Pesti Srácok

Kormányinfó: pénteken meglehet a négymillió beoltott

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élő sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről és a járvány jelenlegi állapotáról. Korábban bejelentették, hogy négymillió beoltott személynél indul meg a további enyhítés, aminek következtében a védettségi igazolással rendelkezők különböző, eddig nélkülözött szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A koronavírus tájékoztatási oldal szerint mára virradóra a beoltottak száma meghaladta a 3 millió 870 ezer főt. Gulyás Gergely csütörtökön ismertette, milyen enyhítések várhatóak akkor, ha átlépjük az ötmillió beoltottat.

Gulyás Gergely a sajtótájékoztató elején kijelentette: megnyugtató, hogy kiemelkedő az unióban a magyar oltási sebesség. Állítása szerint a harmadik hullám súlyosan érintette az országot, de az oltásoknak köszönhetően csökkent a fertőzések és a halálozások száma.

– jelentette ki, és továbbra is arra kér mindenkit, hogy oltassa be magát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kijárási tilalom éjfélig, a boltok este tizenegyig lehetnek nyitva a négymilliomodik beoltott után, a vendéglátóhelyek belső terei megnyithatnak a védetteknek és a gyermekeknek, csakúgy, mint a szállodák. Nyitnak továbbá az állatkertek, múzeumok, színházak, az oltottak és a betegségen átesettek edzőterembe is mehetnek. Gulyás Gergely elmondta, hogy a hamis védettségi igazolvány büntetést von maga után, bűncselekménynek minősül majd. Állítása szerint súlyos pénzbírság vár azokra a vendéglátóhelyekre, ahol a belső térben kiszolgálnak valakit igazolvány híján. A büntetés százezer forinttól egymillióig terjed, valamint egy évre is bezárhatják az érintett helyet.

PestiSracok facebook image

– vetítette előre a tárcavezető. Gulyás Gergely kijelentette: a zárt terekben, boltokban, tömegközlekedésben marad a maszkviselési kötelezettség. Úgy fogalmazott, hogy a nemzeti konzultáció eredménye miatt irigységre nincs ok, az igazolványhoz hozzá lehet jutni.

– mondta Gulyás Gergely, aki szerint az egyik legnagyobb logisztikai akciója az elmúlt évtizedeknek ez a mostani eljárás. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a külügyminiszternek joga van kétoldalú megegyezéseket kötnie a vakcinaigazolványokra, ugyanis a kormány kölcsönösen akarja elismerni a védettségi igazolványokat az országok között. Erről még csütörtökön lesz egy külön sajtótájékoztató. Kijelentette: Magyarországon a járvány végéhez közeledünk, és az újraindítási alapot is igénybe tudjuk venni.

– közölte, majd az egyetemi fejlesztésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy azokat a kormány nem uniós pénzből fogja fedezni.

Gulyás Gergely a Kormányinfón hangsúlyozta, hogy nem érdemes semmilyen baloldali oltásellenes kampánynak hinni. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Újságírói kérdésre a tárcavezető elmondta: az eddig legyártott igazolványok száma 4 176 133. Ebből a fertőzöttek számára kiadott 651 060 darab, és 3 525 073 oltott kapott védettségi igazolást. Állítása szerint ebből csaknem négymilliót postáztak már: ebből látszik, hogy néhány nappal az oltottságot követi a védettségi igazolvány kiállítása. Úgy fogalmazott: több probléma is adódhat, például, ha az orvos vagy az ápoló nem rögzíti a tényt.

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szóba került az is, hogy Budapest vezetése szavazást indított arról, hogy hétvégente lezárják-e az Andrássy utat. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: Budapesten a közlekedés rendkívül rossz, ott is dugók vannak, ahol eddig nem voltak.

– fogalmazott. Gulyás Gergely a tizennyolc éven aluliak oltásával kapcsolatban megjegyezte: a Pfizer oltása rendelkezésre áll, oltanak is majd vele, elsőként Izrael kezdett oltani és már a tizenkét év fölöttiek oltását is vizsgálják. Állítása szerint először a Magyarországon élők lesznek beoltva; ha marad vakcina, akkor mindenkin segítenek majd. Az oltások hatékonyságával kapcsolatban megjegyezte: az EESZT adatai alapján készült el a kormány által készített táblázat.

– jelentette ki a miniszter.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a világon mindenhol nagyon magas azok között a halálozási arány, akiket lélegeztetőgépre tesznek. Úgy fogalmazott: meg kell találni a minél jobb orvosi protokollt. Újságírói kérdésre azt mondta, hogy közzéteszi a kormány a Fudan Egyetemmel kötött megállapodást; a magyar és a kínai állam közösen hoz létre egy alapítványt. A nyitással kapcsolatos megkeresésre kijelentette: a legfőbb cél, hogy olyan emberek legyenek zárt térben, akik védettek.

– fogalmazott. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta ezek után, hogy a kínai–magyar légi selyemút nagyon fontos gazdasági lehetőségeket jelent. Gulyás Gergely kijelentette, hogy a választásoknak tétje van; a józsefvárosiak a baloldalt bízták meg a vezetéssel, a kerület baloldali vezetése viseli a döntések felelősségét, így az újabb drogközpont megnyitásáért.

– mondta Pikó András polgármesteri tevékenységéről a miniszter. A tárcavezető elmondta: a járvány egyik negatív következménye a határok lezárása volt, de a migráció emiatt megállt. A kormány mindig elutasította a migrációt, amit állami hatáskörbe rendelt; amíg a jelenlegi kormány van hatalmon, addig bizonyos országokból nincsen migráció.

– jelentette ki. Másik kérdésre válaszolva bejelentette: nem csoda, hogy a nyitást követően tömegjelenetek voltak egyes helyeken, de arra kért mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat.

– hangsúlyozta Gulyás Gergely. A labdarúgó EB-vel kapcsolatban kijelentette, hogy a magyaroknak elég a védettségi igazolvány a meccsek látogatására, a külföldiek azonban nem ilyen szerencsések, mivel külföldön nem kaphatja mindenki az oltást, aki amúgy felvenné. Bejelentette, hogy júniusban telt házas meccsek is lehetnek a stadionokban. Az érettségivel kapcsolatban megjegyezte: konszenzus volt a szakmai szervezetek között, hogy ne legyen idén szóbeli érettségi. Gulyás Gergely szerint május 1-től a Magyarországon élő külföldiek is regisztrálhatnak oltásra.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.