
Korányi Dávidról, az amerikai befolyásolási akciósorozat egyik kulcsfigurájáról készített összeállítást a Magyar Nemzet. A cikkből kiderül, honnan indult az Action for Democracy nevű szervezet vezetője és milyen kapcsolatokat épített ki az elmúlt több mint tíz évben.
Korányi Dávid külpolitikai területen kezdte a pályafutását, az MSZP-frakció gyakornoka volt – hívta fel a figyelmet az amerikai befolyásolásról szóló cikksorozatának legújabb részében a Magyar Nemzet. Később Korányi 2009-ben Bajnai Gordon miniszterelnök bizalmasaként államtitkári pozíciót kapott, sőt együtt tárgyaltak New Yorkban Soros György amerikai spekulánssal, majd Washingtonban Joe Biden akkori amerikai alelnökkel.
Pár évvel később már Karácsony Gergely főpolgármester mellett láthattuk 2019-ben, amikor is városdiplomáciai főtanácsadói pozíciót kapott, amit New Yorkban tartózkodva jórészt a tengeren túli kapcsolatok kiterjesztésére használt.
Mint ismert, Korányi 2022 elején, globalista személyiségekkel létrehozta az Action for Democracy nevű szervezetet, amely több mint hárommilliárd forintnak megfelelő dollárt folyósított a hazai baloldalnak.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Metropol
Egon samu
2023-10-01 at 09:20
A régi kisiskolás zakóját a
már láthatóan kinőtte.
Szüksége lenne egy hozzá illesztett jó nagy “zakóra”…..
Orientál
2023-09-30 at 18:33
Korányi Dávid mint hazaáruló haza mer jönni?
bàstya elvtàrs
2023-09-30 at 16:55
Egyet felfoghatna màr a jobboldal is: ö nem maga Csinàlta ezt a karriert!!!
Öt szépen, figyelmesen, alapos megfigyelés utàn beszervezték! Mert pontosan megfelelt a soros birodalom figyelöinek, söt a papànak is. Egy könnyen befolyàsolhato, valoszinüleg semmihez sem értö, pénzéhes szarjancsi!
Pont ilyenek kellenek nekik.
Akik pedig eladjàk magukat, azok ilyen helyekre kerülnek. Làsd még Cseh, Berg, Szabo és a többiek pàlyàjàt.
Azt hiszem, itt màr semmit nem kell mondanom, Ildiko!
Kivagyi
2023-09-30 at 16:36
Ő az aki karácsonynak tolmácsolt Németországban egy főpolgármesteri konferencián hogy megértse a nyomorult mit mondanak a többiek… Szégyen!Aki ott volt beszélt angolul, kivéve karigerit… Jó hírét vitte BP-nek!😂
Tudományos libsizmus
2023-09-30 at 16:07
Nekem az a véleményem, hogy hölgyek esetében (feltéve, hogy nem túlsúlyos az illető, amely manapság már szinte divattá vált) egyáltalán nem jelent hátrányt az egy számmal kisebb ruha.
Férfiak esetében azonban nevetséges.
lesi
2023-09-30 at 16:04
szaros seggét sokszor kinyalhatta azért ilyen dús a szakálla meg a haja
Tudományos libsizmus
2023-09-30 at 16:03
A kinőtt érettségiző zakójában bazmeg. Szánalmas.
Sarolta
2023-09-30 at 14:28
Ez a demokrácia kérem.
1.000.000 ft fizetés a
fővárostól Karácsonyitól irodája van amerikában amit
biztos hogy mi fizettünk. Sokan látnánk lógva mint hazaárulót azért a toleranciának is van határa.A pártfogoltja
Karácsonyi tudtával támogatásával.Ő mit érdemel??