Pesti Srácok

Operatív törzs: Versenyt futunk az idővel, a brit mutáns okozza a mostani felfutást

Kedden ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról. Mára virradóra kiderült, hogy folyamatosan zajlik az oltás, már 721 677 fő a beoltottak száma, közülük 252 847 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. 2764 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdet óta összesen 435 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 130, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 188 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 324 202 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 96 299 főre emelkedett. 6071 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen. Továbbra is érvényben vannak a védelmi intézkedések és szigorúbbak lettek az utazási szabályok. Annak érdekében, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást, módosult az oltási stratégia, a Pfizer és az AstraZeneca-vacinák alkalmazása, valamint többlettámogatást kapnak a háziorvosok a hétvégi oltások végzéséhez. Ma újabb Pfizer-szállítmány érkezik, és úton van az újabb orosz vakcinaszállítmány is.

A keddi sajtótájékoztatót György István kezdte. Az oltási munkacsoport vezetője beszédét azt mondta: amellett, hogy az uniós ranglistán harmadikok vagyunk az oltottságot tekintve, versenyt futunk az idővel. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy rohamosan nő az aktív fertőzöttek és a kórházban lévők száma, az oltási munkacsoport ezért módosított az oltási stratégián, így a legfontosabb, hogy mindenki megkapja az első oltást. Állítása szerint a cél, hogy április 11-ére minden regisztrált kapja meg az első oltást.

– közölte az államtitkár, aki azzal folytatta, hogy a heti oltási terv nem azt jelenti, hogy egy héten mennyit oltanak, mivel jellemzően szerdán és csütörtökön tudják a háziorvosok beadni az oltásokat, így egy oltási hét szerdától szerdáig tart. A politikus azzal folytatta, hogy az elkövetkezendő napokban az első feladat a regisztrált idősek oltása, és erre háromféle vakcinát tudnak felhasználni. Adatai szerint 45 főt tudnak majd a háziorvosok körzetenként beoltani a kínai vakcinából, valamint 30 Moderna-vakcinát is kiosztanak háziorvosonként. Elmondta, hogy vakcinákat visznek ki az előző körökből kimaradt 22 idősotthonba. Úgy fogalmazott, hogy van még 10 800 adag Moderna-vakcina, amit a szociális otthonokban használnak. A 110 ezer Pfizer-vakcinát pedig mától szállítják ki az oltópontokra.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Elmondása szerint a következő napokban tehermentesítik a háziorvosokat, így AstraZeneca-vakcinából nem kell oltaniuk. Az utóbbi vakcinákat a kórházi oltópontokra szállítják, és egy nagyobb akció keretében oltják a 60 év alatti krónikus betegeket. Ez a 74 ezer fő sms-t fog kapni, valamint 102 kórházban zajlik majd az oltási akció.

– közölte. György István úgy fogalmazott, hogy folytatódnak a második körös oltások, az utóbbi esetben 50 ezer körüli oltás lesz. A mostani oltási héten tehát több, mint 520 ezer embert fognak beoltani. Az államtitkár köszönetet mondott minden résztvevőnek, aki részt vesz az oltások lebonyolításában.

Kiss Róbert, az operatív törzs műveleti központjának munkatársa beszédét azzal kezdte, hogy új rendelkezések léptek életbe a külföldi utazások esetében, főleg az üzleti célokat tekintve. Minden beérkező ember automatikusan hatósági házi karanténba kerül; kivételt az uniós utak és az Egyesült Királyságba képező utak képeznek. Az is mentesül a karantén alól, aki az USA-ból, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael, Indonézia, Korea, Szingapúr, Törökország és Ukrajna felől érkezik.

– részletezte, és közölte, hogy kollégái helyszíni bírságot szabtak ki és feljelentéseket tettek. Elmondta továbbá, hogy 12432 ellenőrzés volt a karanténoknál, 6473 hatósági házi karantént rendeltek el. Müller Cecília szerint óriási tempóban halad előre a járvány itthon és Európában is. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a 130 áldozat között volt olyan, akinél nagyon gyorsan zajlott le a betegség. Sajnos meghalt egy 16 éves fiatal is, neki is volt egy súlyos alapbetegsége – tette hozzá.

– jelentette ki a vakcinákkal kapcsolatban. Azzal folytatta, hogy összesen 114 660 adag Pfizer-vakcina érkezett. A járvány harmadik hullámában a legelső szempont, hogy a súlyos esetek számát csökkentsék. 6000 fölött van a kórházban ápoltak száma Müller Cecília szerint, aki úgy folytatta, hogy jelenleg 541-en vannak lélegeztetőgépen.

– közölte. Müller Cecília elmondta: minden igyekezetük azt szolgálja, hogy minél nagyobb számban be legyen oltva a lakosság. Az AstraZeneca-vakcináról azt mondta, hogy az első dózis beadását követően 14 nappal jelentős mennyiségű ellenanyag fejlődik ki a szervezetben, és a 35. napot követően eléri a vakcina a 73 százalékos hatékonyságot. A 80 év feletti korosztályban 3 hét után már 80 százalék feletti hatékonyságot mértek az AstraZeneca esetében.

– állította a tisztifőorvos, majd azt mondta, hogy az USA-ban beoltott betegek esetében 86 százalékos védettséget adott a súlyos fertőzésekkel szemben az érintett vakcina, 74 százalékban pedig megelőzte a tünetes esetek kialakulását. Úgy fogalmazott, hogy ez a vakcina is rendkívül reménykeltő.

– mondta a tisztifőorvos, aki türelmet kért azoktól, akik oltásra várnak. Azt mondta, hogy most sokkal nagyobb mennyiségű vakcina áll rendelkezésre, mint korábban.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.