Oroszországban az elmúlt napon tizenegyezer-hatszáztizenöttel emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőződött betegek száma. Ezzel egymillió-kétszázezerre emelkedett az igazolt esetszám.
Ez a legnagyobb szám május tizenegyedike óta. A terjedés üteme kilenctized százalékos, a reprodukciós ráta meghaladja az egy százalékot, az új esetek huszonnyolc százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (csaknem hét és félmillió), India (több mint hat és félmillió) és Brazília (majd’ ötmillió) után.
Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes kedden újságíróknak elmondta, hogy az orosz fővárosban több mint négyezer új fertőzöttet mutattak ki, és több mint ezer Covid-19-beteget szállítottak kórházba az elmúlt huszonnégy órában. Mindkét érték lényegében a tavasz közepén mért csúcs beállítását jelenti. Rakova a veszélyeztetett csoportokat otthonmaradásra, a többi moszkvait pedig maszkviselésre, a zsúfolt helyek elkerülésére és a személyes kapcsolatok korlátozására szólította fel.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester az október 9-29. közötti időszakra felfüggesztette a diákok, a hatvanöt év felettiek és a krónikus betegek utazási kedvezményeit, a főváros által irányított színházak, múzeumok és koncerttermek jegyeladását online üzemmódba állíttatta át, a moszkvai munkáltatókat pedig arra utasította, hogy adják át az önkormányzatnak a hétfő óta kötelezően távmunkában dolgozó alkalmazottjaik – ezek aránya nem lehet kevesebb harminc százaléknál – személyes adatait, mobiltelefonszámát, valamint személygépkocsi-rendszámát és közlekedésibérlet-adatait. A moszkvai iskolákban hétfő óta szünetel a tanítás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Facebook
Twitter
YouTube
RSS