Az Action for Democracy Karácsony Gergelyékkel közösen lobbizott Brüsszelben azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat – számolt be a Magyar Nemzet a MagaBabe nevezetű X-oldalon megjelent videóra hivatkozva. Ez az a csatorna, ahol az elmúlt hetekben az A4D több tisztségviselője is arról beszélt, külföldi pénzeket juttattak a magyarországi kampányba, és a magyar vezetés megbuktatása érdekében többek között Soros Györggyel működtek együtt.
A Magyar Nemzet szerint a legutóbb közzétett felvételen Korányi Dávid, az Action for Democracy ügyvezetője több olyan kulcsfontosságú körülményről számolt be, amelyet korábban cáfoltak.
Magyarország esetében Budapest fővárossal próbáltunk nyomást gyakorolni a kormányra és az Európai Bizottságra, amikor a magyar forrásokról, a nemzeti tervekről tárgyaltak. Vannak kapcsolataink az amerikai kormányemberekkel, Brüsszelben, európai biztosokkal, és így tovább. Ez azért is van, mert politikai lobbitevékenységet is végzünk, ez értelemszerűen fontos része a kirakósnak számunkra
– fejtette ki Karácsony Gergely korábbi városdiplomáciai főtanácsadója.
Korányi tehát elismerte, hogy a főpolgármester – vagyis az akkori munkaadója – hivatalával karöltve lobbiztak Brüsszelben annak megnehezítéséért, hogy megkaphassuk a hazánknak járó uniós forrásokat.
Forrás: X/Magyar Nemzet
Sanyáta
2024-03-06 at 15:04
Mzp,karácsony,korányi, csesszék meg, kötélre velük….mikró adományért eladták a hazát..A haza nem eladó kedves Gyurcsány elvtárs!!!
Zolee
2024-03-06 at 09:18
Kedves Cser Borbála: köszönöm,folyékonyan beszélek angolul 🙂
Logikus
2024-03-05 at 21:29
Hát, Karigeri semmit nem tud felmutatni amióta főpolgármester, hogy mit csinált a városért, de legalább mostmár elmondhatja, hogy ahogy csődbevitte a várost, ugyanezt megpróbálta az országgal, csak nem jött össze.
Ennyit tudott mást nem, ezt a hiperpasszív nyelvtudásával 😀
TalEle
2024-03-05 at 17:51
Ezért is érthetetlen, hogy a Fdesz (Orbán, Lázár, stb) miért dob mindig mentőövet ennek a Soros ügynök f@szopónak…. A pesti csőcselék nagy ívben lesz@rja, hogy “Budapest Magyarország fővérosa” meg stb Fidesz blablát! Ha mindig “megmentik” Karácsonyt, akkor végig rejtve marad a pesti csőcselék előtt a totális alkalmatlansága a sorosista f@szopónak!
Ilona
2024-03-05 at 13:56
Javítva 2024-03-05-13:47-i hozzászólásomból ez a rész: Karácsony nem támogatója, mecénása Budapestnek, hanem árulója lett a brüsszeli gyalázatos tettei után.Erre az emberre nem érdemes voksot tékozolni.
Štefan Karácsony
2024-03-05 at 13:50
Na most ha Karácsonyt nem nyonjátok a dili dutyiba, akkor a fagyi vissza fog nyalni, nem kicsit, hanem nagyon!
Szlovákiából…..
Ilona
2024-03-05 at 13:47
Mind a FIDESZ-KDNP-nek, mind a FIDELITAS-nak tudatni kell a budapestiekkel, hogy ki is valójában Karácsony! Ő bizony hazaáruló lett, brüsszeli tettei tagadhatatlanul ezt bizonyítják.
Árulása miatt méltatlanná vált a főpolgármester-jelölt címre is, főpolgármesternek meg végképpen nem való.
Nem lenne helyes, ha ezután a cikk után is néma hallgatás lenne a jobboldalt vezetők részéről.Karácsony brüsszeli gyalázatos, becstelen akcióit, annak célját ismertetni kell a közvéleménnyel.
A homokból ki kell, hogy dugják fejüket a baloldali budapestiek is, hiszen aki áruló, mit tette ezt Karácsony Brüsszelben hazánk érdeke ellen fellépve, az nem lehet Budapest fővárosának főpolgármestere soha többet.
A haza elárulását becsületes magyar állampolgár nem támogathatja a Karácsonyra adott voksokkal! Meg sem érdemli Karácsony, hogy főpolgármester lehet.
2019-ben is csak úgy lett főpolgármester Karácsony, hogy 90 000 beszervezett baloldali külföldi rászavazott. A 90 000 külföldi nélkül Tarlós István 50 000-el több voksot vitt el, de a 90 000 kimondottan Karácsonyra szavazó beszervezett idegen külföldiek miatt Tarlós István összességében 40 000-el kevesebb voksot kapott, mint Karácsony.
Ebből is látszik a valódi budapestiek többsége Tarlós Istvánt szerették volna főpolgármesternek, aki ért a város irányításához.
Egy igazi budapesti lokálpatrióta nem adhatja voksát Karácsonyra több okból is: Mérhetetlen károkat okozott már eddig is Budapestnek, Pl. Lánchíd , és a mini ládikákban makró adományok hihetetlen, és hiteltelen gyűjtése, 99 mozgalmának botránya, ehhez járult még a guruló dollárok általi remélt politikai haszonszerzés, végül, de nem utolsó sorban a főváros közlekedésének tönkretétele, az autósok üldözése, melynek orvoslása , megszüntetése gyors beavatkozásra vár egy új főpolgármester vezetésével…
Nem mellesleg teljesen komolytalan oldalát is bemutatta 2021-ben, hiteltelenné téve így magát. 2018-as hatalmas bukása után ismét rögeszméje lett, hogy miniszterelnök akar lenni 2022-ben, neki már kevés lett a Budapest főpolgármestere cím, ettől jóval többet akart. A tehetség, rátermettség teljes hiánya cseppet sem zavarta. Azt hitte elég a fáradt, bágyadt kényszeredett arcára fagyott műmosoly…
Jelöltette is magát sebtiben 2021-ben a baloldalon, gurultak is rögtön a százmilliók a 99 mozgalmához, majd fürge nyúlként, de teljesen váratlanul hirtelen kiugrott a baloldaliak versenyének második fordulójából.Teljesen feleslegesnek bizonyult hónapokig tartó kampánya során elhanyagolta a főváros irányítását, hiszen egy ember egyszerre két helyen nem lehet. Sok hűhó semmiért!
Jogos a kérdés, ha kiugrott a versenyből, a megmérettetésből, akkor miért indult? Miért nem ment bátran a megkezdett úton, úgy illett volna. Most könnyebb lenne neki, ha nem is indult volna,hiszen nem terhelné őt most a 99 mozgalmához kapcsolódó hatalmas botrány.
Így is sokáig ült már teljesen haszontalanul a főpolgármesteri székben, több milliárdos Ft-os károkat okozva a fővárosnak, tovább már nem kellene. Mind e emellett szándékosan Gyurcsány parancsára békétlenséget teremtett a kormány és a főváros között,a konstruktív együttműködés helyett.
Miért is legyen egy olyan ember főpolgármester aki megválasztása után alig másfél évvel már ott akarja hagyni a főpolgármesteri széket, mert többet remélt balgán, öntelten a miniszterelnöki pozíciót már második alkalommal?(2018, 2022)Karácsonyt ebből is látszik cseppet sem érdekli Budapest vezetése, csak a hatalmi pozíciók.
Azonban hazaárulása a fentieken is túltett, nem bocsájtható meg, neki soha, hogy Brüsszelben a haza érdekét kellett volna szolgálni, – bár erre sem kérte fel senki, de arra már végképpen nem, hogy olyan hatalmas károkat okozzon hazánknak, ami az érvényben levő Btk.258.§ szerint hazaárulás – a haza szolgálata helyett becstelen módon elárulta hazánkat.
Itt az idő lépjen a FIDELITAS a FIDESZ-KDNP-vel a cselekvés mezejére!Karácsony igazi arcát meg kell ismerni a budapestieknek!
Nemcsak a DK -nak lehet plakátozni, de feltételezem a FIDESZ-KDNP-nek is lehet, illetve kellene is, de nekik szalonképes kampány szöveggel jelentkezni, ami jól jöhet Karácsony valódi énjének bemutatásához, a budapestiek felvilágosításához.
Pl. az alábbi néhány mondat közül is lehet esetleg a plakátokon, de ezektől természetesen lehet ezerszer is jobbat megfogalmazni. Az alábbi mondatok csak ötletek,gondolat ébresztők.
“Miért legyen Budapestnek olyan főpolgármestere ismét, aki, nemcsak a helyi közlekedést tette tönkre, hozzá nem értése miatt, de Brüsszelben hazánkat is elárulta?
Minek lehet Karácsonyt nevezni, aki hazánkat Brüsszelben elárulta, hozzájárult ő is, hogy hazánk ne kapja meg a nekünk járó jogos unió forrásokat?
Karácsonyból Júdás lett! Brüsszelben hazánk érdekei, így egyben Budapest érdekei ellen is lobbizott. Budapesten pedig óbégat Budapest kivéreztetése miatt, mihez ő is hozzájárul árulásával Brüsszelben.
Karácsony nem támogatója, mecénása Budapestnek, hanem árulója Brüsszeli tettei után.Erre az emberre nem érdemes voksot tékozolni.
Milyen főpolgármester lehetne ismét abból, aki, a hazának nem segít, de elárulja, Brüsszelben, azért kuncsorog, sír, hogy hazánk ne kapjon uniós forrásokat?
Nyilván valamit remélt, hiszen a hazaárulók nem ingyen árulják a hazát, valamit remélnek, hogy kapnak becstelen tettükért a megbízóiktól.
Karácsonyból áruló lett! Azért lobbizik Brüsszelben, hogy se hazánk se Budapest ne fejlődhessen zavartalanul az elmaradt, nekünk jogosan járó Brüsszeli uniós források miatt.
Karácsony idegen nyelv tudás hiányában is lobbizik Brüsszelben, tolmácsai segítségével , hogy hazánknak kárt okozzon ne kapjuk meg az uniós forrásokat ő is ezt szeretné..
Karácsony azért lobbizik Brüsszelben,hogy sikerüljön Budapest kivéreztetése, Brüsszel ne adja idea nekünk jogosan járó uniós forrásokat!
Milyen főpolgármester jelölt az, aki azért lobbizik, hogy Magyarország ne kapjon uniós forrásokat?
Valódi nemes tettek helyett Karácsony az árulást választotta. Elárulta hazánkat Brüsszelben.Lobbizik a nekünk járó uniós források ellen.
Budapestiek! Tudjátok meg, hogy Karácsony, aki főpolgármester jelölt azért lobbizik Brüsszelben, hogy hazánk, így Budapest se ne kapjon uniós forrásokat?
Karácsony helyett olyan főpolgármestert kell választani, aki nem árulja el sem hazánkat, sem Budapestet Brüsszelben becstelen politikai haszonszerzés miatt .”
Remélhetőleg e cikk kapcsán a FIDELITAS fiatalos frissességgel felemeli fejét és nem hagyja csendben Karácsony brüsszeli történetét.
Értesíti, tájékoztatja a budapestieket, Karácsony brüsszeli hazaárulásairól.
Hozzászóló:Ilona , a közgazdász, Tiszaújvárosból.
notabene
2024-03-05 at 12:21
A nagyon fejlett demokráciájú Németország jelenlegi, kommunista-zöld-anarchista,többnyire dilettánsokból és analfabétákból álló kormánya sorra hozza a kormánytagokat védö törvényeket,miszerint már az ezen politikusok kigúnyolására,nevetségessé tételére,kritizálására tett kísérlet is büntettnek minösül,mely letöltendö börtönbüntetést és komoly pénzbüntetést von maga után. A társadalmi és munkahelyi kirekesztés ennek következményeként logikus velejárója e “súlyos büncselekmény” elkövetöinek.
Akkor ezekre az aljas gazemberekre mit lehet mondani? Ez így súlyos hazaárulás,amiért is jár a tényleges életfogytiglani fegyház száraz kenyéren és vízen. A magyar állampolgárságuktól megfosztani és kirugdalni egytöl-egyig Magyarországról és a magyar lakta területekröl.
Dusa Lajos
2024-03-05 at 11:44
Szép dolog a demokrácia, jó dolog a szólás szabadsága, nagyszerű a megengedő liberalizmus.
Csak azok, akik a demokrácián belül csúfos kisebbségben maradnak tartós ideig, azok, akik a szólás szabadsága miatt csak káromolni, gyalázni tudnak, azok, a mai liberálisnak mondott, ám a totális
uralom híveivé váltak – nos, azok vesztes gyűlölködők, a mindenkori alja-népet hergelők, egy újfajta globális elnyomás ügynökei.
LÉNYEGÉBEN NEMZETÁRULÓK.
Kellene egy új törvény a nemzetárulók ellen.
Cser Borbála
2024-03-05 at 11:44
#Zolee
Tanuljon meg angolul!
Zolee
2024-03-05 at 11:28
Ebben a videóban hol mondta azt,hogy azért lobbiztak,hogy ne kapjunk EU forrásokat? Értem,hogy a Magyar Nemzet így értelmezi, attól még ez nem igaz 🙂
api01
2024-03-05 at 10:55
Hazaáruló szarok.
A lehetséges börtön nagyon konszolidált, kimért és európai megoldás lenne a BTK szerint.
Egyéb térségekben aligha.
khm
2024-03-05 at 10:35
Bátran megrohadhat mind a kettő kisebbségi burnyák. Ha rajtam állna,akkor a sitten.
Ghandi
2024-03-05 at 10:34
Mire lenne még szükség, hogy a hatóságok fellépjenek a hazaárulással szemben?
Ghandi
2024-03-05 at 10:32
A görény sunyi is, meg büdös is
2024-03-05 at 10:13
Plasztikus és helytálló jellemrajz.
oshon
2024-03-05 at 10:03
Magyarországon miért nem lehet ezeket a büdös magyargyulolo csuszomaszoknak bebortonozni vagy inkább visszavonni magyar honpolgarsagukat és kirugdosni Magyarországról … Ha ilyet még engedné valalki Romániában , a következő másodpercben kapják elő csaladfajat és írtanak mindenkit … egész “majomig” ! Ha legyen már elég a lónak a qrva fszaba – fujjj a föld alá kurrrva , büdös magyargyulolo satanfajzat – fujjj !
ila halo
2024-03-05 at 09:24
Úgy tudni, ez a Korányi nevű bitang nemrégiben elhúzott Amerikába, és nem is szándékozik visszatérni /jól teszi nagyon/, Gordonkával együtt. Namármost, a másik bitang, a Harácsony idehaza tartózkodik /csak tudnánk miért???/, tehát meg lehetne f.ngatni ezért az alávaló akcióért legalább őt. Pár hét, és akkor máris jöhet számára a lapát…
Királytigris
2024-03-05 at 08:55
A XVIII. sz-ban beengedett csürhének a leszármazottai minden a magyar nemzet ellen elkövetett árulásban, akasztásban, kínzásban, zabrálásban, lopásban benne vannak 1918-óta. Csak a károkozásban jeleskednek, mint most is, ami a cikkben szerepel.
Nem tudják megbecsülni magukat. Pofátlanságuk nem ismer határokat!
Kérdés: Meddig engedjük?
Puncius Pinatus
2024-03-05 at 08:47
Nem előre vinni őket, …..!
mocskos balliburnyák takonygerincű elvtársak
2024-03-05 at 08:36
Karácsony és Korányi elvtársaknak lógni kellene már a “szeren”.
Két aljas gazember, két mocskos baloldali takonygerincű génhulladék.
sanyó
2024-03-05 at 08:35
Nem lehetne Sorosék ellen valamiféle nemzetközi elfogató parancsot kiadni?
sanyó
2024-03-05 at 08:34
Mocskos szemétládák.
Nahát
2024-03-05 at 08:33
Korányi Dávidot és a bamba tekintetű, sápkóros feleségét ki kellene tiltani Magyarországról, Karácsonynak pedig már többszörösen is börtönben lenne a helye.
Edebácsi
2024-03-05 at 08:28
BTK 258. § (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ebben az esetben a függetlenség megsértése azért gyanús, hogy fennáll. Nemcsak igény lenne a lesittelésükre, hanem lehetőség is…
Emy
2024-03-05 at 08:26
Karácsony és Korányi mocskos alak mind a kettő ! Karácsony mást nem túd mint vugyorogni ! Mikor viszik már a dutyiba ! Tönkre tette Budapestet ! Jól megtömték a zsebüket Gy Német Böske se csinált még semmit ,Tüttő lovaglós fotóján kivül semmi mást a milliós fizetésekért ! 🙁 🙁 🙁 Őket egy erdőbe vinném egy sötét helyre !
dr. Kolompár G.
2024-03-05 at 08:23
Akkor Karácsony már előzetesben van, ugye?