Pesti Srácok

Kormányinfó – Egyelőre három hónapra tervezi a kormány az élelmiszerek árstopját

Kormányinfó – Egyelőre három hónapra tervezi a kormány az élelmiszerek árstopját

Csütörtökön tizenegykor kezdődött 2022 első Kormányinfója, amelyen megtudtuk, hogy a tegnap bejelentett élelmiszerárstopot három hónapra tervezi a kormány, a meghosszabbításáról pedig később döntenek. Az omikron variáns gyors lefolyása miatt a karanténkötelezettség tízről hét napra csökken, a negyedik oltás felvételének lehetőségét pedig a háziorvossal konzultálva dönthetik el az emberek. Szigorodik a védettségi igazolások kiadásának rendje, február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány; csak az minősül majd oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást, illetve aki hat hónapon belül van a második oltás után. Az alapvető élelmiszerek árstopja a számítások szerint két százalékkal mérsékelheti az inflációt. Az idén visszatérhet Magyarországra Ferenc pápa, ám a látogatás időpontja egyelőre még nem ismert.

Az idei év első kormányülését tartotta meg csütörtökön a kormány, a döntésekről pedig Gulyás Gergely számolt be. A negyedik hullám már leszállóban van, de az omikron variáns miatt újra dinamikusan emelkedett a fertőzöttek száma. A koronavírus-fertőzésnek ez a variánsa nem okoz olyan súlyos tüneteket, mint a korábbiak. Több mint kilencezer új fertőzött van, ami mutatja, hogy az omikron gyorsabban terjed, mint a korábbi vírusváltozatok. A kórházi kapacitások tekintetében jól állunk, az ágyak háromnegyede szabad, huszonöt százalék az, ahol covidos, vagy Covid-gyanús betegeket ápolnak.

– jegyezte meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: oltóanyagból is van elég. A januári akciónapok sikeresek voltak, ezért februárban meghosszabbítják azokat. A harmadik oltást is már sokan felvették, a magyarok hatvannégy százaléka már oltott.

PestiSracok facebook image

Szigorodik a védettség igazolása

Február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány; csak az minősül majd oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást, illetve aki hat hónapon belül van a második oltás után, ami természetesen a tizennyolc éven felüliekre vonatkozik. A karantén hét napra csökken, mivel az omikron lefolyása gyorsabb. Akinek a tesztje negatív és nincs tünete, a karanténból öt nap után szabadulhat. Az oktatás marad jelenléti.

– hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely.

Jók a gazdasági adatok

A gazdaságra is kitért Gulyás Gergely, aki elmondta, hogy a vártnál jobban teljesítünk: 1990 óta nem volt ilyen gazdasági növekedés az országban. A nehézségeket az emelkedő energiaárak okozzák, amelyek inflációs spirált okoznak, ezért az inflációt mérsékelni kell. A rezsicsökkentés félmillió forintos éves megtakarítást jelent egy családnak. A benzinárplafon bevált; február közepén fogja tárgyalni a kormány a meghosszabbítás lehetőségét. A kamatstop is az embereket segíti, tegnap pedig bejelentette a miniszterelnök az élelmiszerárstopot, amit hat alapvető élelmiszerre terjesztettek ki. Ezeket a termékeket a tavaly októberi árak alapján kell kínálni a vásárlóknak. Kérdésre a miniszter azt mondta, hogy a korlátozások a számítások szerint két százalékkal mérsékelhetik az inflációt.

Hétmilliárd forintot spórol a kormány a szavazások egyidejű megtartásával

Üdvözli a kormány, hogy a népszavazás és az országgyűlési választás egy időben lesz; ezzel hétmilliárd forintot takarítanak meg. Gulyás Gergely a Kormányinfón kiemelte, hogy Szabó Tímea Párbeszéd-frakcióvezetőnek köszönet jár azért, hogy támogatták az ötletet és ezzel hétpárti egyetértés született.

Márki-Zay Péter a baloldal embere, aki privatizálná az egészségügyet

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseivel kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: amit Márki-Zay Péter képvisel, az a baloldal álláspontja már régóta, például az egészségügy privatizálásával kapcsolatban. Azért volt könnyű a baloldalnak támogatnia Márki-Zay Pétert, mert ezekben egyetértenek, ideértve a migrációs kérdést is.

Egyelőre három hónapig lesz érvényben az élelmiszerek árstopja

Az élelmiszerárstop is három hónapig fog tartani, utána lehet majd beszélni további hosszabbításról. A tavaly október közepén még nem volt inflációs nyomás, azokról az árakról nem panaszkodtak a fogyasztók. Szabályozni fogják, hogy a laktózmentes és egyéb tejekre érvényes lesz-e az élelmiszerárstop. Akik nem tartják be a szabályt, szankciókra számíthatnak. Azért nem az áfát csökkentették, mert az kisebb árcsökkentést jelentett volna.

– jegyezte meg Gulyás Gergely.

Nem a teszt, hanem az oltás a megoldás

A negyedik oltás kérdéséről ezen a héten döntenek, de az orvossal való konzultáció után kérheti azt a páciens. Az ingyenes tesztekről a miniszer elmondta: a tesztelés nem megoldás, és a probléma vele az, hogy az emberek oltás helyett tesztelni fognak.

A meddőségi kezelésekről a miniszter elmondta, hogy a koronavírus miatt kellett többet várni, de reméli, hogy ez már megváltozott. Az ott dolgozó orvosok és ápolók helyzete is nehéz volt, de az új rendszer felállt, ezért a lehető leggyorsabban kell már dolgozniuk.

Márki-Zay Péter azt mondta, hogy ha hatalomra kerülnek, azonnal eltörlik a gyermekvédelmi törvényt. A helyreállítási alap Magyarországnak járó részét Brüsszel a gyermekvédelmi törvény miatt nem fizeti ki; ezen az sem fog segíteni, ha a népszavazáson az emberek támogatják a jogszabályt.

– hangsúlyozta Gulyás Gergely. Arra a kérdésre, ha az ellenzék kerül hatalomra, mi lesz a 13. havi nyugdíjjal, a miniszter azt mondta: az eddig látottak alapján megszüntetnék.

– válaszolta kérdésre a tárcavezető.

– jegyezte meg Gulyás.

– tette hozzá.

A baloldal korábban azt ígérete, hogy több parkolóhely lesz a városban, ennek ellenére a hetedik kerületben ennek ellenkezője történik. Ezzel viszont becsapták az embereket – hangzott el újságírói részről, de Gulyás Gergely ironizálva védte meg a baloldalt azzal, hogy bizonyos autósávokból is parkolót csináltak.

Sztojka Attila, a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos ügyével kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy nem ismerik a teljes felvételt, ezért jelenleg nem vizsgálják az ügyet. Hangsúlyozta: Sztojka – bár azt állította korábban – nem tartozik a Belügyminisztérium állományába.

2022-ben újra látogatást tehet Magyarországon Ferenc pápa

A PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy kis lépés az ukrán elnök részéről, hogy telefonon felhívta Orbán Viktort és meginvitálta az országukba, ugyanakkor Magyarországnak fontos, hogy a szomszédos országokkal jó kapcsolatot ápoljon. Ukrajna esetében ennek azonban feltételei vannak, példaként említve a nyelvtörvényt. Arra a kérdésünkre pedig, hogy Ferenc pápa 2022-ben újra ellátogathat-e Magyarországra, azt mondta a miniszter, hogy tervben van, de dátumot egyelőre nem tudnak mondani.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.