
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat egy ismert ügyvéd ellen, aki annak idején több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a KNYF többek között azt rója az ügyvéd terhére, hogy még ügyészként milliós kenőpénzeket fogadott el. A Magyar Nemzet úgy tudja, a korábban kiemelt gazdasági bűnügyekben eljáró volt ügyész azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik érintettje – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2022. szeptember 9-én vádat emelt egy volt ügyész és három társa ellen több rendbeli minősített hivatali vesztegetés elfogadása, minősített befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt – írja a Magyar Nemzet.
A vádirat lényege szerint a 2011 és 2019 között a KNYF-en szolgálatot teljesítő vádlott 2016 márciusa és 2020 márciusa között egy ügyvédjelöltként dolgozó személy közreműködésével korrupciós kapcsolatban állt két vállalkozóval, akiknek a kérésére és részére az ügyészi beosztásából fakadóan, a rendelkezésére álló hatósági informatikai rendszerekből – rendszeres haszonszerzés céljából – jogellenesen lekérdezéseket hajtott végre, büntetőeljárásokkal kapcsolatos adatokat szerzett meg, és valótlanul arra hivatkozott, hogy hivatalos személyeket veszteget és ügyészségi vezetőknél, illetve beosztott ügyészeknél érvényesíti befolyását.
A lap megjegyzi: az ügy érdekessége, hogy az ügyvéd, aki ellen vádat emeltek, ügyészként éppen a hivatalos személyek által elkövetett korrupciós bűncselekmények és nagy gazdasági bűnügyekkel összefüggésben nyomozott. Fő szakterülete volt a vesztegetés, befolyással üzérkedés és a költségvetési csalás is.
Ügyészként például ő is eljárt a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekménnyel vádolt Simonka György volt fideszes képviselő és társai ellen indult nyomozásban, igaz, arra nem merült fel adat, hogy abban az ügyben is információkat szivárogtatott volna. A lap úgy tudja, a volt ügyésszel szemben az viszont felmerült, ügyvédként azzal házalt, hogy korábbi kapcsolatai segítségével, pénzért cserébe információkhoz tud jutni az ügyészségen. Pikáns, hogy az ügyvéd a nyilvános bemutatkozó szövegében is megemlítette, hogy jó kapcsolatokat ápol bírákkal és ügyészekkel. A jogász a vád szerint az elmúlt években több mint hatvanmillió forint korrupciós pénzhez juthatott hozzá.
A vádlott 2016. február 22. és 2017. június 28. között ügyészként részt vett a Központi Nyomozó Főügyészségen költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Simonka György volt országgyűlési képviselő és társai ellen indult bűnügy nyomozásában. A vádlott az ebben az időszakban végzett lekérdezések jogellenességének leplezése céljából a lekérdezések jogalapjaként rendszeresen ezen bűnügy ügyszámát tüntette fel a nyilvántartásban, ugyanakkor az általa vesztegetési pénzért lekérdezett személyek és cégek ezen ügyben nem merültek fel, bűnüggyel semmilyen személyi és tárgyi összefüggésben nem álltak, lekérdezésük a bűnügyben nem volt indokolt.
A vádlott a korrupciós bűncselekmények elkövetése révén legalább 63 millió 500 ezer forint jogtalan előnyt szerzett. Vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben beismerés esetére 8 év szabadságvesztésre, 9 millió forint pénzbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, valamint a beismeréstől függetlenül végleges hatályú jogászi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltásra és az átvett jogtalan előnynek megfelelő összegű vagyonelkobzásra tett indítványt.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László
nekamuzz
2022-10-27 at 10:35
Jól megütötték a jogásznő bokáját, amiért megvádolta Simonkát, aki az ellene folyó bűnvádi per napján inkább a Parlamentben dolgozott.
doktorkotász
2022-10-27 at 10:33
Akkor végre ez ügyekben is:NEVEKET AKARUNK HALLANI!
Ottó
2022-10-27 at 00:39
Nem értem, hogy a letartoztatott nénike, aki az internet fellelhető infok szerint 3 éve ügyvéd egy csepeli irodában mitől volt befolyásos.. hiszen ha az lett volna, nem tartóztatják le és nem Csepelen lett volna irodája 🙂
Amúgy dicséretes, hogy letartóztatták és a beszámolnak róla, ilyenkor mindig elcsodálkozom, hogy ilyen mégis lehetséges? Amikor annyi, de annyi a bűnöző ügyvéd..
Szóval, annyira fura, hogy a tömérdek bűnöző ügyvéd közül pont őt tartóztatják le, hogy felmerül az emberben, vajon kivel veszett össze, hogy ilyen helyzetbe került?
Erről írjon valamit cikk szerzője, biztos érdekes lenne és sokan elolvasnák.
Namond
2022-10-26 at 23:19
Ki az?
Mely ügyekben járt el?
Vízöntő
2022-10-26 at 22:50
Nem érdekel a neve, csak annyi, hogy nyomozott e ez a figura a zuglói és a kispesti ügyekben?
zorka
2022-10-26 at 21:42
dr. Szabó P. Eszter https://ugyvedbroker.hu/ugyved-profil/dr-szabo-p-eszter
DörrögZuldán
2022-10-26 at 20:17
Nyilván alaptalan szóbeszédek szerint III-as ügyosztályos kapcsolattartókból(?) is lehetett akár ügyvéd is. Mi a meglepi?
Amúgy az ügyvéd erkölcsét javítja a perköltség, ahogy az egyszeri ember mondá vala, ha mondá.
Gáspár Zoltán
2022-10-26 at 20:03
Neveket akarok hallani.
dr.Kalocsa Margit
2022-10-26 at 19:50
Felháborító a Rózsa nevű személy általánosítása a jogászok vonatkozásában…. személy szerint is sértve érzem magam, mert nemrég vettem át az aranydiplomámat (50 éve végeztem nappali tagozaton a jogi egyetemen), még ma is dolgozom, s hivatásom gyakorlása során semmilyen büntetés ,fegyelmi eljárás sem volt ellenem. (Igaz,”sarokházat”,palotát sem sikerült szereznem az eltelt évtizedek alatt). Nagyon fájdalmas és igazságtalan az,ha minden szakmabelit egy kalap alá vesznek, nemcsak a jogi pályán, hanem másutt is……
Otto
2022-10-26 at 19:37
Tuti nem ussza meg, aki ellen ilyen média felhajtással vádat emelnek, azt elítélik.
De vajon ki lehet?
Miért nem közölnek legalább monogramot?
lyukas zokni
2022-10-26 at 19:36
az a baj, hogy itt is belterjes a szaporulat, ezek mind ismerik egymást.
Ungarn über alles !
2022-10-26 at 19:36
ugyan ki lehet ez az igen jeles zügyvéd ?
nna most mást se mondikáljak ilyen összegnél, ilyen esetben, ilyen beosztású személynél már a gyanú árnyékának a vetülésekor be kellett volna kasztlizni !
w
2022-10-26 at 18:32
Erre mondják, hogy:
Akasztják a hóhért!
És ha igaz a vád, kemény büntetésre van szükség!
Kakukk
2022-10-26 at 18:03
Rózsa Zoltán
Nem nyert.
Rózsa
2022-10-26 at 17:47
Ki hitte volna, hogy ilyesmi előfordulhat?? Szerintem nem meglepő, hiszen minden jogi diplomával rendelkező szinte egyfolytában ugyanazon berkekben forog. Jogi egyetemeken szinte ugyanazok a tanárok, oktatók tanítanak, egy lehet a szellemi igehirdetés, ugyanazokat a nézeteket plántálják a hallgatókba, akik majd az élet sűrűjében nap mint nap találkoznak. Egyszer ügyészként, egyszer bíróként, majd ügyvédként, vagy fordítva. Együtt mennek ünnepelni, jogász bálra és így tovább. Bírósági függetlenség meg ilyesmi, mindezek lehetőséget teremtenek az ilyen megoldásokra. Onnan ered a leginkább a liberális szemlélet és az, hogy a bűnelkövetők nevei ismeretlenek maradnak, hiszen a nagy részét a nagy értékű csalásokat, pénzbeli zsarolásokat ők tudják elkövetni, a jog különböző értelmezése és félreértelmezése révén, a jogi diplomával bírók a törvényalkotókat is a markukban tarthatják. Fő a káosz és akkor minden rendben van a liberálisok szerint, főleg ha ők követik el.
Patriota
2022-10-26 at 17:42
Jééé !
Milyen szemérmetes a portál, az ügyészség…. NEVET szeretnénk tudni.
(Amúgy tuti megússza…Csak mondom)
Rózsa Zoltán
2022-10-26 at 17:28
Vágó úr, megjelölöm Zamecsnik Pétert…