Korai győzelmi ömlengés a magszavazókra az ellenzéki főpolgármesteri előváladékozás nulladik fordulóján

Gulyás Márton ceremóniamester azzal gerjesztette be az izzadó közönséget, hogy 2010 óta ez lesz az első választás, amin meg lehet verni a Fideszt, miután az ellenzék relatív többséget szerzett az EP-választásokon. Arról nagyvonalúan hallgatott, hogy mióta léteznek szabad választások, Budapesten mindig többségük volt a balliberális pártoknak; Demszky rettenetes uralgását is ennek a kitartó önsorsrontásnak köszönhetik a fővárosiak. A sokáig inkább bágyadt kvízműsornak tűnő eseményre láthatóan mindegyik csapat egyforma mennyiségű szurkolót hozott, hogy kedvencük összes jól sikerült alany-állítmány egyeztetését hatalmas ovációval jutalmazzák.

Az előjáték

Gulyás az első etapot azzal indította, hogy Tarlósnak mennie kell, a budapestiek ezt akarják, és a jelöltek legyenek szívesek előadni azokat a programokat és víziókat, amelyek alapján ősztől jó Hód Polgármester módjára igazgatják a Tesz-vesz-várost. Erre a nehéz, Puzsér Róbert hangerejét és felkészültségét kívánó kérdésre a főpolgármesteri előjelöltek a legsúlyosabb semmitmondásba menekültek. Kerpel-Fronius Tarlóst szidta, aki szerinte egy fantáziatlan ügyintéző, ezért ő visszafoglalja Budapestet és megoldja a problémákat. Karácsony boldog volt, hogy részt vehet a vitán, szerinte ez fantasztikus dolog. Ő a szabadságot akarja visszaszerezni, mert ha nem a Fidesz és a Fidesz helytartója ül a városházán, akkor nem lesz 39 fok a teremben. Kálmán víziója pedig abból állt, hogy ő arról beszélget különböző emberekkel arról, hogy ő emberekkel beszélget arról, hogy mitől lehetne jobb az ország és a város.

A jelöltek kortesbeszédeiben közös pont volt, hogy ők mindenkiről gondoskodni akarnak, legyenek azok kicsik vagy nagyok, elesettek vagy nem elesettek, továbbá felemelt ujjal odaállnak a lopás és a közvagyon közé. Kálmán Olga egy plasztikus példát is hozott a gondoskodásra: az az arcátlan városvezetésre mutat, amikor egy csatorna felújítása miatt az úttestre terelik a gyalogosforgalmat. Az időkeret végessége miatt sajnos nem tudta kifejteni az ő megoldását; valószínűleg órabérben fizetett jedi-tanoncokkal lebegtetné át a gyalogosokat az érintett útszakaszon.

A felíveltetési szakasz

A meglehetősen bágyadtra sikerült bemutatkozások után kérdezz-felelek következett, ami során Gulyás Márton arra volt kíváncsi, hogy mennyire jó emberek a jelöltek, és csak adnának a lakosságnak, vagy sokat adnának. A jelöltek rendkívül bőkezűnek bizonyultak: ha rajtuk múlik, akkor olcsóbb bérlettel mehetnek egyik ingyenes közvécétől a másikig akadálymentes, lakásbérleti támogatástól duzzadó zsebekkel a tízezerszámra épített bérlakások közti, milliónyi frissen ültetett fa borította utcákon.

A maszatolás

Az átláthatóság és a demokratikus részvétel a légvárépítés klasszikus témája. Nem is fogták vissza magukat a jelölt-jelöltek: az összes közhelyet elsütötték, amibe a szabadság, a civil és a nyitottság szavakat bele lehet szuszakolni. Kerpel-Fronius mindent ki fog nyitni, hogy megmutassa a lakosságnak, milyenek is a városvezetés és működtetés szürke hétköznapjai. Ő lesz a tárlatvezető-főpolgármester, aki délelőtt a vízműben igazgatja a turistákat, délután pedig az okmányirodában kávéztat. Emellett kifejtette, hogy azért nem fejlődik a város, mert a maffia ellopja a pénzeket. Karácsony erre felcsatlakozva Zugló remek antikorrupciós programját ismertette, amiért a barátságos közönség nem nevette ki. Természetesen ő is mindenféle ajtót ki akar nyitni meg parkolót, mert autók helyett ott a kormány által üldözött civileket szeretne látni, akik mindenféle ügyekben fontoskodhatnának. Kálmán az átláthatóságot nevezte meg, mint számára a legfontosabb értéket, amihez a kérdezés jogán vezet az út. (Nem tudom, melyik politikai tanácsadó győzte meg arról, hogy így lehet összekapcsolni a riporterkedési tapasztalatokat a városvezetéssel, de nyomban hagyjon fel a szakmával!) Később arról ábrándozott, hogy szabad budapesti sajtót fog létrehozni, ami hozzá hasonlóan független lenne, és ez az általa létrehozott független, szabad, objektív sajtó ellenőrizné őt, a főpolgármestert – nyilván a fékek és egyensúlyok jegyében. Mivel a légvárépítésnek nincsenek szabályai, ezért kifejtette, hogy adott esetben az üzleti titkot is betiltja, és adatokat adna mindenkinek.

A csúcspont

A vita második órájában Gulyás Márton hirtelen belekezdett egy olyan témába, amit nem lehet jóemberkedéssel elkenni, megúszni. Megkérdezte, mit tennének a közösségi közlekedéssel, és hirtelen kiderült: Karácsony Gergely messze a legértelmesebb a három ellenzéki jelölt közül. De menjünk sorrendben. Kálmánnak láthatóan teljesen ismeretlen az utazás e formája: 30-40 éves távlatból igyekezett valami emléket előtúrni, ami alapján kijelentette, hogy a budapesti tömegközlekedés egy undorító, leromlott roncsderbi, ő pedig igyekszik fájdalommentessé tenni. Kerpel-Fronius pénz helyett odafigyelést ígért és integrált bérleteket. Ami közös volt bennük, hogy a P+R parkolók varázsvilágát ismételgették, amire Karácsony hirtelen, másfél pillanatra emberként kezdett viselkedni. Elmesélte a lelkesült kollégáinak, hogy a P+R parkolók csak akkor jöhetnek létre, ha a kötöttpályás közlekedés kiér a város szélére (ami nem kettő perc és egy melegfelvonulás kérdése); ő első lépésben Tarlós budai fonódó villamosát terjesztené ki Pestre. Döbbenet.

Az ömlengés

A „most egy picit fájni fog, de később jobb lesz!” tematika után Gulyás kérdezőbiztos visszatért a bevált metodikához: megpróbálta kideríteni, melyik jelölt a nagyobb Greta Thunberg. A környezetvédelem és a lakáspolitika az ellenzék szárazföldi bálnamentő missziója: hamar kiderült, hogy egész Budapest helyett erdő lesz, ami helyett pedig bérlakásokat fognak építeni, hogy a dízelautók kitiltása után a belvárosból is külváros legyen. Vagy a külvárosból belváros. Hogy Kálmán Olgának ne kelljen olajos hólevet takarítania a kabátjáról tízpercenként – ahogy fogalmazott. A segghülyeséget persze rendszerellenes kommunizmussal takarták: a jelöltek gondolatban kizsebelték a fideszeseket, a zabrált vagyont odaadták a szegényeknek, de sajnos az osztrák határ mellett még nem lőtték főbe magukat.

A petyhüdtség

Az árvízvédelem és a lakáspolitika kéz a kézben jár a gyáva tanácsköztársasággal. A jelölt-jelöltek mély egyetértésben kifejtették: Budapest legnagyobb problémája az, hogy a külvárosi taplók bejárnak a belvárosba, a rómaipartiak meg nem érdemelnek gátat. Sőt, Kálmán magát az áradást is tagadta: szerinte nem a Dunát, hanem a patakokat kell szabályozni, a többiek meg haljanak meg. Kerpel tovább pontosított: ő „revitalizálná a lokalizációkat”, hogy a külváros ne akarjon a belvárosban kávézni, miközben olyan van Újpesten is. Abban is egyetértettek az előjelöltek, hogy emberek és épületek helyett fákra van szükség; a kérdésre már nem is tízezerszámra olcsó bérlakásokat, hanem erdőket akartak építeni. A teljesen idióta és egymásnak ellentmondó ötletek közül mindenképpen Kálmán Olga bölcsessége érdemli meg a kitüntető figyelmet, mivel ő a budapesti körgyűrű bezárásától tette függővé a dugódíjat, míg a két kollégája mindenféle népszavazásoktól remélt bátorságot.

Ha az egész rendezvénynek a magszavazók átmozgató tréningje mellett csak az volt a célja, hogy olyan hülyéket kukázzanak össze, akik társaságában Karácsony Gergely kompetens városvezetőnek látszódik, akkor totális győzelmet arattak. Minden más esetben félünk. Az egész rettenet ITT tekinthető meg.