Pesti Srácok

Megérkeztek Olaszországból a diákok, rögtön karanténba kerültek (frissítve)

Megérkeztek Olaszországból a diákok, rögtön karanténba kerültek (frissítve)

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este. Ismert, előzőleg bejelentette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy két hétre karanténba zárják őket.. A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is – közölte a cég vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója vasárnap. A repülőtér üzemeltetőjének jelentős készlet áll rendelkezésére a szükséges védőfelszerelésekből – védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők – és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá biztosítani tudja a megfelelő elkülönítő helyiségeket is.

Korábban az NNK azt közölte: a tizenegy magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik. Az NNK közleményében azt írta: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást. A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt. Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést - közölték.

Korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt javasolja, hogy az észak-olaszországi utazást tervezők a koronavírus-járvány miatt a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is – közölte a cég vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója vasárnap az MTI-vel. Valentínyi Katalin közleményében azt írta: a hatósági döntésnek megfelelően a Budapest Airport megkezdte az észak-olaszországi tartományokból érkező utasok testhőmérséklet-mérését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első két érintett járat a Ryanair 15:30-kor Trevisóból, valamint 16:05-kor Bergamóból érkező járata volt, az utasok egyikénél sem mértek magasabb testhőmérsékletet. Az Észak-Olaszországból érkező utasok szűrését is a kínai járatokhoz hasonló módon a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi.

PestiSracok facebook image

Annak érdekében, hogy a különböző ellenőrzési módszerek akár együttes alkalmazásával biztosíthatók legyenek a legpontosabb adatok és a legbiztonságosabb eredmények, a Budapest Airport az elmúlt héten beszerzett egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesz, ezen felül százmillió forintos nagyságrendű felszereléssel és eszközzel rendelkezik, amelyekkel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat, és támogatni tudja a hatóságok munkáját. A repülőtér üzemeltetőjének jelentős készlet áll rendelkezésére a szükséges védőfelszerelésekből – védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők – és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá biztosítani tudja a megfelelő elkülönítő helyiségeket is. A Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart fenn az NNK-val, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának repülőtéri népegészségügyi kirendeltségével, hogy elrendelés esetén a rendkívüli óvintézkedéseket haladéktalanul be tudja vezetni a repülőtéren.

Forrás: MTI. Fotó: dpckorhaz.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.