Kikelt magából az MSZP-s Korózs Lajos, aki az ATV stúdiójában mutatta be, milyen szellemi magasságokban járnak a szocialisták. A politikus jól láthatóan nem csupán indulatkezelési problémákkal küzd, de a valóság megélése is komoly gondot jelenthet számára. Az ATV Reggeli Start című műsorában nyújtott produkciójából viszont kiderült, hogy eltökélt szándékuk, hogy fellázítsák a népet és elzavarják a Fidesz-kormányt.
Korózs Lajost nagyon megviselhette az a parlamenti vitanap, amikor az országgyűlési törvény módosítását tárgyalta a T. Ház, pénteken reggel ugyanis az ATV-n nem csupán fura dolgokat mondott, hanem meglehetősen zaklatottnak is tűnt. Nehezen kezelte azt is, hogy a műsorvezető kérdéseket tett fel neki; véleménye szerint ez “nem méltó az ATV-hez”. A szocialista politikus azt is közölte, hogy “fel fogják lázítani a népet”, mert szerinte ez az ellenzék dolga; őket egyébként nem lehet elhallgattatni, és az sem érdekli, ha elveszik egyhavi vagy akár egyévi fizetését, mert ezen is csak nevetni tud. Megtudhattuk azt is, hogy az ellenzék nyert a választásokon, “ezer évig pedig a jobboldalé volt a Gellért-hegy, amit most elveszítettek”. Amúgy pedig az ellenzék dolga a lázítás, a nép fel fog lázadni a Fidesz ellen, azért, mert
fel fogjuk lázítani őket.
Kérdésre válaszolva (“Mivel fogják fellázítani? Mondjon egy példát!”) pedig azt mondta, hogy “mindennel”. Kocsis Mátét sem kímélte a láthatóan felpaprikázott szocialista politikus, véleménye szerint ugyanis a Fidesz frakcióvezetője “pancser a parlamenti munkában”. Úgy fogalmazott:
Azt hiszi, hogy el tud tántorítani, mert elveszi egyhavi fizetésemet? Én nevetek rajta. És ha egyévit elveszi? Nem érdekel.
Hozzátette:
ezek a gazemberek suttyomban akarták letárgyalni a túlóratörvényt is.
A kormánypárti politikusokat egyszerűen gazemberként emlegető Korózs azonban nem állt meg a közszereplők sértegetésénél. A televíziós ámokfutásban a gyermekvédelmi intézményekről is markáns véleményt fogalmazott meg:
A gyerekvédelmi intézetben kínozzák a gyerekeket.
A műsorvezető kérdéseit is sértésként értelmező MSZP-s képviselő felejthetetlen alakítását itt nézhetik meg.
Fotó: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS