Eldurvult a hangnem az Országgyűlésben egy ellenzéki felszólalás során. Ezúttal Szabó Tímea feszegette a határokat, amikor úgy fogalmazott, hogy május 26-án választani lehet a Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politika vagy a demokratikus, mindenki jólétéért küzdő közösség között. Kövér László elnémította a Párbeszéd képviselőjének mikrofonját és rendre utasította.
Szégyellje magát a képviselő és válogassa meg a szavait, a parlamentben van és nem a kocsmában
– utasította rendre Kövér László Szabó Tímeát az Országgyűlésben hétfőn.
A Párbeszéd felszólalója a “Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politikát” emlegette. Méltatva a Párbeszéd EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek a tevékenységét, közölte: ilyen emberekre van szükség az EP-ben, és nem olyanokra, akik két forintért „az anyjukat is eladják”.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az ellenzéki pártok „a nemzeti kishitűség programját” hirdették meg, Magyarországnak olyan jövőt szánnak, egy olyan Európát szeretnének, ahol minél kevesebb dologról döntenek Budapesten és minél többről Brüsszelben. Elmondta: Brüsszel a 2008-as gazdasági válságot sem tudta megoldani, a migrációs válság megoldását sem szabad rábízni. Hozzátette: az EU-ban konfliktust vállalni nem szégyen, hanem kötelezettség, ha a nemzeti érdek úgy kívánja.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Magassy Lajosné
2019-04-07 at 08:18
Ennek a mocsok némbernek naponta bele kellene síponi a képébe, ahogy azt ő tette a miniszterelnökkel, hogy egy nyugodt pillanata se legyen. Még nem volt ilyen aljas gazember a Parlamentben, aki állítólag nőből van, pedig akad egy-két politikai prostituált, akiknek a provokáció az eszköze. Ez egy mocskos hazaáruló, Soros-ügynök. Csa az a baj, hogy büntetlenül randalírozhatnak, mondhatnak bármilyen alpári ocsmányságot vadai-kunhalmi-vargadamm-bangóné-bősz… és a többi mocsokkal együtt.
A képviselők szégyene mind!
nem értem, ja, de
2019-04-02 at 08:57
Pár évvel ezelőtt a Széchenyi Terv keretében elég nagy fejlesztést hajtottak végre a Semmelweis Egyetem külső klinikai telepén (Korányi Projekt). Ki is volt plakátolva szokás szerint, hogy mennyit különítettek el ennek a végrehajtására. Megcsinálták, az eredmény az Üllői út felől volt látható (nagyító sem kellett hozzá). A két díszpinty, Szabó T. és Karácsony G. a Szigony utcai bejárat mellett szobrozva tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy nincs pénz, összedől a Klinika és különben is. Olyan szögből vették fel az egészet, hogy ne látszódjon sem a felépített rész, sem a plakát, csak a kőkerítés.
Az egész sajtótájékoztatót a néhány meghívott újságíró, és a díszpintyek megvédésére odarendelt rendőrök hallgatták. Kutya sem volt kíváncsi rájuk, mégis képesek voltak úgy helyezkedni a járdán, hogy tömegnek hasson az a 7-8 ember. A gyalog járóknak az autók között kellett mászkálniuk, amíg ezek ketten összevissza nyomorogtak a kameráknak.
A vetítésüket sosem felejtem el nekik.
Gyuri
2019-04-02 at 08:52
Tisztelt ” én “. Nagyon igaza van , ez a nőszemély egy rohadt alkoholista
antilibsi
2019-04-02 at 07:41
Ezek az erkölcstelen és gátlástalan ballibsik úgy ácsingóznak fekete gyuri által belógatott pénz után, mint a hátsó két lábán ágaskodó kutya a belógatott szalámi után.
Ágnes
2019-04-02 at 06:58
BUTA LIBA–MOCSKOS HAZAÁRULÓ HUMANOID —MEGÉRDEMELTE !!!!!!!!
Namond
2019-04-02 at 02:13
“A Párbeszéd felszólalója …..:
Méltatva a Párbeszéd EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek a tevékenységét, közölte, ilyen emberekre van szükség az EP-ben és nem olyanokra, akik két forintért „az anyjukat is eladják”.”
Hát igen, Kisbencénk jobban csinálja.
Ö egy egész országot árult 70* 6.824,85 euró nettó havi fizetésért azaz, az elmúlt 5 évben: 341 247,5 EURO adózás utáni nettó jövedelemért, ezen túl pénzbeni és természetbeni juttatásként; +költségáltalányt + gk használat + iroda és személyzet biztosításáért.
DE A KÜLDŐ ORSZÁG NÉPÉNEK – NEKÜNK – MIT HOZOTT, MIT INTÉZET?
MEGBECSÜLÉST? MUNKAHELYEKET, UNIÓS INTÉZMÉNYEKET? PÉNZT AZ ALAPSZERZŐDÉS SZERINT JÁRÓN TÚL?
az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló (2005/684/EK, Euratom)
(14)A tagállamokban az öregségi nyugdíjak területén tapasztalható fejleményekre tekintettel indokoltnak tűnik, hogy a volt képviselő az öregségi nyugdíjra 63. életévének betöltése után legyen jogosult. A 14. cikk rendelkezése nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy az öregségi nyugdíjat az öregségi nyugdíjak összegének nemzeti jog szerinti megállapítása során beszámítsák.
17)A költségtérítésre vonatkozó rendelkezéseknek figyelembe kell venniük azokat az elveket, amelyeket az Európai Közösségek Bírósága a Lord Bruce-ügyben hozott ítéletében meghatározott (3). A Parlament ezek értelmében indokolt esetben a térítéseket átalányban teljesítheti a kiadási tételek egyedi felülvizsgálati rendszerével kapcsolatos igazgatási költségek csökkentése érdekében. Ez megfelel a helyes igazgatás elvének.
(18)2003. május 28-án a Parlament Elnöksége egy sor új szabályt fogadott el a képviselőket megillető költségek és juttatások tényleges költségeken alapuló kifizetéséről, amelyeknek e statútummal egyszerre kellene hatályba lépniük.
13. cikk
(1) A képviselők mandátumuk lejárta után a 10. cikk szerinti tiszteletdíjnak megfelelő összegű átmeneti ellátásra jogosultak.
(2) E jogosultság a képviselőt a mandátum minden éve után egy hónapra, azonban legalább hat és legfeljebb 24 hónapra illeti meg.
(3) A jogosultság egy másik parlamentben gyakorolt mandátum vagy köztisztség betöltésétől kezdődően megszűnik.
(4) A képviselő halála esetén az átmeneti ellátást utoljára abban a hónapban kell kifizetni, amelyben a volt képviselő elhunyt.
20. cikk
(1) A képviselők jogosultak a mandátumuk gyakorlása révén felmerülő költségek megtérítésére.
(2) A munkahelyekre és onnan vissza történő utazások, valamint az egyéb szolgálati utak esetében a Parlament a ténylegesen felmerülő költségeket téríti meg.
(3) A mandátummal kapcsolatos egyéb költségek megtérítése történhet átalányban.
(4) A Parlament megállapítja az e jog gyakorlására vonatkozó feltételeket.
(5) A 9. cikk (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.
21. cikk
(1) A képviselők jogosultak az általuk szabadon megválasztott személyzet segítségét igénybe venni.
(2) A Parlament viseli az e személyzet foglalkoztatása révén a képviselőknél ténylegesen felmerülő költségeket.
(3) A Parlament megállapítja az e jog gyakorlására vonatkozó feltételeket.
Namond
2019-04-02 at 15:36
Ha valakinek nem tűnt volna fel kisbencénk 5 év alatt, 341 247,5 EURO, az az 100 MFt feletti adózott jövedelemhez jutott.
Guadin
2019-04-01 at 23:08
Egy 0%-os potyautas párt komplexusos ribanca ez a Szabó.
kerekferke
2019-04-01 at 22:32
“A Párbeszéd felszólalója a “Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politikát” emlegetett.”
Tudod hol lennél, ha Horthy-féle rezsim lenne?!
Már az egész balliberális féreghorda az újnyilas Jobbik I. és Jobbik II-től Gyurcsányon át az LMP-ig meg vissza, mint a bürtönben rothadnátok, te galandféreg!
Abba a cellába vágták be nyilas Szálasit, amelyikben a kommunista Kun Béla “üdült”, bmeg! Na, ott rendezhetnétek párbeszédet a patkányokkal…
kerekferke
2019-04-01 at 22:24
Ti törődtetek anyátokkal, apátokkal, nagyanyátokkal, nagyapátokkal:
– nyugdíjak befagyasztása
-létfontosságú gyógyszerek TB-támogatásának csökkentése (vérnyomás, csontritkulás)
-létfontosságú gyógyszerek TB-alóli kivonása
-a gyógyszerek árának felszabadítása;
-a fogorvoslás TB alóli kiszervezése
-vizitdíj
-receptdíj-
-kórházi ágydíj
-mentődíj
-a kórházi gyógyító osztályok bezárása, és átalakítása “rehabilitációsnak”
keresztelt ELFEKVŐKKÉ!
-végtelenített vizsgálati és műtéti várólisták; 70 éven felül már gyógyítás helyett ment az elfekvőbe;
-kórházbezárások, előkészítés a totális privatizációra
-rezsiemelések a csillagos égig
-falvak és községek tömegeiben az infrastruktúra megszüntetése (orvosi rendelő, gyógyszertár, rendőrőrs, posta; a helyközi jártok ritkítása napi egy, heti egy járatra; helyközi kisvasutak megszüntetése;
TE MERSZ ANYÁKRÓL, APÁKRÓL BESZÉLNI, TE FASISZTA TETŰ!?
Nahát
2019-04-01 at 22:24
Szabó Tímea az önéletrajza alapján politikai ügynök. Furcsa, hogy az átvilágítás nem talált nemzetbiztonsági kockázatot.
kerekferke
2019-04-01 at 22:25
Az egész liberálnyilasfasiszta horda nemzetbiztonsági kockázat.
lacika
2019-04-02 at 00:56
Amit konkrétan csinálnak, az kicsit kevés kockázatnak nevezni…
kerekferke
2019-04-01 at 22:16
““nem olyanokra, akik két forintért „az anyjukat is eladják”.”
Bernike!
Kérdezd meg Kuncze papádat, hogy mi az a “megélhetési bűnözés” és az “öregezés”.
Te kretén sarki proli!
Nonvideor
2019-04-01 at 22:11
“nem olyanokra, akik két forintért „az anyjukat is eladják”.”
Mindeközben leszavaznak minden (!!!) szociális támogatást, emelést,
családtámogatást, betegápolási díjakat.
Ők vették el az “anyjuktól, nagyanyjuktól” anno a 13. havi nyugdíjat,
fagyasztották be a nyugdíjakat, és ítéltek meg §,5%-os (nulla egész öt százalékos) nyugdíj emelést.
Ezek azt hiszik, hogy olyan az emlékezetünk, mint SzarHázy likas zoknija?!
Ha nem tudnám, hogy ez a nő nem normális, nem találnék szavakat.
gyozo2018
2019-04-01 at 22:00
Szénalapát Timike esmég alakított a pRpolitikus formáját?
Koulibaly az lmp-ben
2019-04-01 at 21:23
valaki nezzen mar utanna ennek a szerencsetlen fekete gyereknek, aki ott bologat a hatterben!!!
elmondom,h en mit tudok rola:
az egyik fradista torzshelyen (V. kerulet Cukor utcaban, a Cukor etteremben) csapolt allandoan es ugralt a legdurvabb fradistakkal!! ami persze nem bun, sot!! DE EGYUTT “MOCSKOS-ZSIDOZOTT” EZEKKEL AZ ARCOKKAL. mi meg jot rohogtunk ezen a balfaszon,h ezek csak ugy hivtak,h: “Koulibaly”
Janos Szabo
2019-04-01 at 20:32
TÍMEA? NEKEM CSAK EGY “SZÉNALAPÁT” ! PONT !
Amerigo
2019-04-01 at 20:26
Ez a nőnek nevezett hisztérika volt már minden, pl.szénalapátoló, de markotányosnőnek lenne igazán megfelelő!?
Mészáros Miklós
2019-04-01 at 20:15
Amig ilyes picsák ellenzékieskednek a parlamentben,a közéletben,addig tuti a 3/4-ed a Fidesznek!
POROSZLAI RÓBERT
2019-04-01 at 20:06
ilyen politikus kéne tíz!…de száz van.
Theo
2019-04-01 at 20:06
Igen, fura, hogy senki sem feszegeti, hogy mi a fraszt csinalt Afganisztánban pl.?
Egyebkent kulonlegesen taszito nember, pedig nem is ronda, de valahogy csak ez jon at az embernek, hogy— brrr!
Vízöntő
2019-04-01 at 20:01
Megnéztem a Wikipédián a pályafutását, nagyon cifra. USA, angol, brit lapoknál dolgozott, civil szervezet, Pakisztán, Afganisztán, Helsinki Bizottság!
Tulajdonképpen ki ez a nő?
Nem értem, hogy ezek a profivá érzékenyítettek, ha megszólalnak, miért egy szekérnyi trágyát böffentenek, miért akarják előadni hogy mindent tudnak, amikor valójában semmit!
De visszatérve, tulajdonképpen ki ez a nő, mihez ért, és van-e a biztonsági kockázata?
Dodó
2019-04-01 at 20:21
Az országgyűlési képviselőket is átvilágítják? Ha csak a fele igaz, amit erről a nőről lehet találni, úgy – az előélete alapján – lehetne akár biztonsági kockázata is.
mona
2019-04-01 at 20:32
Nem vitás a múltja alapján hogy kik és mit várnak tőle, de Magyarországnak nincs szüksége rá, remélem eltűnik amint lehet.
Benedek Károly
2019-04-01 at 23:43
Át. Lásd az idióta Demetert, akit újra át kellett világíttatni, és akkor megbukott.
Atosz
2019-04-01 at 19:57
Depresszios,hiszerikus hulye liba ez a timike !!!!
Kétes
2019-04-01 at 20:06
A baj az, hogy ez a politikus némber édesanya is egyben. Ma is ha hazatalál, vajon hogyan, milyen hangnemben beszél a gyerekével? Azután a gyermeke apjával, de a rokonaival is! Hogyan? Ilyen mosdatlan szájjal szól hozzájuk? Borzasztó!
Nagyon sajnálom , különösen a kisgyerekét.
Benedek Károly
2019-04-01 at 23:38
Azt fogja visszakapni, amit most a gyereke tőle lát. Pontosan azt.
Nem egy öntudatos , liberális anyát ismerek, aki határtalan liberalizmussal bánt a gyerekeivel. Majdnem mindent rájuk hagyott, mert hogy “szárnyaljanak szabadn”, ha akar mosakszik, ha nem, nem, ő nem hajlandó korlátozni őket. És különben is, esze ágában sincs mindennap főzni, ott a menza, meg eszik, amit talál. Kicsiként is vonszolta őket magával, hol buliba, hol más programokra, ahol inkább felnőttek voltak. Nyomta a nagy szöveget, hogy ez nem ország, el kell innen menni.
Hát a két gyereke talajtalan, identitás nélküli, lebegnek, mint gólyafos a levegőben. Sehol nem találjàk magukat. Az anyjukat soha nem hívták anyának, anyunak, anyának. A keresztnevén szólítják, így tanította őket az anyjuk.
Nos, a fiú egy vita hevében összeverte az anyját, hóna alá csapta a családi kasszát, s lelépett, állítólag hajón akar dolgozni; a húga csavarog, nem tanul, egyik főiskoláról
ki, másikba be, húzza, halasztja. Raszta haj,
varjúfészek a fején. “Szar ország, szar kormány”, ő elmegy.
Az anyjuk meg soha nem világosodna meg, hogy az ő természetellenes, idióta világfelfogásának a következménye a két elhülyült, földönfutó kölke. Szenved, dühős, de nem érti…
Theo
2019-04-02 at 00:30
Kedves Benedek Károly!
Nagyon jó a liberális anya leírása itt lejjebb.
Én is ismerek ilyent, ahol az anya ugyan rendes, csak éppen megfertőzték ezzel a nemszabadbeleszólni című hülyeséggel.
Mind a két gyerek tiszta csőd lett, -pedig okosak-, fogódzkodó nélkül bolyonganak itthon, vagy időnként a nagyvilágban, képtelenek normális családot alapítani, gyerekük már nem lesz. Az egész család szétesett és mindenki boldogtalan.
Nyilvánvalóvá kéne tenni, hogy a különleges tehetségek, vagy az elmebetegek kivételével mindenkinek jobbat tesz, ha nevelik, irányítgatják, nyesegetik és igenis eltérítik a rossztól. A gyakorlat bizonyítja ezt az igazságot, ne hagyjuk magunkat!
Ezek a némberek még aránylag fiatalok, ők még elhiszik maguknak is ezt az önmegvalósítás mindenek előtt sztorit, azért tudják olyan szörnyű vehemenciával tolni.
Kéne csinálni valami családi esettanulmányokat, mert manapság már a nyilvánvalót is bizonyítani kell.
Kata
2019-04-01 at 19:55
A kocsmai modorán kívül még van képe jávor “munkásságát” méltatni!Végig az ország
ellen szavazott ez a sehonnai,anyját,magát,bennünket eladott,hogy mennyiért azt csak ő tudná megmondani.És ilyen emberek kellenek szerinte az Eu Parlamentbe!Ez
a kiszáradt paszulykaró melyik országban él?
aladin
2019-04-01 at 19:03
Ez a kis Szabó akkora, ha fingik egyet elszál, kis zavarodott teremtés, mocskosul hazudik, 4 személyböl álló molekula párbeszéd. Igaza volt Kövérnek, kisülhetne a szeme ennek a kis görcsnek.
*jé
2019-04-01 at 18:58
Hogy ki ez a némber? Egy száraz kóró, ami csak recseg, csak recseg, csak recseg, csak…… és vége.
'''z
2019-04-01 at 19:04
Pont olyan lökött mint a “karigeri” nem véletlen, hogy egymásra találtak.
Benedek Károly
2019-04-01 at 23:23
Olyan a feje, mint a kiszáradt, üres mákgubó.
Nahát
2019-04-01 at 18:58
Szabó Tímea azért tajtékzik, mert a Fidesz családtámogató intézkedéseire nem voksolhatott szíve szerint nemmel, annyi bátorsága nem volt, hogy felvállalja magát. A Párbeszéd ugyanis tartózkodott, de a dühe, gyűlölete a nép iránt csak kitört belőle.
Kata
2019-04-01 at 19:47
Sokunk szemében a tartózkodás is nemnek számít.Lehet ez a konda,aki ellenzéknek hívja magát,vagánynak gondolja a viselkedését,de amilyen alpári szintre süllyed-
tek,az már mindennek a teteje.Nem egyedül látom úgy,hogy egyre többeket taszít
ez a modor és viselkedés.Vegyék tudomásul,hogy nem a legelőn vannak / bár a pász-
torok is intelligensebbek náluk /,próbáljanak felnőni ahhoz a feladathoz amit
vállaltak,és viselkedjenek státusuknak megfelelően.De elnézve a közvetítéseket,
ezek egyre alpáribbak lesznek,ordítanak mint a fába szorult féreg,mert nem ebben a világban élnek,és el is hiszik,hogy az az igaz,amit ők látnak.Remélem úgy ala-
kulnak a választási eredmények,hogy a rózsaszínű köd eloszlik végre a szemükről.
csak
2019-04-01 at 18:52
Erre nőre semmi nem ragadt a koszon kívül.Igazi primitív proletár, akinél a nevelési alapok is hiányoznak.Azt hiszi, hogy mindig a pártirodában szélhámoskodik, gőze nincs a parlamenti viselkedésről. Szégyenletes, harmatgyenge ballibsi, élősködő, hőbörgő hazaáruló. Remélem egyszer munkára fogják, hogy megtanulja a magyarok Istenét! Vagy önként távozik mielőbb hazánkból, mert messze nem idevaló.
Egon
2019-04-01 at 19:16
Erre a nőre tényleg semmi nem ragadt a koszon kívül! Az előző ciklusban mesélte egy parlamenti képviselő ismerősöm, aki nen messze ült tőle az ülésteremben, hogy alig lehetett mellette kibírni olyan test és izzadságszaga vot!
József K
2019-04-01 at 23:51
Ezért kell megnézni kitt választunk a parlamentben,és ha 1% – kos párt akkor kintről nézzék az ajtót, ne szerveszkedjen más pártokkal.Ez a 20kg arabb p…a az ordibálásért kapja a fizetését.Most Ő van soron,a többiek rápihenek , Künhalmi,Szél,Bangó,Vadnai kocsmatőtelékek! ” Jön még a kutyákra dér.
zizu
2019-04-01 at 18:39
Ki ez a nő?
Persze tudom ki ez, de mégis mit képzel magáról? Bár tök mindegy hogy mit is képzel, attól csak egy gusztustalan szüfrazsett. Kukában a helye.
Magd@
2019-04-01 at 18:54
A pofájáról lerí, hogy ki ő és merre van hazája.
Egyszerűen visszataszító!
Gravity Antal
2019-04-01 at 18:34
Szerintem ez a tyúk most büszke magára, mert megint róla beszélnek az emberek. Kivágja az újságokból a róla szóló cikkeket és felragasztja a büszkeség-falára.
kbandi1
2019-04-01 at 18:28
Szabó Tímea a lószerszámot is bekaphatja, elég nagy a szája hozzá.
Gesztenye
2019-04-01 at 18:17
Ez a büdös némber a kommunista bolsevik diktatúrát akarja vissza. Elvtárső! Elég volt belőletek es az eus mocskos diktatúraból. 45 + 13 év alatt kizárólag rosszat tettetek ezzel az országgal Gyilkos liberálbolsevikok!
en
2019-04-02 at 01:50
Kover Ur remekul ratapintott, ugy is nez ki a “holgy” mint egy elnyutt alkoholista.
ómió
2019-04-02 at 09:08
10/10!