! És a másik megszálló ki volt?! Azt nem meséled el, miközben szolidaritásért hápogsz?
Ismerjük a német szövetségesi, fegyverbaráti szolidaritást: hazudozás, követelőzés, üvöltözés, rablás és fosztogatás, a másik fél feláldozása, a sebesültjeink lerugdalása a szekerekről, stb. Az is kiderült ráadásul, hogy Wadephul pont olyan buta történelemből, ahogy az a Fényességes Nyugaton manapság megszokott, ugyanis Budapestet nem kétszer, hanem négyszer szállta meg ellenséges hadsereg a XX. században. Először 1919-ben a románok, annak a háborúnak a végjátékaként, amelybe a németek rángattak bele minket, határozott akaratunk ellenére. Másodszor maguk a náci németek 1944-ben. Harmadszor 1945-ben a szovjetek, akikkel nekünk alapból nem volt dolgunk, de a németek a nyakunkra hozták őket; aztán ugyanők futottak még egy kört 1956-ban.
37 év alatt négy pusztító idegen megszállás Budapesten, ami nulla lett volna a németek világháborús ötletei nélkül.
Agresszív, fennhéjázó fajgermánról van szó ugyan Wadephul esetében, mégis megpróbálom előcsalogatni magamból a jóindulatot. Ennyire hervasztóan hülye szerintem még egy kortárs nyugat-európai vezető se lehet, hiába tenyésztik őket az ilyen feladatkörökre. Inkább azt gyanítom, hogy ez valójában fenyegetőzésféle akart lenni. A birodalmi megbízott figyelmezteti az önállóskodó magyarokat, hogy ha nagyon ugrálnak, kaphatnak még egy megszállást. Johann Gottlieb Fichte elméletéhez igazodva, a németnek más népek létezése (így a magyaré is) csupán a német létezés funkciója. Nem változtak meg sem az első (1806), sem a második (1918), sem a harmadik birodalmuk széthullása (1945) után. Nem tanulnak, akarnak egy negyediket is. Nekünk pedig sokkal jobb, amíg nem szabadságharccal, hanem szuverén országként állunk ellent a németnek.
