Pesti Srácok

Korrupcióval vádolják az Európai Úszó Szövetség egyik tisztségviselőjét

Korrupcióval vádolják az Európai Úszó Szövetség egyik tisztségviselőjét

Korrupciós vádak jelentek meg a német, angol és ausztrál sajtóban az Európai Úszó Szövetség (LEN) egyik vezető tisztségviselője ellen. A svájci és olasz államügyészséghez beérkezett dokumentumok szerint a LEN három olasz vállalatnak adott számlákat, amelyekért nem kapott semmiféle szolgáltatást. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung, az angol Sunday Times és az ausztrál Daily Telegraph szerint az egyik érintett vállalat többségi tulajdonosa a szóban forgó LEN-funcionárius, aki két kollégájával aláírta a LEN és az Elevan cég közötti megállapodást a televíziós jogdíjakkal kapcsolatos tanácsadásról.

Bartolo Consolo, a LEN korábbi elnöke szerint az elmúlt három tévés szerződést az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU) összesen 2,3 millió euróról kötötte az európai szövetség. Az olasz sportdiplomata egy névtelen bejelentés nyomán kezdett el vizsgálódni az ügyben, s ennek során az is kiderült, hogy több alkalommal 20-24 ezer eurós honoráriumokat is kaptak az érintett cégek.

Vaud svájci kanton - ahol a LEN nyoni központja is található - ügyészsége megerősítette, hogy terhelő dokumentumokat kapott, de ennél többet egyelőre nem közöltek az illetékesek.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Patrick B. Krämer

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.