Pesti Srácok

Kövér László: Téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban

Kövér László: Téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban

Nem hajlandó eltűrni, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat – minderről Kövér László beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus egyebek mellett a hazánkat ért legújabb támadásokról is kifejtette véleményét. Szavai szerint az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni. Hozzátette: az ellenzék retorikája és politikája is szintet lépett azzal, hogy gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben.

Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott: néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogy ha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt. A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás,

Megjegyezte: a 2003-as csatlakozási népszavazáson "sem jó szívvel szavazott igennel", de mindent egybevetve az volt a meggyőződése, hogy az EU-tagság Magyarországnak olyan új dimenziót nyit ki, ahol a saját nemzeti érdekei érvényesítésére egy kedvező, demokratikus és civilizált keretrendszert kap, amelyben ráadásul anyagilag sem jár rosszul. Kövér László kijelentette: ez mind a mai napig igaz. Majd hangsúlyozta: távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül. Álláspontja szerint a nácik és a kommunisták után egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát, amit nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, "hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek". Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Úgy összegzett: ha ez így megy tovább, akkor az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik tőlünk akarják ebben a pillanatban megvédeni. Kövér László szerint az EU-ban az erkölcsöt, mint kategóriát egész egyszerűen kiszorították, nemlétezőnek tekintik, és nem támogatják az erkölcsökről folytatott vitát.

– vetette fel. A házelnök szerint ezeket az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői, akik az Európai Néppártban ugyanúgy megtalálhatók, mint a szélsőbaloldalon, a kommunista pártokban.

A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy napról napra nő a tét, ugyanis – mint hangoztatta – ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak vallották magukat, ma pedig európaistáknak vallják magukat, akkor itt "kő kövön nem marad". Szerinte nemcsak az egyébként felemás rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere. Úgy vélte: az ellenzék retorikája és politikája is szintet lépett azzal, hogy gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben. Kövér László a XX. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette:

A házelnök úgy látja, téves következtetést vontak le az ellenzéki képviselők a volt kommunista nómenklatúrából származó tagjaikkal együtt abból, hogy 1989–90-ben és 1994 között semmiféle számonkérés, retorzió nem történt azokkal szemben, akik a diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották.

– jelentette ki Kövér László, úgy folytatva:

Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: nem hajlandó eltűrni, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat.

Forrás: PS/MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?